Ma nem jutunk el gyülekezetbe, ezért (is) visszahallgattuk együtt a férjemmel a múlt vasárnapi rádiós istentiszteletet. Mivel csak 3 hétig hallgatható vissza, jegyzetet készítettem közben, mert szeretném, ha később is lenne, ami emlékeztet rá. Biztos vagyok benne, hogy egy párszor rám fér még ez az üzenet. (Apácska felfedezte, hogy a lap tetején lévő slide-on "tekerhető".)
Felolvasott igeszakasz: 4.Móz.11:1-10,18-23
Kiemelt versek: 4-6.v.: 4 De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal? 5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. 6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.
Isten megszabadította népét Egyiptomból és ígéretet tett, hogy vezetni és hordozni fogja őket.
A pusztában mégis meglankadtak, megfáradtak a terhek hordozása, a mindennapok gondjai alatt. Zúgolódni kezdenek: az ígéret földje messze van, hogyan jutunk oda, nem tudjuk.
Isten szabadítása nem arról szól, hogy egyik napról a másikra megváltoznak a dolgok.
A szabadulás után hosszú út következik. Jézus az út. Vele együtt érünk célt.
Zúgolódásuk következményeként felgyullad Isten tüze. A baj nem szűnik meg, amíg Mózes nem imádkozik. Miután elalszik a tűz, a zúgolódás kiteljesedik, konkrétan kimondják a panaszokat. A közöttük élő, kívülről érkezett gyülevész nép gerjeszti a zúgolódást. A kívülállók a kísértő szerepét töltik be, és elbizonytalanítják Isten népét. Mi jól ellennénk Istennel, de mégis inkább hallgatunk a külső befolyásra.
42.zsoltár: faggatják, hol van az istened?
Jób: felesége is Isten ellen lázítja.
Pál: a fogságban lebolondozzák a hitéért.
Jézus: a rokonai elzárnák a közösségtől, elrejtenék.
Hozza Isten az ígért áldásokat? Hol tartok? Mim van? Milyen állapotban van az életem?
A régmúlt emlékei megszépülnek: merengünk a múlton, visszavágyott dolgokon. Visszasírunk „jobb” időket. Isten népe fogságban volt, ők akartak szabadulni onnan. Eljöttek az ismert rosszból az ismeretlenért, a bizonytalanért. Jó a szabadítás, de most miben vagyunk, nem tudjuk. Kihozott az Úr egy rossz kapcsolatból. De az egyedüllét bizonytalan…
El kell engednem az akaratomat, úgy hogy közben nem sejtem az Ő akaratát.
Félelem és aggódás megoldódtak, de lettek más nehézségek, amik elbizonytalanítottak, hogy tényleg szükségünk volt-e a szabadításra?
A megszépült egyiptomi emlékek ott vannak a mi életünkben is. Ezért zúgolódunk, de ezzel magunkra haragítjuk Istent.
Péter: ott van a háborgó tengeren a csónakban. Kilép Jézushoz a vízre. Jó döntés, de a vízen minden olyan bizonytalan. „Ha legalább a széttört hajó darabjaiba kapaszkodhatnék, de most egyedül vagyok.” Ám Jézus ott van és kinyújtja a karját.
A manna sokat jelentett valamikor. A mindennapi gondviselés szimbóluma. Nekünk is vannak mannáink. Ígéretek, gondoskodás… ám egyszer csak ez kevésnek tűnik. Több kéne. Feltét a mannára. A régi jóból egy kicsi.
Versenyeztetjük Istent a múlt ízeivel. Azt akarjuk, hogy hadd tapasztaljuk meg gazdagon az ő ajándékait, bőséges áldásait, hogy irigykedjenek ránk.
Van, aki ébreszti bennünk a zúgolódást, elvárásokat: hozza helyre, tegye tökéletessé az életem. Azonban csak az újabb küzdelmek jönnek, amik nemesítenek, hogy eljussunk Isten országáig.
Kiegyensúlyozottabbak akarunk lenni Isten mellett. Meggyógyultak, boldogok, de ő csak naponként adja meg az erőt a napi küzdelmekhez. Nagy dolgok tapasztalására vágyunk, pedig a mindennapi manna is elég. Isten tudja mennyi az elég, mire van szükségünk. Jézus azt mondja Péternek: „legeltesd a bárányaimat”- add meg a mindennapi kenyerüket.
Húst akartok? Annyit kaptok, hogy meg is undorodtok tőle. Kierőszakolunk Istentől dolgokat: kapcsolatokat, gyermekeket, szolgálatokat, - mi akarjuk, Isten enged nekünk, azután belerokkanunk. Isten mindig jobban tudja, mire van szükségünk.
Nem az a baj, hogy elmondjuk mire vágyunk, hanem a hogyan: zúgolódva, hála nélkül.
Kevés az Úr ereje? Azt kell kérnünk, adja azt, amire Szerinte szükségünk van, nem azt, amire szerintünk. Zúgolódás nélkül kérjünk, hálás szívvel.
(Mátyásföldi református istentisztelet, Bíró Ferenc lelkész)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése