Ebben az évben William MacDonald: Ösvényem világossága című áhítatos könyvét kezdtem el olvasni. Ebből szeretném ideilleszteni a mai gondolatokat. Összecsengenek az előző bejegyzésben felvetett témával.
"Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó." (Rm.7,18)
Ha a fiatal hívő idejekorán megtanulja ezt a leckét, ezzel később sok problémától kíméli meg magát. A Biblia azt tanítja, hogy a mi régi, gonosz, újonnan nem született természetünkben SEMMI JÓ nincs. A test egyáltalán nem ér semmit. És megtérésünkkel sem javul meg. Nem nemesedik meg azáltal sem, ha életünket mindvégig, következetesen Krisztussal járjuk. Sőt, még Isten sem próbálja megjavítani. A kereszten halálra ítélte. és azt akarja, hogy mindvégig a halálban maradjon. (Róma 6:6)
Ha ezt hitben valóban megragadom, akkor megóv engem sok hiábavaló kereséstől és törekvéstől. Nem keresek többé jót azon a helyen, amelyről Isten megmondta, hogy ott egyszerűen nincs jó.
Ez megóv a csalódástól. Nem érzem többé csalódottnak magamat, ha nem találok semmi jót önmagamban. Mert kezdettől fogva tudom, hogy az egyszerűen nincs.
Megóv az állandó "köldöknézéstől". Abból indulok ki, hogy önmagamtól nem győzhetek. Ellenkezőleg - az önmagammal való foglalkozás szükségképpen vereséghez vezet.
Megóv a pszichológiai és pszichiátriai "lelkigondozástól", amely fényszóróját az "én"-re irányítja. Az efféle terápia csak még bonyolultabbá teszi a problémát, ahelyett, hogy megoldaná.
Megtanít arra, hogy szüntelen az Úr Jézussal foglalkozzam. Robert Murray McCheyne (18133-1843, skót lelkész és író) mondja: "Valahányszor önmagadra nézel, utána nézz tízszer Jézusra!" Ez a helyes arány! Valaki más egyszer azt mondta, hogy még a megszentelt "én" is csak nyomorúságos pótlék a megdicsőült Krisztus helyett. Az énekszerző írja: "Mily édes elmenekülni az éntől, és az Üdvözítőben elrejtőzni."
A mai igehirdetésekben, és számtalan "keresztyén" könyvben is sok minden biztatja az embert önmagával való foglalkozásra, és valósággal kényszeríti temperamentumával, önértékelésével, komplexusaival és kisebbrendűségi érzéseivel. Ez az egész irányzat az egyoldalúság tragédiája, és emberi roncsok halmazát hagyja maga után.
"Túlságosan rossz vagyok ahhoz, hogy akárcsak egyetlen gondolatot is megérdemelnék; ehelyett szeretnék önmagamról megfeledkezni, és Istenre tekinteni, aki valóban méltó minden gondolatomra."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése