2013. január 23.

Nekem sem kérdőjel

Egy kérdés az előző bejegyzéshez:


"Lehetséges Istenért munkálkodni anélkül, hogy az Isten műve lenne."
Nem kérdőjelnek kellene lennie ennek a mondatnak a végén?

Kedves Névtelen!
Ezt a mondatot nem én írtam, hanem - mint az első mondatban hivatkoztam is rá -, egy nagynevű Bibliatudós. Amit ír, nyilván nem egyenértékű a Bibliával, így minden további nélkül megkérdőjelezhető. Ezzel a mondatával azonban én személy szerint, - ha már engem kérdez -, egyetértek. Tapasztalatból. Egy bejegyzés nem lenne elég elmesélni a példákat, amiket fel tudnék hozni, - elsőként magamat -, amikor bizony az Úr iránti buzgalomból belevágunk "szolgálatokba", amelyekre nem Ő hívott el, hanem a saját vágyaink visznek bele, ahogy egy mondattal korábban írja. És igen, gyakran pont ebből jöhetünk rá: nem kapunk hozzá elég erőt. Kifulladunk.
A Bibliában egy érdekes dolog figyelhető meg: azok, akiket Isten elhívott egy-egy szolgálatra, az esetek túlnyomó többségében nem akarták elvégezni, amire Isten hívta őket. Mert kívül esett a komfortzónájukon. Önként talán csak Ézsaiás jelentkezett a szolgálatra. (Ézs.6:8)
De gondoljunk Mózesre, Gedeonra, Jónásra, Saul-Pálra, és még hosszasan sorolhatnánk. Egyiküknek sem volt vágyai netovábbja az a feladat, szolgálat, amiről ma ismerjük őket. Valahogy számomra az látszik, hogy az, amire Isten elhív bennünket, az komoly kihívást jelent, és egyáltalán nem könnyű lelkesen igent mondva engedelmeskedni Neki. A vágyaink ritkán vannak összhangban az elhívásunkkal. Mert Isten sokkal többet "néz ki" belőlünk, mint mi magunkból. Vagy épp ellenkezőleg: mert túl nagyra vágyunk, és alantasnak találjuk azt, amire Ő hív... az alázat iskolájába küld bennünket.
Ezzel szemben látunk önjelölt tanítókat, dicsőítő szolgálatba vágyó fiatalokat, akik ettől érzik magukat "valakinek", vagy egyéb "működtető" szolgálatot végző keresztyén embereket, aki munkálkodnak az Úrért, - olyan területen, amire az Úr soha nem hívta el őket. A saját vágyuk, álmuk, buzgalmuk helyezte őket oda, más emberek, vagy a megfelelési vágy. 
Számomra nincs kérdőjel ennek a mondatnak a végén. Sajnos, az én meglátásomat is hibátlanul összefoglalja. 

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a gyors választ!

    Jól értem, hogy a "Lehetséges Istenért munkálkodni anélkül, hogy az Isten műve lenne." mondat úgy folytatódik, hogy "De ez gyakran kudarchoz, kimerültséghez stb. vezet..."?

    VálaszTörlés
  2. Igen, így is lehetne folytatni. :) De ezen túlmenően is lehetnek megkülönböztető jegyei egy szolgálat "eredetének".
    Az jutott még eszembe, hogy Jézus a Máté 7:21-23-ban beszél a kettő közti különbségről. Súlyos szavakat.

    VálaszTörlés