Rendkívüli nap volt. Minden szempontból. Egyedül ültem az autóban, és vezettem a 30 km-re fekvő kisvárosba. Temetésre igyekeztem. Nem szólt a rádió, teljes csendben vezettem, Istennel próbáltam beszélgetni közben. Több-kevesebb sikerrel. A nénire gondoltam, akitől búcsúzni igyekszem. Mindarra, amit rajta keresztül tanított Isten. Nagyon fontos dolgokat. A csendben egyszer csak azon kaptam magam, hogy erőlködnöm kell, hogy az útra összpontosítsak, és ez nagyon gyorsan fáraszt. Gyorsan lemostam az ablakot. Legnagyobb meglepetésemre a friss kilátástól újra működni kezdett az agyam, és újra oda tudtam koncentrálni a vezetésre. Addig észre sem vettem, hogy az apró sárszemcséktől már alig látok és ez okozza az erőlködést, ez fáraszt ki. Pár perccel később ugyanez megismétlődött. Meglankadt a figyelmem, elfáradt az agyam, de az ablaktörlő mozgása és a tiszta, zavartalan kilátás felfrissített. Majd még jónéhányszor, mind az oda, mind a visszaút alatt. Az aznapi utazás kikerülhetetlenül ismétlődő folyamata lett: koszolódás, mosás-törlés. Ellankadás, felfrissülés.
Elgondolkoztam ezen. És azon, hogy nem csak az agyam, de a lelkem is valahogy hasonlóképpen működik. Ahogy haladok utamon, a lelki utamon, vannak szakaszok, ahol sűrű sárszemcsék fröccsennek fel, amelyek elhomályosítják a látásomat, kifárasztanak, figyelmetlenné tesznek, és ezzel veszélyeztetnek. El kell távolítani ezeket a lelki sárszemcséket ahhoz, hogy tisztán lássak, hogy felfrissüljek, a figyelmem újra összpontosuljon. Haladásban vagyok. Mindenképpen néznem és látnom kell. Nem mindegy, hogy milyen a kilátás: tiszta, éles, vagy maszatos, homályos. Az sem mindegy, hogy milyen állapotban haladok előre: frissen, összpontosítva, vagy fáradtan, erőlködve. Óhatatlan, hogy sárszemcsékkel találkozzam, hogy kisebb-nagyobb mértékben, hosszabb-rövidebb időszakokra maszatos legyen a kilátás előttem. A kérdés, hogy felkészültem-e az ablakmosásra, kész vagyok-e az ablakmosásra, és az is, hogy lemosom-e az ablakot. Ha igen, milyen gyakran?
Sárszemcse, maszat minden, ami homályosítja a lelki látásunkat. Minden, amivel tápláljuk szellemünket, vagy maszatol vagy tisztít. Köztes állapot nincs. Nagyon nem mindegy mivel táplálkozunk. Nem mindegy mit olvasunk, mit nézünk, mit hallgatunk, miről beszélgetünk, milyen kapcsolatokat ápolunk. Mindezzel vagy szennyezzük a kilátásunkat, vagy tisztítjuk. A kilátás meghatározza a haladásunk irányát, sebességét, minőségét...
Sok apró részlet van ebben az analógiában. Ki-ki gondolja tovább magában.
Milyen igaz ez...
VálaszTörlés