2011. május 28.

Isten gondoskodni fog rólad!

Ez most annyira klappol az elmúlt időszakok gondolataival. Be is linkeltem, hogy melyekkel.
 
„…ő gondot visel rád…” (Zsoltárok 55:23)
 
Gladys Aylward, aki több mint ötven évvel ezelőtt misszionárius volt Kínában, menekülésre kényszerült, amikor a japánok megszállták Juncsenget. Egyetlen segítővel száz árva gyereket vezetett át a hegyeken a szabad Kína felé. Az út során megragadta a félelem. Egy átvirrasztott éjszaka után reggelre már semmi reménye sem maradt arra, hogy eljussanak a biztonságba. Egy tizenhárom éves lány emlékeztette őt kedvenc történetükre, ahogy Mózes átkelt a Vörös-tengeren. „De én nem vagyok Mózes” – sóhajtott Gladys kétségbeesetten. „Persze, hogy nem vagy,” – mondta a lány – „de Isten még mindig Isten!” Amikor Gladys az árvákkal végül átjutott, újból bebizonyosodott, hogy nem számít, mennyire alkalmatlannak érzed magad, Isten még mindig Isten, és még mindig bízhatunk Benne.
Néha Isten lecsendesíti a tengert, máskor engedi, hogy a vihar kitombolja magát, és minket csendesít le. Akár így, akár úgy, Ő megőriz és átvisz rajta minket. Mindig van választásunk: vagy átadjuk a terhet Istennek, vagy megpróbáljuk magunk cipelni. Hogyan gondoskodik rólunk Isten? Egyszerre csak egy napig. Emlékszel az izráelitákra a pusztában? Táplálásukra Isten naponta mannát küldött az égből. Figyeld csak meg, hogyan működött ez: családtagjaid száma határozta meg a kapott manna mennyiségét – se többet, se kevesebbet nem kaphattál. Továbbá Isten csak annyi mannát engedett gyűjteni, amennyi egy napra elég, ha megpróbáltál többet felhalmozni, rádrohadt. Érted a lényeget? Tehát bízz ma Istenben, és hagyd a holnapot az Ő kezében! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”

2 megjegyzés:

  1. Épp Te jutottál eszembe, mikor olvastam reggel. :) De nekem is nagyon jól jött!

    VálaszTörlés
  2. :) Annyira jó megélni mindezt!!! Hogy Isten tényleg így működik...

    VálaszTörlés