Testvérharcok

A feltétlen szeretetről írt a napokban a Mai Ige.

Ézsau és Jákób nem kaptak feltétel nélküli szeretetet a szüleiktől. Ezért versengtek a szüleik szeretetéért, aminek következményeként végül meggyűlölték egymást. 

Isten rádöbbentett, hogy én is Ézsauhoz hasonlóan viselkedem. Versengek az Ő szeretetéért, és közben engedem - akaratlanul, hogy ez tönkretegye a testvéreimmel való kapcsolataimat. Gyermekként is meg kellett élnem ezt. Szóról szóra.

De továbbfejlesztettem, és továbbra is főzicskézem a magam vadjait, hogy Isten kedvére tegyek, és Ő jobban szeressen engem. Pedig erre semmi szükség, hiszen Ő szeret bármit teszek is, mert a gyermeke vagyok!!! Ő Izsákkal ellentétben feltétel nélkül szeret. Az Ő szeretete szempontjából nem számít az, hogy mennyit imádkozom vagy olvasom a Bibliát, mennyire vagyok vendégszerető, mennyit adakozom, de még az sem, hogy mennyire keresem az Ő akaratát, vagy mennyire teszem azt, amire már eljutottam (Fil.3:16), esetleg mennyire tud használni mások életében. Ezek fontos dolgok. Nagyon fontos dolgok. Meghatározzák a jellememet, és a Vele való kapcsolatom minőségét. De nem meghatározói az Ő szeretetének. És nem szabad, hogy a mi egymás felé gyakorolt szeretetünknek meghatározói legyenek. Nem szabad, hogy az egymásról alkotott képünk és véleményünk meghatározói legyenek.
Isten feltétel nélkül szeret. És nem fog jobban szeretni attól, ha buzgóbban igyekszem a kedvében járni. Ezt nehéz felfogni, elfogadni, mert mi nem így működünk, de Isten igen. Ez nem jelenti azt, hogy elrejthetjük az egy tálentumunkat, abban a biztos tudatban, hogy Ő szeret. Nem. Meg kell dupláznunk. Akárhány tálentumunk van. De nem a szeretetéért versengve. Hanem mert ezt kéri tőlünk, és mert ez van javunkra.

Ézsau végül megbékült Jákóbbal. Amikor már nem versengtek Izsák szeretetéért. Én is feladom a versengést, és megbékülök testvéreimmel.