Krisztusivá lenni ezt is jelenti

Ütős! Máskor is szeretném megnézni még, és hogy ne kelljen keresgélnem, ideteszem:

Ez megint egy revelációs gondolat lesz, de kellenek az ilyenek. 

Soha nem volt kérdés számomra, hogy ha az utamba akadna egy árva gyermek, örökbefogadnám. A lelkem mélyén az egyik legtitkosabb vágyam, hogy egyszer legyen egy örökbe fogadott gyermekünk. Nem azért, mert nekünk ne lenne - a világ szemében már így is több van a kelleténél - hanem mert szeretném ilyenformán is megélni Krisztus parancsát: "aki egyet is befogad ... engem fogad be". 

A férjem ezzel nincs egészen így, még. Tehát a dolog csak álom szintjén él bennem. De megnyugtatott - mostanáig - a tudat, hogy ha szembe jönne velünk a helyzet, bizonyosan nem térnénk ki előle. Hiszem addigra a férjem is másként látná ezt a dolgot. 

A fenti videó megnézése óta viszont azt érzem és látom, hogy nem kell várnom arra, hogy szembe jöjjön egy helyzet. Kezdeményezőnek kell lenni, és elindulni az úton. Ha nem is konkrétan az örökbefogadásban, hiszen ahhoz mindenképpen két ember kell. (Mellesleg jegyzem meg: még azokat a gyermekeinket sem tudom úgy nevelni, akiket Isten kegyelemből egyenesen a mi családunkba küldött, ahogy elvárná tőlem, ahogy kellene.) De Krisztus parancsainak a gyakorlati megvalósításában mindenképpen. A gyakorlati szeretet, a gyakorlati könyörület, a gyakorlati jótettek. Miért csak akkor tegyek jót, ha már egyszerűen nem tudom kikerülni a "felhívást keringőre"? Miért csak akkor adok a hajléktalannak, amikor odalép hozzám koldulni? Miért nem megyek oda én és gyakorolok könyörületet? Miért csak akkor veszem észre egy szegény gyermek sorsát, amikor már plakátokról ordít felém, hogy vegyem már észre? Miért nem keresem én azokat az embereket, gyerekeket a hétköznapokban, akiknek segíthetnék? Ha csak aprósággal is. 

Inkább kikerülöm a hajléktalant, mert bizalmatlan vagyok. Inkább arra összpontosítok, hogy nekünk is van elég bajunk, minek vegyem magamra még más baját is... (és ezzel rossz példát mutatok a gyermekeinknek is)

... de az Ige nem ezt tanítja. Krisztus maga indult a bűnösök megmentésére, és nem várta meg, míg útjukba kerülnek...

Sőt, erre is igaz a Bölcs mondása: "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül." Péld. 11:25

A 3:27 parancsa pedig egyértelmű: "Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!"