2010. május 6.

Áldást örökölni 2.

"A férjeknek és feleségeknek úgy kell élniük és úgy kell viszonyulniuk egymáshoz, mint, ahogyan Krisztus élt és viszonyult hozzánk." Mondja Linda. Én magamnak hozzáteszem, hogy nemcsak a házastársi kapcsolatban, de más viszonyaimban is ez kell legyen a mérce.
Még mindig Péternél maradva láthatjuk meg, hogyan is viszonozhatjuk a bántást áldással. Jézust állítja elénk példának. (1.Péter 2:21-25.) Négy területet találunk, ahol Jézus áldással válaszolt.
1. Ne kövessünk el bűnt! "ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját," (22.v.) Ártatlan volt, mégis súlyos bántalmakat, sértéseket kellett elszenvednie. Ez a harag, keserűség és félelem kísértése volt számára, de Ő a végsőkig kitartott. Így maradhatott bűntelen. Minket is erre hívott el, hogy az Ő nyomdokait kövessük (21.v.). Ebben is. Álljunk meg a harag és keserűség kísértéseiben.
2. Tűzzük ki célul, hogy áldással viszonozzuk a bántást! Jézus nem bosszulta meg a szenvedést és  nem viszonozta a bántást. (23.v.) Csendben maradt. (Jakab 1:19, Péld.13:3) Azután pedig áldást mondott: "Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek."" Lukács 23:24
Ez akarati döntés.
3. Bízzuk az Úrra magunkat és helyzetünket! "rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." (23.v.) (Róma 12:19)
"Krisztus tudta, hogy az Ő feladata a helyes reagálás, az Atya feladata pedig elszámolni azokkal, akik Fiát bántották." 
"...úgy bízhatjuk rá magunkat az Úrra, ha... visszavonulunk a harctól, és így az Úr kezdhet el foglalkozni támadóinkkal."
4. Célul kell kitűznünk, hogy készek vagyunk szenvedni mások gyógyulása érdekében. Jézus kész volt szenvedni gyógyulásunk érdekében.
"Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg. ... Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket..." (2:24, 3:1) 
Krisztus szenvedett értünk, ezáltal meggyógyultunk. Feleségként is, ha kell, szenvedjük az engedelmességet, (nem mindig könnyű és magától értetődő az engedelmesség, gyakran valóban elszenvedés) és ezzel Istennek tetsző életet élünk! Ezáltal - bónuszba, hiszen az elsődleges cél az Istennek tetsző élet - megnyerhetjük férjünket. Ő is meggyógyulhat és megváltozhat. 
Ezt magam is megtapasztalhattam. Isten gazdag bónuszt adott. Pedig gyakran nagyokat buktam engedelmesség terén. 
Megéri áldással válaszolni és akár szenvedni is!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése