A Lélek gyümölcsei

Az elmúlt napokban sokat gondolkoztam azon, hogy az életem mennyire van összhangban a hitemmel. Cselekedeteimmel jó példa vagyok-e gyermekeim előtt, bizonyságtétel, élek-e úgy, hogy kívánatossá tegyem számukra a hitet. Őszintén: borzasztó nagy hiányosságaim vannak. És ha ezeken nem változtatok, nem csodálkozhatom, ha egy nap a gyermekeim úgy döntenek: inkább kipróbálják a saját útjukat, ahelyett amiben felnőttek. Csak vegyük a Lélek gyümölcseit. Elég keveset tudok felmutatni belőlük. Az előzőleg felsorolt test cselekedetei annál inkább tetten érhetők. Valamiért azt hittem idáig, hogy a Lélek gyümölcsei az újjászületett emberben valahogy szép csendben megszületnek maguktól. Sőt, mindezt egyik pillanatról a másikra teszik. És amikor azt láttam, hogy az én életemben ez nem egészen így működik, az újjászületésem kérdőjeleződött meg bennem, nem az, hogy ennek valóban így kell-e lezajlania. Az újjászületéssel kapcsolatban egy ideje tisztába kerültek már a dolgok, arra is ráébredtem már, hogy a gyümölcstermés egy folyamat, de az hogy a folyamat nem zajlik le magától, az most kezd eljutni az agyamig. Mintahogy a gyümölcsfáinkat is ápoljuk, gondozzuk, - metszés, kapálás, permetezés, tápoldatozás - ez a lelki gyümölcsfára is igaz. Ölbe tett kézzel várni a termésre, anélkül, hogy tennénk érte bármit is, - khm... - balgaság. Nem a várt eredményt fogja hozni. Dolgozni a gyümölcsökért viszont szükséges feladat. Az Ige úgy általában sem a tétlenséggel van összhangban, hanem rendszerint cselekvésre buzdít és ösztönöz. Soha nem használ passzív ragozást. Nem is értem hogy fért meg bennem itt-ott a passzív gondolkodás. Például ebben.

 Így talán nem elvetendő gondolat aktívan dolgozni a gyümölcsökön, mondjuk egyszerre egyen... 

Ezzel összhangban vannak Chambers mai gondolatai, bár ő már egy lehetséges veszélyre figyelmeztet, ami a tudatos szokásalakítások esetén felléphet... de megerősíti bennem az aktivitás szükségességét.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

SZOKD MEG, HOGY NE LEGYENEK SZOKÁSAID

"Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké" (2Pt 1,8).

Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenesek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, kevéllyé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira begyakoroltuk, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak. Szellemi életünk azért alakul át folyton önelemzéssé, mert még vannak olyan tulajdonságok, amelyeket nem "ragasztottunk" (1,5) a többihez. Végül is az Úrhoz való viszonyunknak egészen egyszerűvé kell válnia. Lehet, hogy isteneddé válnak kicsi keresztyén szokásaid, pl. hogy bizonyos időben imádkozol vagy a Bibliát olvasod. Figyeld meg: mennyei Atyád hogy felforgatja ezeket az időpontokat, ha elkezded szokásodat imádni ahelyett, akire vonatkozik. "Nem tehetem most ezt, éppen imádkozom; ezt az órát Istennel töltöm el." Nem, te ezt a szokásoddal töltöd el! Valami hiányzik belőled, ismerd fel ezt a hibádat. Ha megtaláltad a hiányzó tulajdonságot, "ragaszd hozzá" a többihez és megfelelő alkalommal gyakorold magad benne.

Ha szeretetben vagy, nincsenek többé látható szokásaid, eljutottál odáig, ahol eltűnt a szokás és már öntudatlanul teszed a gyakorlati dolgokat. Ha tudatosan vagy szent, akkor bizonyos dolgokról azt képzeled, hogy nem teheted meg. Vannak bizonyos kapcsolataid, amelyekben távolról sem vagy egyszerű; azaz valamit még hozzá kell "ragasztanod". Egyedül Jézus Krisztus élete természetfeletti élet és Ő Istennel mindig kapcsolatban állt. Neked hol nincs kapcsolatod Istennel? Engedd, hogy Ő belenyúljon abba a bizonyos dologba, addig, amíg megragadod Őt és életed a gyermek egyszerű életévé válik.