Negyvennegyedik hét: Kolossé 4:5-6

⁵Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.

⁶Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.

Negyvenharmadik hét: Kolossé 4:3-4

³Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben.

⁴Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.

Negyvenkettedik hét: Kolossé 4:1-2

 ¹Ti urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.   

²Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. 

Harminckilencedik hét: Kolossé 3:23-25

²³Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek,  

²⁴tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát. 

²⁵Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.

Harmincnyolcadik hét: Kolossé 3:21-22

²¹Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.  

²²Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat.

36-37.hét: Kolossé 3:17-20

¹⁷Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.  

¹⁸Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban.  

¹⁹Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.  

²⁰Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban.

Harmincötödik hét: Kolossé 3:15-16

¹⁵És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. 

¹⁶A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.

A Sátán fegyvere

"A Sátán nem fél a bűnödtől; tudja, hogy Isten meg tudja azt bocsátani. Nem fél a depressziódtól, tudja, hogy Isten el tudja azt űzni. Nem fél a hiányaidtól, tudja, hogy Isten be tudja azokat tölteni. Attól fél, hogy felfedezed Isten Igéjét, mert a tudatlanságod a leghatékonyabb fegyvere, amit ellened használni tud." 

Bob Gass

Építő fájdalom

Pity-party. Ki kéne találni valami jó magyar megfelelőt ennek a frappáns angol kifejezésnek. Akkor használják, amikor valaki az önsajnálat legmélyebb mocsaraiba süllyed, és saját - az esetek többségében vélt! -  szerencsétlensége felett hüppög.

Hát én is valami ilyen hangulatban vagyok. Kicsit úgy érzem magam, mint akit jó alaposan megkéseltek, azután a sebekbe sósavat öntöttek. Olyan, mintha az egész lelkem egy hatalmas nyílt seb lenne.Tudom, hogy MINDENKI érzett már így, nem is egyszer. Velem sem először fordul elő. Nem először próbálok kimászni a mocsárból, ami próbál magába szippantani. 

A kérdés nem az, hogy a fájdalmat okozó sérelmek mennyire valósak, vagy mennyire véltek. A kérdés az, hogy ezúttal mit kezdek velük?! 

Meglátom, hogy a sebeket okozhatta a Mester metszőollója? Lehet, hogy épp egy olyan vadhajtást akart lemetszeni rólam, ami útjában áll a további növekedésnek, fejlődésnek? Esetleg szolgálatnak? Lehet, hogy Ő akar megszabadítani olyan illúzióktól, amik torzítják a látásomat, és amik miatt letévedhetek az útról, amin vezetni akar?

Fáj. Mindennél jobban fáj. Harag nem vegyül bele, de égető fájdalom kínoz. 

De TUDOM, hogy ez az a fajta fájdalom, amire szükségem van, ami épít, amit ha leteszek az Ő kezébe, és engedem, hogy Ő gyógyítson, akkor nyomtalanul megszűnik. Tudom, hogy Ő ebből valami sokkal jobbat, nagyobbat fog kihozni, mint amit én el tudok képzelni. Hogy miért így?

Talán, mert ahogy a gyerekeim sokszor nem hallgatnak a szép szóra, és a saját bőrükön kell megtapasztalják az élet legalapvetőbb törvényszerűségeit, hogy megismerjék saját határaikat, úgy nálam sem használt a szép szó, és drasztikusabb eszközökhöz kellett nyúlnia. 

Tudom, hogy ha engedem, hogy Ő vezessen ki ebből, akkor kegyelméből olyan dolgot ajándékoz nekünk, amit eleve nekünk szánt, amire nagyon nagy szükségünk van, és amire egyébként nagyon régóta vágyunk.

Szükség van a megbocsátásra is. Arra a megbocsátásra, ami felejt. Ami nem hánytorgat fel. Ami nem vezet listát a sérelmekről, ami túl tud lépni... - annyira döbbenetes, hogy alig pár órával a "tőrdöfés" előtt beszélgettem valakivel a megbocsátásról, ill. annak hiányáról. Hogy hogy a fülemben cseng ez a beszélgetés, amikor a testem görcsösen kapaszkodik a sérelembe, hogy a meg-nem-bocsátás fogságába taszítson...! 

De Isten kegyelmes. És erre a kegyelemre most nagyobb szükségem van, mint valaha.

Harmincnegyedik hét: Kolossé 3:13-14

¹³Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.  

¹⁴Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.

A vadlibák tanítása

Hogy meglegyen, egy helyen:

„Nézzétek meg az égi madarakat!....” (Máté 6:26)

Jézus így beszélt az aggodalmaskodókhoz: „Ne aggódjatok életetekért… Nézzétek meg az égi madarakat!” Azt mondod: „Ugyan mit tanulhatnék abból, hogy egy csapat madarat bámulok?” Ha jártál valaha Pennsylvania államban tél elején, akkor láthattad, hogy az ég szó szerint elsötétül a kanadai vadludak sokaságától, ahogy elkezdenek összegyűlni délre tartó útjukhoz. A következő néhány napban figyeljük meg viselkedésüket, és tanuljunk belőle!

A vadludak csapatban repülnek, nem pedig egyedül, véletlenszerű alakzatban, mert egy lúd egyedül sohasem jutna el akkora távolságra. Isten úgy tervezte őket, hogy jellegzetes V alakban repüljenek. Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, azzal felhajtóerőt képez az őt követő madár számára, megkönnyítve ezzel annak repülését. V alakban az egész csapat 71 %-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha az egyes madarak egyedül repülnének. Így még a legfiatalabb, a leggyengébb és a legöregebb vadlúd is meg tudja tenni az utat. Együtt el tudják érni, amit egyedül sohasem tudnának. Íme, a tanulság: Amikor a Biblia azt mondja: „Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást…” (Zsidók 10:25), ez azt jelenti: „Maradjatok az alakzatban, és élvezzétek a felhajtóerőt, amit a közösség biztosít”. Nem arra hívott el Isten, hogy szólóban repülj. „Nem mondhatja a szem a kéznek: »Nincs rád szükségem«, vagy a fej a lábaknak: »Nincs rátok szükségem«!” (1Korinthus 12:21). Időnként előfordul, hogy egy lúd kiesik az alakzatból, ilyenkor hamarosan kimerül, veszít a magasságából, végül fáradtan visszatér a csapathoz. „Nézzétek meg az égi madarakat”, és tanuljatok!

Minden V alakzatban van egy vezérlúd, aki vezeti a többieket, és diktálja a tempót. Nehéz hivatal ez, mert a vezérlúd az, akit először ér a szembeszél, aki először szembesül a változó időjárási viszonyokkal, elsőként érzi az esőt az arcán, a havat a szemében és a jeget a szárnyán. Ő az, aki a csapatot a cél felé vezeti, bármi történjen is. Ez időnként nehéz, kimerítő és magányos feladat, mert előtte nincs senki, aki felhajtóerőt képezne számára. Az egész csapat az ő kitartásától és céltudatosságától függ; számítanak rá, hogy biztonságban eljuttatja őket a célba.
Minden gyülekezetnek megvan a maga vezérlúdja: a lelkipásztor. Minden szolgáló csoportnak megvan a maga vezérlúdja: a fiataloknak, a pénzügyek kezelőinek, az evangélizációnak, a jótékonysági szolgálatoknak és így tovább. Ők vezetnek, ők diktálják a sebességet, ők mutatnak irányt azoknak, akik követik őket. Két gyakori szerep van egy gyülekezetben: a nem eléggé foglalkoztatott és a túl sokat magára vállaló. A vezető szolgálatban lévők az utóbbiak, ezért előfordul, hogy hamar kiégnek. Amikor a vezérlúd érzi, hogy fárad, és közel van a kimerültséghez, hátra repül, és egy másik foglalja el a helyét a V csúcsán, a csere zökkenőmentes. A csapat életét az tartja fenn, hogy kitartanak egymás mellett. Erre gondolt Pál, amikor ezt írta: „Az egész test … egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben” (Efézus 4:16). Ne elégedj meg azzal, hogy csak fogyasztó vagy, légy termelő! Egy nagyszerű gyülekezet nem a fizetett alkalmazottak miatt lesz sikeres, hanem az önkéntesektől, akik hajlandók beállni a sorba, amikor szükség van rájuk.

A vadludak világában az idősek, a nagyon fiatalok és a betegek az alakzat hátsó, védett részén kapnak helyet. Ez nem azt jelenti, hogy elszigetelik őket a többiektől, vagy leértékelik őket, nem tekintik őket hasznavehetetlennek; sőt, valójában létfontosságú szerepük van. Ők lesznek a gágogó szakasz, biztató hangjuk bátorítja a vezetőket. Az elkerülhetetlen rossz időjárás veszélyezteti a küldetést. A továbbhaladás egyre nehezebb, még az erősek is nagyon küszködnek. Ekkor az alakzat végéről felhangzik egy magányos gágogás, mely elindítja a ludak kórusát, mellyel a vezér ludat bátorítják. Pál így értette ezt: „Bátorítsátok tehát egymást, és építse egyik a másikat…” (1Thesszalonika 5:11 NIV). Tudta, hogy szükségünk van egy „gágogó szakaszra”, akik lelkesítő szavakkal és imádsággal támogatnak minket. Szükségünk van azokra, akik ezt mondják: „Itt vagyunk mögötted. Fedezünk.” „Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe” (2Thesszalonika 3:13). Krisztus sok szolgája kelt már át élete legmélyebb völgyén bátorító imaszárnyon, melyet egy vén, sebhelyes arcú, harcedzett, tépett tollú, csaknem megkopasztott gágogó vadlúd adott; az, aki túl makacs volt ahhoz, hogy hagyja, hogy bármelyik testvére feladja az ő őrszolgálata közben! Időnként előfordul, hogy valamelyik lúd panaszkodni kezd fülsértően hangos és idegesítően hamis hangon. Ilyenkor a gágogó szakasz perceken belül közbelép, elhallgattatja a zúgolódót, helyreállítja a rendet és az egységet. A gyülekezet problémája nem az, hogy túl sok ember beszél negatívan, hanem az, hogy túl kevés beszél pozitívan! Ha valaki azt kiáltja: „vereség” – gágogd vissza: „győzelem”! Ha azt kiáltják: „félelem”, gágogd vissza: „hit”! Már néhány bátorító szó is képes elvenni a panaszok viharának erejét. Tehát csatlakozz a gágogó szakaszhoz, hogy téged is úgy ismerjenek, mint Barnabást, akinek a neve azt jelenti: „Biztatás fia” (ApCsel 4:36 NIV).

A vadlibák kapcsolata addig tart, „míg a halál el nem választ”. Ők ezt komolyan veszik. Teljesen elkötelezettek egymás felé. Amikor a korral járó gyengeség vagy más körülmények lehetetlenné teszik egy madár számára, hogy folytassa az utat, veszíteni kezd magasságából, és képtelen tartani az alakzatot, a csapat vigasztalást, táplálékot és védelmet nyújt neki. Két erős lúd lemarad az alakzatból, közreveszi a beteget, keresnek egy biztonságos helyet, ahol elegendő táplálék és víz van, és otthont nyújtanak a szükséget szenvedő madárnak. Addig maradnak gyámoltjukkal, amíg az erőre kap, vagy meghal, csak ezután csatlakoznak egy másik csapathoz. Számukra minden más háttérbe szorul, annak érdekében, hogy a másik madárról gondoskodjanak! Milyen csodálatos példája ez a krisztusi kapcsolatnak és az önfeláldozó szeretetnek. „…Isten szerkesztette így a testet egybe… hogy… kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi…” (1Korinthus 12:24-26). A mai kultúrában leértékeljük és a társadalom peremére szorítjuk azokat, akik szükséget szenvednek, sőt azokat is, akik már nem tudják úgy ellátni a feladatukat, mint régen. De Isten elvárja, hogy egyformán törődjünk mindenkivel, főleg a szenvedőkkel. Ha egy csapat madár képes rá, akkor bizonyos, hogy Isten családjának is meg kell tennie. „Nézzétek meg az égi madarakat!” – utasít Jézus. Ők képesek megtenni ezt egymásért, „…Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” (Máté 6:26). Jézus két nagy parancsolatot (nem javaslatot) adott nekünk, az egyik ez: „…Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat...” (Márk 12:31). Ha elterjed rólunk a hír, hogy így szeretjük egymást, az emberek be fogják törni a templomunk kapuját, csak hogy bejuthassanak!

Az elkóborolt és elveszett ludakat mindig örömmel fogadják a csapatban. Ez nem valami zártkörű klub csak az előkelők számára. Azok a madarak, amelyek elszakadtak más csapatoktól az időjárás, baleset vagy gyengeség miatt, mind teljes jogú családtagokká lesznek. A csapat megváltoztatja terveit, átütemezi a célba érkezés idejét, vállal mindenféle kényelmetlenséget azért, hogy alkalmazkodjon bármely idegenhez, aki befogadást kér. Sok újonnan érkező piszkos, megtépázott és alultáplált. De soha nem utasítják el őket. Ugyanígy Isten egyháza sem különleges műalkotások múzeuma, hanem kórház azok számára, akiket az élet megsebzett, sőt még azoknak is, akik maguknak okozták a sebeket. Jézus azt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28). „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell… és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor” (János 10:16). Krisztus legfontosabb feladatának tartja, hogy idegeneket toborozzon, megmentsen és befogadjon nyájába. Azt mondod: „De ők nem az én fajtámból valók; nem úgy néznek ki, mint én, nem úgy beszélnek, mint én, és az illatuk is más!” És akkor mi van? Sem testi, sem lelki testvéreinket nem mi választjuk meg, hanem Isten. Ha súrlódások vannak köztünk, az csak dörzspapírhoz hasonlóan segít lecsiszolni rólunk az egyenetlen részeket. Akarod látni, hogy milyen alapanyagból építi Isten az egyházát? Nagyon meg fogsz döbbenni! „…igazságtalanok… paráznák… bálványimádók… házasságtörők… fajtalanok… tolvajok… nyerészkedők… részegesek… rágalmazók… harácsolók… ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által (1Korinthus 6:9-11). Bevettek minket a csapatba, ahol tisztára mostak, ahol megszentelődtünk, megigazulást nyertünk, és teljes jogú családtagnak tartanak!

Harmincharmadik hét: Kolossé 3:11-12

¹¹Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.   

¹²Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.

Öt kenyér és két hal

A múlt heti hálás-bejegyzés után ezen a héten a csodálatos kenyérszaporításról kell megemlékeznem. A részleteket magunk sem látjuk át, nem tudnánk pontos beszámolót adni, csak az világos, hogy a kicsiből sokunknak jut, és úgy tűnik még a 12 kosár sem marad üres. Apácska jegyezte meg a minap rácsodálkozva, hogy milyen kicsiből milyen sokan napokon át jóllaktunk, hogy olyan ez, mint az 5000 ember megvendégelése. (Máté 14:13-21) 

Nekem pedig a sareptai özvegy története jutott eszembe. (1.Kir. 17:8-16)

De ezeken felül is van még legalább két történet csodás szaporításokról a Bibliában: 2.Kir. 4:1-7 és 5:42-44-ben.

Isten ma is működik, és annyira jó ennek részese lenni!!! A héten ezért vagyok NAGYON hálás!

Harminckettedik hét: Kolossé 3:9-10

⁹Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, 

¹⁰és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.

MINDENÉRT hálát adjatok!

Tegnap belopódzott hozzám a fáradtság, elkeseredés, reménytelenség és az egész kompánia. Úgy "összejöttek a dolgok", hogy panasz-partit lett volna kedvem tartani. Eszembe jutott, hogy az efféle érzések ellen leghatékonyabban a hálával lehet küzdeni, és elvégre is Hálás Hétfő van, így gyorsan próbáltam találni a sok rossz mellett "Uram, csak három jót! Csak három hadd jusson eszembe!" De nem jött egy se. 

Helyette jött az "Adj hálát azért, ami fáj!". És jött a gátszakadás... továbbra is csak azok jutottak eszembe, amik fájnak, de elkezdtem hálával gondolni rájuk.

Köszönöm, hogy hetek óta ősz van! Elvégre szép évszak.

Köszönöm, hogy kútba esett az ágyeladás!

Köszönöm, hogy újra kezdhetem gyűjteni azokat a dolgokat, amik most elvesztek, ezúttal bölcsebben, céltudatosabban. 

Köszönöm, hogy újra írhatom, készíthetem - ezúttal CSAK azt, amit Te bízol rám és ezúttal jobban!

Köszönöm, hogy a CHF (még csak) 243 Ft!

Köszönöm, hogy van még olyan csekk, amit kibírunk fizetni.

Köszönöm, hogy a gyerekekből előjönnek a hiányosságok, és láthatom miben kell még őket formálni.

Köszönöm, hogy belőlem is előhozod a hiányosságokat, hogy lássam miben kell - még mindig! - változnom.

Köszönöm, hogy nem szabadítasz meg azoktól a kapcsolatoktól, amiken keresztül a Te képedre akarsz formálni, még ha annyira fáj is.

Köszönöm, hogy még mindig csalódom emberekben, csak azért, hogy el ne felejtsem: egyedül csak Tebenned bízzam!

Köszönöm, hogy mi csak tervezünk, de végezni Te végzel! És nekünk az lesz a jó, ha most még nem is értjük hogyan. 

Köszönöm, hogy néha érezhetem az ajándékok hiányát is, így sokkal inkább tudom értékelni, amikor bőven osztod őket!

Köszönöm, hogy vannak igaz barátaim, akik ilyenkor is Rád irányítják a figyelmem!

Köszönöm, hogy a nehézségek által is megerősíted a házasságunkat!

Köszönöm, hogy azoknak, akik Téged szeretnek azoknak MINDEN javukra van!

Most kezdem megérteni, hogy az ilyen helyzetekben való helytállás, az elhordozás azon múlik, hogy mennyit fejlődtem az előző próbákkal teli időszakban, és mennyire töltődtem fel a kettő között a "hegyen". Most felélem a tartalékaim, de egyúttal felkészülés, megerősödés is a következő nehéz időszakra.

Harmincegyedik hét: Kolossé 3:7-8

⁷Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek;  

⁸most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet.

Harmincadik hét: Kolossé 3:5-6

5 Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, 

6 mert ezek miatt haragszik Isten.

A mi alkalmasságunk az Istentől van!

„…a mi alkalmasságunk az Istentől van.” (2Korinthus 3:5)
Isten soha nem fog rád bízni olyan feladatot, amelyet az Ő közreműködése nélkül is el tudsz végezni. Ő „…nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk…” (2Timóteus 1:9) hív el minket. Amikor Isten rád bíz egy munkát, akkor kegyelmét is adja, hogy el tudd azt végezni. De ne várd, hogy könnyű lesz! Isten arra hívta el Mózest, hogy utasítsa a fáraót, hogy engedje el az összes rabszolgáját, hogy elmehessenek egy olyan Istent imádni, akiben a fáraó nem is hitt. Jónásnak azt mondta, hogy menjen Ninivébe, a világ legromlottabb városába, és mondja nekik: „Térjetek meg, vagy meghaltok!”. Amikor Isten elhívta Jeremiást, hogy az Ő üzenetét átadja egy kemény, makacs, én-központú népnek, akik nem voltak hajlandók rá hallgatni, Jeremiás annyira sírt, hogy „a zokogó próféta” néven vált ismertté. Ha tehát most alkalmatlannak érzed magad, Isten nélkül – az is vagy! A Biblia hősei nem pattantak csak úgy fel a helyükről és nem mondták, hogy: „Semmi gond, én elintézem!”. De íme, a jó hír: Isten nem arra hív, hogy Neki dolgozzunk, hanem, hogy Vele – ez pedig garantálja a sikert. Azt mondod: „De én nem vagyok rá képes”. Semmi probléma: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket” (2Korinthus 3:5-6). Azt mondod: „De nincsenek meg hozzá a szükséges anyagi forrásaim”. Nem gond: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre” (2Korinthus 9:8). Azt mondod: „De nincs hozzá erőm”. Semmi baj: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).

Huszonkilencedik hét: Kolossé 3:3-4

3 Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. 

4 Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.

Jézus jön velem, vagy én megyek Vele?

Szeretem, amikor témát kapok a gondolkodáshoz. :)

Most is ez történt. Érkezett egy hozzászólás a kamillablog legnépszerűbb és leghektikusabb utóéletet élő bejegyzéséhez, ami mellett a legkevésbé sem szeretnék elmenni szó nélkül, de inkább ideillő gondolatok, ezért ide írom őket.

Erről a képről van szó:

 

A hozzászólásban mellékelt szöveggel alapvetően egyetértek, de kontextusba helyezve már messze nem olyan egyértelmű a dolog. A kontextus az ítélkezés kérdése. Nem bűnösök eléréséről beszélgetünk - amiről ez a kép, és az eredeti helyén hozzácsatolt angol szöveg szól, - hanem hívők egymáshoz való viszonyulásáról.

Igen, Jézus számára a náci katona is elveszett bárány, őutána is utána megy, a világ végére is. Egészen addig, amíg a katona be nem fogadja őt. 

Merthogy azután már a katona fog Jézussal menni, további tévelygők és elveszettek után, és nem Jézust fogja magával rángatni arra, amerre ő akar menni.

Máté 16:24 "Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem."

A bónusz kérdés:

Szerinted vajon mi lesz ennek a katonának az első dolga, miután elfogadta Jézust? Írd meg egy hozzászólásban! És ha gondolod vesd össze a választ az eredeti bejegyzés témájával. Furcsa párhuzamot fogsz találni...

Huszonnyolcadik hét: Kolossé 3:1-2

1 Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. 

2 Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.

Az egyszerű újfordítás szerint:

1 Mivel Krisztussal együtt ti is feltámadtatok a halálból, a mennyei dolgokra törekedjetek, hiszen Krisztus is ott ül most Isten jobb oldalán.
2 A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek!

Huszonhatodik hét: Kolossé 2:21-23

21 "Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!" 

22 Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. 

23 Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.

Ki véd meg saját magamtól?

"Gondolkoztál valaha azon, Jézus miért kettesével küldte ki tanítványait, és nem egyenként? Azért, mert ha a megfelelő ember bástyaként mellettünk áll, azzal támogatást, biztatást és védelmet kapunk. Mi ellen védenek? Saját magunk ellen! Ha komolyan gondolod, hogy győzelmes életet akarsz élni, akkor az elszámoltathatóság olyan lépés, melyre hajlandónak kell lenned. Nos, te ki által vagy elszámoltatható?"

Forrás: Mai Ige Archívum

Huszonötödik hét: Kolossé 2:19-20

19 de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel.

20 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

a folyt: mert nem ragaszkodnak a Főhöz. Ennyi.

Uram taníts meg ragaszkodni!!!!

Huszonnegyedik hét: Kolossé 2:17-18

17 Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság. 

18 Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik,

hupsz! Pál is ismerte az álkeresztyéneket. Óv tőlük. Veszélyt jelentenek ránk nézve - elvehetik a jutalmunkat, eltéríthetnek a jutalomért való futástól...

A jövő héten kiderül mi is az ő legfőbb hibájuk, mitől is álkeresztyének...

Mai üzenet

Bob Gass mai gondolatai olyanok, amiket még gyakran szeretnék olvasni, amin még többször el kell elmélkednem. Idemásolom hát magamnak.

Megtörettetés

„Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod…” (Máté 6:10)

A megtörettetéssel Istennek nem az a szándéka, hogy lerombolja a te akaratodat, hanem az, hogy új irányt adjon neki, nem akar megfosztani az önértékelésedtől, csak megláttatja veled, hogy Ő az értéked forrása. Gedeon háromszáz harcosának össze kellett törnie a cserépfazekakat, így sebezhetőkké váltak, de ezután láthatóvá vált az edényekben lévő fény, és az ellenség megfutamodott (ld. Bírák 7. rész). 
Elizeusnak össze kellett törnie az ökrök jármát, amely pedig megélhetését jelentette, mielőtt alkalmassá vált volna arra, hogy megkapja a kétszeres részt Isten Lelkéből (1Királyok 19:19-21). 
Máriának fel kellett törnie az alabástrom tartót, amely hozományát jelképezte és a házasságra vonatkozó reményeit, azért, hogy elnyerje Krisztus legnagyobb elismerését (Márk 14:3-9). (Ez új info számomra. Ütős info.)
A megtörettetésnek ára van, fokozatosan történik.  
1. lépcsőfok: Bűnbánat. A Betsabéval történt ügy után Dávid így imádkozott: „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat…” (Zsoltárok 51:19).  
2. lépcsőfok: Fegyelem. „…megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre” (1Korinthus 9:27). (Auch!) 
3. lépcsőfok: Intimitás. Szeretsz imádkozni és szereted Isten Igéjét, mert ezek által vagy Istennel kapcsolatban. De harcolnod kell a figyelemelterelések ellen, hogy egy bensőséges helyet találj, és harcolnod kell a benned lévő testiesség ellen, akkor is, amikor a „belső szobádban” tartózkodsz. (És tényleg!)  
A megtörettetés igazi lényege, hogy alárendeled magad Isten irányításának. Dick Rasanen írja: „Kedves Isten, olyan könnyen próbálkozom azzal, hogy én legyek a főnök. Túl fájdalmas azonban rájönnöm arra, hogy nem én irányítok mindent. Segíts, hogy amikor azt mondom: "én csak itt dolgozom", tudjam, hogy ez a hitvallásom, nem pedig a felelősségem elhárítása.

Imanapló

Néhány héttel ezelőtt "botlottam bele" egy olyan imanapló-szerkezetbe, amilyennel korábban még nem találkoztam, de hetek óta használom, és nagyon építőnek találom. Eddig ezt sikerül legkövetkezetesebben alkalmazni, leginkább személyre szabni, és a legátfogóbb, amit valaha próbáltam.

Próbáltam már többet is, mert vizuális típus lévén gyakran elfelejtem azt, amit nem látok, de minimum nem szorul perifériás látáson belül, így egy-egy imatémát, imakérést is hajlamos vagyok elfelejteni. Az imanaplók rendszerint segítenek kicsit tudatosabban és koncentráltabban imádkozni. Ez a legutóbbi, amit kipróbáltam és amit megtartok, mindenképp. 

A lényege, hogy a hét minden napja kap egy-egy témakört, és aznap az a téma konkrét és részletes, így remélhetőleg nem marad ki semmi. 

A témaköröket úgy szabtam személyre, hogy felsoroltam az imatémákat, amelyekért rendszeresen imádkozom, azután összevonásokkal igyekeztem hétre szűkíteni a kört, és azt a hét napjaihoz illeszteni.
Egy füzetet felosztattam hét egyelőre részre és minden napnak készítettem színes kis fülecskéket, amelyeket a hét rész első lapjaihoz ragasztottam széles celluxszal. Így minden nap könnyedén ki tudom nyitni a füzetet az aktuális helyen és témánál. (Fotókat nem készítettem, nem is szeretnék, hogy mindenki maga gondolhassa tovább és szabhassa egyedire a saját imanaplóját. :) )
Az én témáim közül néhány, gondolatébresztőnek:
- férjem, családunk
- otthonunk
- gyerekeink
- tanulás-oo
- barátok
- blogolvasók
- lelki életem
- szolgálat
- 7 ember, akik megtéréséért imádkozom
- szomszédok, lakóhelyünk
- gyülekezetünk, közösségünk, pásztorunk
- bűnvallás
- adakozás
- anyagi, fizikai szükségleteink
- munka, vállalkozás
Kb. ezeket szedtem 7 csokorba és rendeltem hozzá egy-egy naphoz.
A füzet első oldalára egy igeszakaszt másoltam, amely az imádságról szól. Minden nap első oldalára szintén másoltam a témákhoz kapcsolódó igeverseket, amelyek segítenek konkrét és céltudatos imák megfogalmazásában.
Ezután már csak minden nap előveszem és röviden lejegyzem az aktuális imát - a témához kapcsolódó hálát, kérést, bűnbánatot. Az imameghallgatásokat is jelölöm. Így válik igazán életszerű naplóvá, valóban segítő eszközzé az imádkozásban.
Alkalmi és különleges imakéréseket, amelyek nem várhatnak, nem témába illeszthetők, egy post-iton "cipelem" magammal napról napra, és azokért minden nap imádkozom.
Rendkívül sokat fejlődött, rendszereződött az imaéletem mióta ezt a fajta naplót használni kezdtem, sokkal konkrétabb és átfogóbb, sokkal kevesebb dolgot felejtek el és hagyok ki. Az imaéletem fejlődése pedig a lelki életem fejlődésére is kihatással van - kölcsönhatásban vannak. :)
Csak ajánlani tudom, hogy mindenki kezdje el valahol és alakítsa, szabja személyesre, amíg csak teljesen össze nem illenek: ő és az imanaplója. ;)

Huszonharmadik hét: Kolossé 2:15-16

15 Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.

16 Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt.

Egyszerű újfordítás szerint:

15 Isten a szellemi fejedelmeket és uralkodókat Krisztus Keresztje által megfosztotta hatalmuktól. Megmutatta az egész világnak, hogy most már erőtlenek, amikor felvonultatta őket diadalmenetében, mint győztes hadvezér a foglyait. 

16 Ezért ne engedjétek, hogy bárki is elítéljen benneteket amiatt, hogy mit esztek, vagy isztok, vagy a zsidó vallási ünnepekkel kapcsolatban. Ilyenek például az Újhold ünnepe, vagy a Szombat ünnepe.

Huszonkettedik hét: Kolossé 2:13-14

Eheti:

13 És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. 

14 Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.

Ebben van a mi szabadságunk! Nem a szabad akaratunkban, amely változik, mint a szélirány...

Huszonegyedik hét: Kolossé 2:11-12

Ez volt május 22-29 között:

11 Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által.

12 A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.

Huszadik hét: Kolossé 2:9-10

Ez volt május 15-22 között:

9 Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, 

10 és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.

Tizenkilencedik hét: Kolossé 2:7-8

Ez volt május 8-15 között:

7 Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.

Meggyökerezni, felépülni, megerősödni, tanulni - mind-mind egy-egy folyamatra utaló ige. A hit, a Krisztus-követés egy fejlődési folyamat. Tévedés villámcsapásszerű változásokat várni magunktól, és csalódva feladni, amikor kudarcot vallunk...

Jézusban kell meggyökereznünk - napról napra.

Benne kell felépülnünk - napról napra. 

A Belé vetett hit által kell megerősödnünk - napról napra.

Mert Ő ezt tanította.

Mindezekben pedig növekednünk kell a hálaadásban is! 

8 Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik.

Pál szerint mi a bölcselkedés és üres megtévesztés?  Ami az emberek hagyományához ragaszkodik, a világ elemeihez alkalmazkodik. Ezektől óvakodnunk kell, mert rabul ejtenek. És nem a Krisztusban való meggyökerezésben, felépülésben és megerősödésben segítenek. Épp ellenkezőleg.

Tele van ma a világ ilyen bölcselkedéssel, üres megtévesztéssel. Mégsem ismerjük fel, vagy akarjuk felismerni ezeket. Miért??? Annyira egyértelmű ez a definíció. És olyan egyértelműen megítélhető valamiről, hogy igei vagy emberi hagyomány, világ elemeihez vagy Isten törvényéhez alkalmazkodik-e... Egyszerű mint az 1x1. Csak épp kényelmetlen. Mert a magunk törvényei szerint akarunk élni. Kiskapukat keresünk. Megalkuszunk.

Jajajaj! Nem folytatom...

Hol a helyünk? Miért? Hogyan?

Hosszú történet lenne, nem is bocsátkozom részletekbe, de a lényeg: a mi helyünk ott van, ahol vagyunk. Minden értelemben persze, a család, a gyülekezet, a munka, minden -, de most konkrétan a lakhelyünkre gondolok. 8 éve élünk ebben a faluban, de már az idekerülésünk is elég egyértelművé teszi - legalábbis így utólag - hogy ez nem véletlen, az azóta történtekről nem is beszélve. Igazán elfogadni ezt azonban 1-2 éve tudjuk csak, sőt azóta is időről időre újraharcoljuk ezt a dolgot. Amikor épp nem megkérdőjelezzük, akkor az okát keressük. Rendben van, lassan, nehezen, de megértettük, de mégis: "MIÉRT?". Isten semmit nem tesz cél nélkül! Bennünket sem ok nélkül helyezett ide!

Az utóbbi időben elkezdtük felfedezni a válaszokat a nagy kérdésre. Természetesen még mindig nem állt össze teljesen a kép, de egyre több kirakós darabka kerül a helyére. Leginkább ott, ahol azt látjuk, hogy Isten kapukat nyitogat. És ezt egyre több helyen látjuk.

Ma este érdekes beszélgetésem volt a fiunkkal. Az előzménye, hogy a családi sétán egy idős bácsi az utcánkból megszólított, hogy akkor tényleg kölcsönadnék-e neki egy könyvet, amit két héttel ezelőtt egy nagyon váratlanul jött beszélgetés során ajánlottam neki. Akkor mondta el, hogy bár Jézust szereti, a keresztyénekről meg van a véleménye (nem túl hízelgő), és mielőtt elmegy erről a világról, szeretne minden vallásnak utána olvasni, és megérteni, mert a keresztyének becsapják az egész világot. Szeretné megismerni Mózest és Jézust is. Nagyon mellbe vágott már akkor is, hogy rádöbbentem: ezután a beszélgetés után felelős lettem azért, hogy valóban mielőtt még elmegy, megismerje Jézust, - ha már úgyis ennyire szeretné. De hogyan??? Ma már azzal fogadott, hogy Jézus a barátja és elmesélte egy élményét, amit 10 évvel ezelőtt a szívműtétje során élt át... megrázó volt. Ma már nem a keresztyénekről volt szó, hanem Jézusról...

És ő csak egy ember, ahol nyitott kapukat döngethetünk. Az esti beszélgetés során Beni elmondta, hogy egy alkalommal, amikor a falubeli barátnőm vigyázott rájuk, és akiknek Bibliát adtunk tavaly nyáron nászajándékba, nemrégen pedig Mai Igét adtam neki, azt üzente, hogy olvassa a Bibliát és a Mai Igét is. Elsőre nagyon rosszul esett, hogy hónapokon át feledésbe merült ennek az üzenetnek az átadása, de alapvetően magának az üzenetnek nagyon örülök. Legközelebb, ha találkozunk, személyesen kérdezek rá, hogy is volt pontosan ez az üzenet. Az egyik szomszéd néninek most már több, mint egy éve rendszeresen adok Mai Igét, és mindig elmondja, hogy álmatlan éjszakáin milyen sokat segít neki, hogy olvashatja. Rajtuk kívül is több embernek adtunk már Mai Igét, és egyre több új kapcsolatot és lehetőséget hoz elénk Isten. Jellemzően nem ápolunk sok kapcsolatot, különösen nem a faluban, de ezen Ő fordítani látszik az elmúlt hónapokban.

Tudom, hogy nem véletlenül. Tudom, hogy olyan emberekkel hoz bennünket össze, akikkel terve van, és akiknek az életében használni akar bennünket. Óriási megtiszteltetés, és óriási felelősség. És elég egyértelmű válasz arra, hogy miért itt és miért nem máshol... a "máshol-keresés" mögött leginkább nagyon önző, de legalábbis földhöz ragadt, világi gondolkodásmód van. Örülök neki, hogy Isten értékrendje szerint viszont a helyünkön vagyunk. Mert itt akar látni, itt akar használni. Mert itt is szükség van misszionáriusokra!!! Tudom, hogy rengeteg hely van a világon, ahol még az itteninél is nagyobb a bűn, az istentelenség, de minket ide állított. Mert itt is nagy a szükség, mert itt is sóvárogva várják az emberek Isten fiait...

Fel nem foghatom, hogy ekkora feladatot bíz ránk, de úgy tűnik mégis: misszionáriusaivá akar tenni minket itt, ahol vagyunk. És bár nem látom, vagy lehet, hogy csak nem merem elhinni, amit látok, hogy Ő képes kihozni ebből a történetből, de igyekszem, igyekszünk naponta megérteni és meglátni az aznapra való feladatot és elvégezni. A legizgalmasabb pedig, hogy a gyerekekkel együtt tehetjük mindezt, és sokszor ők bátrabbak és nagyobb éleslátással közelítenek emberekhez, helyzetekhez, mint mi. Rendkívüli érzés beszélgetni velük a misszióról, amit itt végzünk, végezhetünk, és látni, ahogy ez az ő lelki életükre is micsoda hatással van. 

És most hirtelen azt hiszem, hogy itt az ideje imaharcosokat kérnünk az Úrtól, akik velünk együtt imádkoznak a falunkért, azokért az emberekért, akiket ránk bízott az Úr itt, ezen a helyen...

Ma már másodszor "jön szembe" velünk Dávid és Góliát története... micsoda bátorítás! Kicsik vagyunk, de az Úr velünk! Ha az Ő fegyvereivel harcolunk, győzni fogunk!

Isten gondoskodni fog rólad!

Ez most annyira klappol az elmúlt időszakok gondolataival. Be is linkeltem, hogy melyekkel.

 

„…ő gondot visel rád…” (Zsoltárok 55:23)

 

Gladys Aylward, aki több mint ötven évvel ezelőtt misszionárius volt Kínában, menekülésre kényszerült, amikor a japánok megszállták Juncsenget. Egyetlen segítővel száz árva gyereket vezetett át a hegyeken a szabad Kína felé. Az út során megragadta a félelem. Egy átvirrasztott éjszaka után reggelre már semmi reménye sem maradt arra, hogy eljussanak a biztonságba. Egy tizenhárom éves lány emlékeztette őt kedvenc történetükre, ahogy Mózes átkelt a Vörös-tengeren. „De én nem vagyok Mózes” – sóhajtott Gladys kétségbeesetten. „Persze, hogy nem vagy,” – mondta a lány – „de Isten még mindig Isten!” Amikor Gladys az árvákkal végül átjutott, újból bebizonyosodott, hogy nem számít, mennyire alkalmatlannak érzed magad, Isten még mindig Isten, és még mindig bízhatunk Benne.
Néha Isten lecsendesíti a tengert, máskor engedi, hogy a vihar kitombolja magát, és minket csendesít le. Akár így, akár úgy, Ő megőriz és átvisz rajta minket. Mindig van választásunk: vagy átadjuk a terhet Istennek, vagy megpróbáljuk magunk cipelni. Hogyan gondoskodik rólunk Isten? Egyszerre csak egy napig. Emlékszel az izráelitákra a pusztában? Táplálásukra Isten naponta mannát küldött az égből. Figyeld csak meg, hogyan működött ez: családtagjaid száma határozta meg a kapott manna mennyiségét – se többet, se kevesebbet nem kaphattál. Továbbá Isten csak annyi mannát engedett gyűjteni, amennyi egy napra elég, ha megpróbáltál többet felhalmozni, rádrohadt. Érted a lényeget? Tehát bízz ma Istenben, és hagyd a holnapot az Ő kezében! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”

20 év és Kolossé

Méltánytalanul elhanyagoltam ezt a blogot az elmúlt hetekben. Nincs mentségem rá, mert nem akarom, hogy legyen. Sajnos nem tudok mindent most gyorsan pótolni, de apránként megteszem. 

A Kolossé levél tanulását nem hanyagoltam ennyire. A heti elmélkedések papíron várják, hogy ide is felkerüljenek - annál is inkább, mert "kedvenceim" lettek az itt még egyelőre kihagyott igeversek. Annak pedig nagyon megörültem a hét elején, amikor láttam, hogy Kilike milyen jó módszert talált a memorizáláshoz. Nagyon jól jött most nekem is a tipp! Köszi Ilike!!! (Most csak innen, mert még nem volt érkezésem hozzá is szólni nálad.)

Amiről viszont feltétlenül szeretnék most írni, az a 20 évvel ezelőtti május 26-a. 

Ma 20 éve volt a bemerítésem. Szép kerek szám, de a lényeg azt hiszem nem ebben van. Jó lenne azt mondani, hogy ez 20 éves töretlen lelki fejlődést és növekedést is jelent, de sajnos ez nem lenne igaz. Sok hullámvölgy volt ebben a 20 évben. Volt néhány év, amikor nem is tartottam fontosnak megemlékezni erről a napról.

Édesapám volt a bemerítő pásztorom. Az 1.Ján. 1:9-et mondta el felettem a medencében. Ennyi idő után talán nyíltan is bevallhatom, hogy nem értettem és kicsit rosszul is esett, hogy ezt a verset kaptam tőle. A többieké (öten voltunk) akkor jobban tetszett, de ma már nem tudom melyek voltak azok. Valahogy olyan verset szerettem volna kapni, amely egyértelműbb útmutatás az élethez. Úgy gondoltam ezen már túl vagyok, a bűneim megvallottam, letettem, innen kezdve ez nem lesz akkora segítség. Ma már tudom - és csak nem régen jöttem rá -, hogy ez pont az az útmutatás volt, amire azóta is szükségem van, és ezután is szükségem lesz. A megtéréssel, bemerítkezéssel nem tudtam le egy életre a bűnvallást, jó párszor kellett már azóta is megtapasztalnom Isten hűségét a megbocsátásban is... Ma az egyik legnagyobb bátorítás számomra ez az igevers: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól."

Hálás vagyok az elmúlt 20 évért és mindenért, amin ezalatt keresztülmentem!

Utóhang az anyák napjához

A gyülekezetben kissé rendhagyó anyák napját tartottak nekünk vasárnap. De lehet, hogy nem is rendhagyó volt, csak egyszerűen nem helyénvaló. Van kb. 40 gyermek a gyülekezetben, akik mind kiálltak és egyesével köszöntötték verssel az édesanyjukat. Csak a versek végighallgatása volt min. fél óra. Már ott nagyon megrökönyödtem az egyik versen, aminek szerzője egy közismert kabarészerző, közéleti figura. Nem volt a versben semmi helytelen, de épp egy gyülekezeti anyák napjához sem volt sok köze. A nagyobbak pedig saját édesanyjukhoz írt verseiket mondták el. Ez kedves kezdeményezésnek tűnt, a gyerekek szempontjából még jónak is, azonban egy aprócska gondom mégis van az egésszel - és erre igazából egy beszélgetést követően jöttem rá. A gyülekezet, az istentisztelet Isten tiszteletéről és felmagasztalásáról szól/kéne, hogy szóljon. És nem az édesanyákéról. Még kivételes alkalmakkor sem. Szerintem ilyenkor az istentisztelet arra való lenne, hogy hálát adjunk értük, közbenjárjuk értük, vezetést kérjünk számukra és bátorítsuk, tanítsuk őket, hogyan élhetnek gyermekeik elé istenfélő életet. Értük, és nem róluk kéne, hogy szóljon az egész, ha már van. Az ő dicséretük és felmagasztalásuk a család belügye, házon belül kell, hogy maradjon és nem a gyülekezetben a helye. Nem találom az igei alapot mögötte, sokkal inkább annak ellenkezőjét. Számomra pedig a tradíciók és hagyományok nem elfogadható indok semmilyen igeileg nem megalapozott szokás életben tartására... nem csak az anyák napja, de más biblikátlan szokások esetében sem...

Ez most csak valami szélbe szórt gondolatmenet, de meg kellett fogalmaznom magamnak.

Tizennyolcadik hét: Kolossé 2:5-6

5 Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. 

6 Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. 

Ha ma Pál köztünk járna (családunk, gyülekezetünk) rólunk is el tudná mondani, hogy örömmel látja a köztünk uralkodó szép rendet és szilárd hitünket? - Nem hiszem. Rend, az nem jellemző. A hitünk meg inog, mint szélben a nád...

A 6. vers nagyon elgondolkodtat. Sok ember állítja magáról, hogy elfogadta Krisztust, mégsem él Őbenne. Többek közt én sem. Pedig aki elfogadta Őt, annak Őbenne kell élnie. (Luk. 9:23, Ján.15:5) Persze ezt kemény, kitartó munkával lehetséges csak elérni, sok-sok bukdácsolás árán. De törekednünk kell rá, és nem hátradőlni, hogy "ez nekem nem megy" - ahogy nagyon sokan teszik. 

"Éljetek Őbenne" - bármi is az ára. A legnagyobb árat Ő már úgyis megfizette!

Tizenhetedik hét: Kolossé 2:3-4

3 Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve. 

4 Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen. 

Értem! Értem! Értem!!!

„...keresztre feszítették…” (Márk 15:24) 

 

Dr. C. Truman Davis orvos írja egy bibliakommentárban [The Expositor’s Bible Commentary]: „Mi a keresztrefeszítés? Egy orvos így ad róla fiziológiai leírást: „Ahogy lassan lefelé csúszott… a csuklókon átvert szögeken függve, kínzó fájdalom hasított az ujjaiból kiindulva a karjain át az agyába; a csuklókon átvert szegek nyomást gyakoroltak a középső érző-mozgató idegre. Ahogy feljebb küzdötte magát, hogy a feszítő kíntól szabaduljon, egész testsúlyát a lábain áthaladó szögre helyezte. Újra szörnyű fájdalmat érzett, melyet a lábcsontok között haladó idegeket átszakító szög okozott. Ahogy karjai kifáradtak, izmai görcsbe rándultak, újabb erős, szűnni nem akaró, hasogató fájdalmat okozva. A görcsök miatt képtelen volt feljebb küzdeni magát, így egyre nehezebben tudott lélegezni. Még képes volt tüdejébe beszívni a levegőt, kilélegezni azonban már nem tudta. Küszködött, hogy kissé feljebb emelkedjen, legalább egy apró lélegzetre… Órákig tartott ez a határtalan fájdalom; a minden kilégzéshez szükséges kicsavarodás; az izom-szaggató, ízekig ható görcsök; a fuldoklás; az égető fájdalom, ahogy korbácsolástól összeroncsolt hátát újra meg újra felszakította a durva gerenda, valahányszor feljebb küzdötte magát, majd újra lecsúszott. Aztán újabb gyötrelem következett: mély, szorító fájdalom a mellkasban, ahogy a szívburok lassan vérsavóval telt meg, és nyomást kezdett gyakorolni a szívre. Már csaknem vége volt; a vér- és folyadékveszteség elérte a kritikus szintet; az összeszorult szív küszködött, hogy nehéz, sűrű, alvadékony vért pumpáljon a szövetekbe; a megkínzott tüdő kétségbeesett küzdelmet vívott egyetlen kortynyi levegőért. Érezte, ahogy a halál hidege átjárta mindenét… végül engedett neki, és hagyta, hogy teste meghaljon.” A Biblia ezekkel a szavakkal jegyzi fel: „és keresztre feszítették”. Milyen csodálatos szeretet ez! 

 

Értem tette... értem szenvedte... miért???? nem értem!!!

Köztünk lakozik. Köztünk lakozik?!

45 Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek.  46 És megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az ÚR, az ő Istenük.

2.Móz.29:45-46

Isten az Ő népe között akar lakni és velük lenni. Jelen akar közöttük lenni. Ezáltal bizonyítja, hogy Ő az Isten. Nincs szó arról, hogy áldások kiárasztásán, csodákon vagy jóléten keresztül bizonyítaná mindenhatóságát. Csupán egyszerű jelenlétével. 

A többit akkor ajándékozta népének, amikor azok engedelmesek voltak Neki, és tisztán éltek az Ő jelenlétében. Amikor nem, akkor - bár még mindig közöttük lakott - nyomorúságot engedett rájuk...

Tizenhatodik hét: Kolossé 2:1-2

1 Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceaiakért; és mindazokért, akik engem nem ismernek személyesen, 

2 hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére.

Csak néhány gondolat, "ami először eszembe jut":

- Pál küzd a kolossébeliekért és a szomszéd városban élő hívőkért. Bár sokakkal soha nem találkozott személyesen, nem az ő munkája eredményeként tértek meg, mégis szívén viseli sorsukat és "küzd értük". Ez szolgálatának része.

- a 2.v. számomra nagyjából összefoglalja megtérés után életünk lényegét. Hogy nem egycsapásra változik meg  minden, hogy a szívünk felbátorodása, megerősödése egy folyamat, hogy a legfontosabb a szeretet, és hogy Isten titkának, Krisztusnak ismerete, eljuttat a teljes bizonyosságra. EZ AZ, ami eljuttat az olyan nagyon vágyott bizonyosságra...

Gyümölcsöző vagy?

 „…Szaporodjatok, sokasodjatok…!” (1Mózes 1:28) 

Hat versen belül Jézus tízszer használja a „maradni” igét (János 15:4-7,9-10). Miért? Mert ez nem természetes dolog! Jézus tudta, hogy az elkövetkező években tanítványai arra kapnak elhívást, hogy annyi gyümölcsöt teremjenek, ami az egész világot betölti. De nem lehet ilyen jellegű hatást gyakorolni a világra anélkül, hogy először el ne érd azt az egy dolgot, amit hajlamos vagy elhanyagolni, vagy hagyni, hogy az élet más dolgai elnyomják – azt hogy Vele legyél, és többet nyerj Belőle! Nap mint nap adódnak olyan dolgok, melyek visszatartanak attól, hogy minőségi időt tölts az Úrral. Az pedig, hogy hosszabb időt tölts el várakozva Isten jelenlétében – annyi erőfeszítést igényel, mint az országgyűlésnek egy új törvény meghozása. Nos, három lehetőséged van. 

Egyik: értéktelen életet élsz. „Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és elszárad…” (János 15:6 NKJV). Az elszáradt szó azt jelenti: értéktelen. Ne pazarold az életed értéktelen dolgokra! 

Másik: elfogadod Isten fenyítését. „Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” (Zsidók 12:11). Mit keres Isten? Gyümölcsöt – és bármit megtesz azért, hogy találjon. Mindannyiunknak megvan a maga története a „metszésekről”. Isten fenyítése általában egy bűn miatti problémával indul, egy olyan viselkedéssel vagy hozzáállással, amivel eddig még nem szembesültél. A fenyítés pedig akkor ér véget, amikor a probléma megszűnik. A fenyítésnek nem kell örökké tartania – ez egyedül rajtunk áll! Csak addig kell átélnünk a fájdalmat, amíg a bűnhöz ragaszkodunk. 

Harmadik: közel maradsz Istenhez. Ha minden nap belőle szerzed lelki táplálékodat, ha hagyod, hogy a Rajta átáramló erő rajtad is átáramoljon, semmi sem tarthat vissza attól, hogy elérd azt a bővölködő életet, melyet Jézus megígért.

A "nem-tennivalók listája

„…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10) 

Jézus azt akarja, hogy gazdag, bővölködő életet élvezz (ld. János 10:10), anélkül, hogy lehúznának olyan dolgok, amiknek nincs értékük vagy jelentőségük. Robyn Coffman életmód-tanácsadó mondja: „Nem csak az a zűrzavar, amit látsz, inkább az, amit nem látsz. Az állandóan túlzsúfolt időbeosztásod, a vég nélküli elkötelezettségek és a mindent elborító félelmek. A túlzsúfolt elme túl sokat rágódik a dolgokon, túlreagálja az eseményeket, mindent túlelemez, túlságosan aggódik, és túlzottan elkötelezi magát.” Tehát folytasd inkább a következők szerint: Szüntesd meg a túlzsúfolt zűrzavart az elmédben, engedd meg magadnak, hogy legyen egy „NEM-tennivalók” listád: 

Ne érezz bűntudatot, ha nemet mondasz valamire, ami talán jó dolog, de számodra nem az! 

Ne aggódj amiatt, hogy mennyire lesznek jól neveltek a gyerekeid felnőtt korukra! 

Ne akassz semmi újat a szekrényedbe anélkül, hogy valami mást tovább ne adnál! 

Ne érezd magad felelősnek mindenki más jóllétéért! 

Ne vedd fel a telefont esténként egy bizonyos időpont után! 

Ne mondj igent pusztán azért, mert meghívtak! 

Ne ütemezz be elfoglaltságokat vasárnapra és a családodnak szentelt napokra! 

Ne vegyél meg valamit csak azért, mert akciós! 

Ne is gondolj arra, hogy olyan ételt főzöl, amiben háromnál több összetevő van, elvégzed a nagymosást, kitakarítod a lakást, és minőségi időt töltesz a családoddal – mindezt egyetlen napba besűrítve! 

Ne rágódj a kudarcaidon vagy más emberek hibáin! 

Ne hasonlítgasd magad másokhoz! 

Minél több dolog nem-elvégzésére adsz magadnak engedélyt, annál inkább érezni fogod, hogy felszabadultál egy összeszedett és gazdag életre. Isten segíteni fog abban, hogy így tudj élni. Figyelj: „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi… akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” (Ézsaiás 40:29-31). Az Istennel töltött idő legyen az elsődleges mindennapjaidban, így minden más a helyére fog kerülni.

Tizenharmadik és Tizennegyedik hét: Kolossé 1:25-29

Hát sikerült jól háttérbe szorulnia az ide szánt bejegyzéseknek az elmúlt hetekben. Pedig annyi, de annyi fontos és lejegyzésre érdemes tanítást, leckét kaptam! Többek közt arról, hogy ne vágyjak 24 helyett 48 órás napokra! :P Hogy legyek hálás azért, amit 24 óra alatt sikerült elvégeznem! Isten nem vár többet, mint ami abba belefér. (Feltéve, hogy a fontossági sorrendet betartom!) Minden más csak az én tervem, ötletem - és nem mulasztásom... Nagy megkönnyebbülés. :)

A Kolossé tanulásával is sikerült kicsit elmaradnom ismét. Még jó, hogy a jövő hét ismétlő hét lesz!!! ;)

Erre a hétre így nekem 5 igevers jut, nem is könnyűek:

25 Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét; 

26 mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, 

27 akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek.

28 Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban. 

29 Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem.

Még elmélkedem rajta...

Tizenkettedik hét: Kolossé 1:23-24

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. 

24 Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.

Hadd tegyem ide a 22. verset is, hogy lássuk az összefüggést: 

22 most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. 

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.

Számomra eddig ez talán a legerősebb üzenete a Kolossé levélnek (is). Pál nagyon világosan megfogalmazza, mi Isten célja velünk, és hogy mik a célba érés feltételei.

Isten szentnek, feddhetetlennek és hibátlannak állít majd egykor maga elé. Ez Krisztus békéltető áldozata árán vált lehetségessé számunkra. De azért nekünk is tennünk kell valamit: megmaradni a hitben szilárdan és egyenesen, nem megtántorodni! 

Krisztus befogadása csak az első lépés, az út kezdete. Ha célba akarunk érni, kitartóan végig kell mennünk rajta! Sokan szeretnék ezt megspórolni, és csak az első lépésig jutnak el... de az kevés!
Ez összecseng Jakab levele 2. részével is. János 15:6-tal, Titusz 2:11-14-gyel és még számos más igehellyel.

Tizenegyedik hét: Kolossé 1:21-22

21 Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt,

22 most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.

Egykor: Istentől elidegenedett, ellenséges gondolkozású, gonoszt cselekvő voltam.

Most viszont: Jézus halála által megbékéltetett vagyok.

Mire színe elé állok: szent, hibátlan, feddhetetlen leszek.

Emberi ésszel felfoghatatlan folyamat... de erről szól az élet.

Tizedik hét: Kolossé 1:19-20

19 Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, 

20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.

"békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." - Isten és ember között. Hogy lehet, hogy mégis annyi hívő ember is hadilábon áll Istennel?! Ő békességet szerzett, és nekem élnem kell ezzel a békével, nem háborúzhatom Istennel... nem mehetek szembe az ő törvényeivel.

Remélem, nagyobb a kitartás a tanulásban, mint a tapasztalat megosztási kedv. :) Már csak egy rövid bejelentkezéssel, hogy még mindig itt vagyunk és kitartunk, bátorítani tudjuk egymást! Ha valaki lemaradt, az se adja fel! Én is csúsztattam már. ;) Nem mindig terv szerint mennek a dolgok... ez az élet velejárója, de nem ok arra, hogy feladjuk!

Megint

Ez a fajta először talán majd' két éve nehezedett rám borzasztó súllyal. Több, mint egy évembe került feldolgozni és helyretenni. Most ismét. Talán kisebb súllyal, és talán hamarabb helyre is kerül. De nehéz. 

Mert ilyenkor óhatatlanul felmerül bennem - és ez az, amiről számomra szól ez az egész -, hogy nekünk mennyi adatik még, együtt. És amennyit kapunk azzal hogyan élünk? Vajon egymás építésére használjuk-e ki ezeket a gyorsan repülő napokat? Vagy kicsinyes vitákra, önérdekeink érvényesítésére, saját élvezeteinkre...

Tudom, hogy az elmúlás csak a kezdet. Valami sokkal jobbnak a kezdete, mint amink most van. És őszintén szólva egyik felemmel alig várom. De azt is tudom, hogy nem véletlenül vagyunk még itt. Nem véletlenül együtt vagyunk még itt. Tudom, hogy Istennek terve van számunkra - itt és most. Elfogadom? Akarok, képes vagyok ezért élni? Képes vagyok úgy élni, hogy engem is békességgel engedjenek el, ha majd mennem kell? Élek-e úgy, hogy hiányozzam majd, ha már nem leszek, vagy inkább örömöt/megkönnyebbülést jelent majd a távozásom? De még sokkal inkább: tudok majd olyan méltósággal elmenni, ahogy most is példát állítottak elém? Ha el kell engednem valakit, tudom olyan elfogadással elengedni, ahogy ennek az embernek az elmúlását elfogadták? ...

Kérdések ezrei, amelyek ilyenkor választ keresnek és várnak bennem... újabb és újabb példák arra, hogy is kéne ezt... elszántság, hogy úgy éljem meg a mindennapokat akár 3 napom van, akár 30 évem, hogy azt Isten dicsőségére tegyem... tegyük együtt, egymás épülésére, egymásért...

Nyolcadik és kilencedik hét: Kolossé 1:15-18

A múlt héten nem írtam be ide a heti Kolossé verseket, de azért megtanultam. :) Ti hogy haladtok vele? Van még kitartás?

Nem könnyű, igaz? Néha kifejezetten nehéz. Maga az igevers is, de kellően fegyelmezettnek lenni is, hogy elővegyem, és gyakoroljam. De amikor végig tudom mondani az első verstől az épp aktuálisig, az valami fantasztikus érzés. :) Nektek is?

Két dolgot figyeltem meg: rendkívül hasznos az, ha felmondom valakinek - rendszerint a férjem, vagy a gyerekek "az áldozat", de lassan bevonok még mást is. Erős kontroll és emeli a sikerélmény értékét. Ezen felül építi azt is, akinek felmondom, nem csak engem

A másik, hogy a kudarctól való félelem megbénít. Sajnos nem minden nap veszem elő, csak heti 3-4 nap, és olyankor sem mindig futja az ismétlésre. Pedig attól ül be mélyen igazán. Így előfordul, hogy bele-beletévesztek és ez különösen felmondásnál jelentős stresszt okoz, amitől persze még többet hibázom. Tehát egyrészt próbálom magam abban gyakorolni, hogy nem baj, ha hibázom, még csak a tanulás fázisában vagyok, másrészt pedig fegyelmezettebben elővenni ismételni és tanulni. Heti 4 intenzív 10 perces ráfordítással komoly eredményeket tapasztalok.

Nektek hogy működik leginkább? Mennyi időt fordítotok rá? Miben hozott pozitív változásokat számotokra?

A múlt heti és heti versek:

15 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. 

16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 

17 Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. 

18 Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

Ezek a versek egy kicsit nehezebb szakaszt vezetnek be. Úgy érzem nem is szabad versenként boncolgatni, mert a kontextus nélkül értelmüket és erejüket vesztik. "Egyszerű" dogmák, amiket meg kell tanulni, mert meghatározói egész hitünknek. 

Áldott hetet, jó tanulást és várom az élménybeszámolóitokat!

Előre nézel vagy hátra?

Ma nem jutunk el gyülekezetbe, ezért (is)  visszahallgattuk együtt a férjemmel a múlt vasárnapi rádiós istentiszteletet. Mivel csak 3 hétig hallgatható vissza, jegyzetet készítettem közben, mert szeretném, ha később is lenne, ami emlékeztet rá. Biztos vagyok benne, hogy egy párszor rám fér még ez az üzenet. (Apácska felfedezte, hogy a lap tetején lévő slide-on  "tekerhető".)

Felolvasott igeszakasz: 4.Móz.11:1-10,18-23

Kiemelt versek: 4-6.v.:  4 De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal? 5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. 6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.

Isten megszabadította népét Egyiptomból és ígéretet tett, hogy vezetni és hordozni fogja őket.

A pusztában mégis meglankadtak, megfáradtak a terhek hordozása, a mindennapok gondjai alatt. Zúgolódni kezdenek: az ígéret földje messze van, hogyan jutunk oda, nem tudjuk.

Isten szabadítása nem arról szól, hogy egyik napról a másikra megváltoznak a dolgok.

A szabadulás után hosszú út következik. Jézus az út. Vele együtt érünk célt.

Zúgolódásuk következményeként felgyullad Isten tüze. A baj nem szűnik meg, amíg Mózes nem imádkozik. Miután elalszik a tűz, a zúgolódás kiteljesedik, konkrétan kimondják a panaszokat. A közöttük élő, kívülről érkezett gyülevész nép gerjeszti a zúgolódást. A kívülállók a kísértő szerepét töltik be, és elbizonytalanítják Isten népét. Mi jól ellennénk Istennel, de mégis inkább hallgatunk a külső befolyásra.

42.zsoltár: faggatják, hol van az istened?

Jób: felesége is Isten ellen lázítja.

Pál: a fogságban lebolondozzák a hitéért.

Jézus: a rokonai elzárnák a közösségtől, elrejtenék.

Hozza Isten az ígért áldásokat? Hol tartok? Mim van? Milyen állapotban van az életem?

A régmúlt emlékei megszépülnek: merengünk a múlton, visszavágyott dolgokon. Visszasírunk „jobb” időket. Isten népe fogságban volt, ők akartak szabadulni onnan. Eljöttek az ismert rosszból az ismeretlenért, a bizonytalanért. Jó a szabadítás, de most miben vagyunk, nem tudjuk. Kihozott az Úr egy rossz kapcsolatból. De az egyedüllét bizonytalan…

El kell engednem az akaratomat, úgy hogy közben nem sejtem az Ő akaratát.

Félelem és aggódás megoldódtak, de lettek más nehézségek, amik elbizonytalanítottak, hogy tényleg szükségünk volt-e a szabadításra?

A megszépült egyiptomi emlékek ott vannak a mi életünkben is. Ezért zúgolódunk, de ezzel magunkra haragítjuk Istent.

Péter: ott van a háborgó tengeren a csónakban. Kilép Jézushoz a vízre. Jó döntés, de a vízen minden olyan bizonytalan. „Ha legalább a széttört hajó darabjaiba kapaszkodhatnék, de most egyedül vagyok.” Ám Jézus ott van és kinyújtja a karját.

A manna sokat jelentett valamikor. A mindennapi gondviselés szimbóluma. Nekünk is vannak mannáink. Ígéretek, gondoskodás… ám egyszer csak ez kevésnek tűnik. Több kéne. Feltét a mannára. A régi jóból egy kicsi.

Versenyeztetjük Istent a múlt ízeivel. Azt akarjuk, hogy hadd tapasztaljuk meg gazdagon az ő ajándékait, bőséges áldásait, hogy irigykedjenek ránk.

Van, aki ébreszti bennünk a zúgolódást, elvárásokat: hozza helyre, tegye tökéletessé az életem. Azonban csak az újabb küzdelmek jönnek, amik nemesítenek, hogy eljussunk Isten országáig.

Kiegyensúlyozottabbak akarunk lenni Isten mellett. Meggyógyultak, boldogok, de ő csak naponként adja meg az erőt a napi küzdelmekhez. Nagy dolgok tapasztalására vágyunk, pedig a mindennapi manna is elég. Isten tudja mennyi az elég, mire van szükségünk. Jézus azt mondja Péternek: „legeltesd a bárányaimat”- add meg a mindennapi kenyerüket.

Húst akartok? Annyit kaptok, hogy meg is undorodtok tőle. Kierőszakolunk Istentől dolgokat: kapcsolatokat, gyermekeket, szolgálatokat, - mi akarjuk, Isten enged nekünk, azután belerokkanunk. Isten mindig jobban tudja, mire van szükségünk.

Nem az a baj, hogy elmondjuk mire vágyunk, hanem a hogyan: zúgolódva, hála nélkül.

Kevés az Úr ereje? Azt kell kérnünk, adja azt, amire Szerinte szükségünk van, nem azt, amire szerintünk. Zúgolódás nélkül kérjünk, hálás szívvel.

(Mátyásföldi református istentisztelet, Bíró Ferenc lelkész)