Építő fájdalom

Pity-party. Ki kéne találni valami jó magyar megfelelőt ennek a frappáns angol kifejezésnek. Akkor használják, amikor valaki az önsajnálat legmélyebb mocsaraiba süllyed, és saját - az esetek többségében vélt! -  szerencsétlensége felett hüppög.

Hát én is valami ilyen hangulatban vagyok. Kicsit úgy érzem magam, mint akit jó alaposan megkéseltek, azután a sebekbe sósavat öntöttek. Olyan, mintha az egész lelkem egy hatalmas nyílt seb lenne.Tudom, hogy MINDENKI érzett már így, nem is egyszer. Velem sem először fordul elő. Nem először próbálok kimászni a mocsárból, ami próbál magába szippantani. 

A kérdés nem az, hogy a fájdalmat okozó sérelmek mennyire valósak, vagy mennyire véltek. A kérdés az, hogy ezúttal mit kezdek velük?! 

Meglátom, hogy a sebeket okozhatta a Mester metszőollója? Lehet, hogy épp egy olyan vadhajtást akart lemetszeni rólam, ami útjában áll a további növekedésnek, fejlődésnek? Esetleg szolgálatnak? Lehet, hogy Ő akar megszabadítani olyan illúzióktól, amik torzítják a látásomat, és amik miatt letévedhetek az útról, amin vezetni akar?

Fáj. Mindennél jobban fáj. Harag nem vegyül bele, de égető fájdalom kínoz. 

De TUDOM, hogy ez az a fajta fájdalom, amire szükségem van, ami épít, amit ha leteszek az Ő kezébe, és engedem, hogy Ő gyógyítson, akkor nyomtalanul megszűnik. Tudom, hogy Ő ebből valami sokkal jobbat, nagyobbat fog kihozni, mint amit én el tudok képzelni. Hogy miért így?

Talán, mert ahogy a gyerekeim sokszor nem hallgatnak a szép szóra, és a saját bőrükön kell megtapasztalják az élet legalapvetőbb törvényszerűségeit, hogy megismerjék saját határaikat, úgy nálam sem használt a szép szó, és drasztikusabb eszközökhöz kellett nyúlnia. 

Tudom, hogy ha engedem, hogy Ő vezessen ki ebből, akkor kegyelméből olyan dolgot ajándékoz nekünk, amit eleve nekünk szánt, amire nagyon nagy szükségünk van, és amire egyébként nagyon régóta vágyunk.

Szükség van a megbocsátásra is. Arra a megbocsátásra, ami felejt. Ami nem hánytorgat fel. Ami nem vezet listát a sérelmekről, ami túl tud lépni... - annyira döbbenetes, hogy alig pár órával a "tőrdöfés" előtt beszélgettem valakivel a megbocsátásról, ill. annak hiányáról. Hogy hogy a fülemben cseng ez a beszélgetés, amikor a testem görcsösen kapaszkodik a sérelembe, hogy a meg-nem-bocsátás fogságába taszítson...! 

De Isten kegyelmes. És erre a kegyelemre most nagyobb szükségem van, mint valaha.