Mostanában sokat gondolkodom a szeretetről. Nem véletlenül: nagy hiányosságnak érzem magamban. Sokféle szeretet létezik, bizonyos fajtái bennem is minden bizonnyal fellelhetők, de a Valódi, az isteni - az Agapé szeretet súlyos hiánycikk. Pedig nagyon vágyom rá, nagyon szeretnék úgy szeretni, ahogy Pál ír erről a szeretetről a korinthusi levélben:
1Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. 2És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. 3És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. 4A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. 5Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 6Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 7Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. 8A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. 9Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. 10Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. 11Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. 12Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. 13Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.
Sokáig azt hittem, hogy ez a fajta szeretet velünk születik, legalábbis kéne, hogy velünk szülessen. Legkésőbb az újjászületésünknél. És nem értettem, hogy ha így van, akkor miért hiányzik belőlem még a szikrája is. Az utóbbi időben kezdem megérteni, hogy ez a fajta szeretet egy különleges ajándék, de nem az (újjá)születésünkkor kapjuk, hanem a megszentelődés útján haladva szerezhetjük meg, TANULÁS eredményeként (mint ahogy egyszer ezt már idéztem itt a blogon), és ha KÉRJÜK! (Ján. 16:23)
A tanulás értelemszerűen lépésről lépésre való haladást, a tanultak beépülését jelenti. De Isten nélkül, önmagában ez is kevés. Ez is csak annyit ér, mint a "pengő érc" és a "zengő cimbalom". Ezt a fajta szeretetet bizony KÉRNI is kell! És ha kérjük, meg is kapjuk...
Máriamárta türelmes, jóságos; Máriamárta nem irigykedik, Máriamárta nem kérkedik, Máriamárta nem fuvalkodik fel. Máriamárta nem viselkedik bántóan, Máriamárta nem keresi a maga hasznát, Máriamárta nem gerjed haragra, Máriamárta nem rója fel a rosszat. Máriamárta nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A férjem, a gyermekeink, a szüleim, a testvéreim, a barátaim, a testvérek, sőt még azok felé is, akik bántanak. És NEM a feladataim, a terveim, álmaim, munkám felé...
Van mit tanulni! És van mit kérni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése