A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chambers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Chambers. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 2.

Mai magvas gondolatok

Az önuralmat gyakorlók megértik, hogy az ördög semmit sem tehet velük a saját együttműködésük nélkül, és ezt nem kötelesek megadni neki. Megértik, hogy nem az emberek, és nem a körülmények az ő problémáik – hanem az, hogyan kezelik őket. Ezért emlékeztetik magukat három dologra: 1) Én vagyok az, akit irányítanom kell! 2) Néha az embereket és a körülményeket az életemben Isten kezébe kell tennem, és engednem, hogy Ő birkózzon meg velük. 3) Minden nap merítenem kell a Szentlélek erejéből ahhoz, hogy irányítani tudjam a reakcióimat, és követni tudjam a Szentírás józanságra intő alapelveit, azért, hogy ne csússzon ki a kezemből az életem irányítása (ld. 2Timóteus 1:7). Ezért az ilyen emberek kerülik azt, hogy másokat hibáztassanak, nehogy saját maguknak okozzanak fájdalmat, és vigyáznak arra, hogy kapcsolataikat ne tegyék háborús övezetekké. Tudva, hogy „a Lélek gyümölcse… önuralom”, megértik, hogy a Szentlélek nem fog uralkodni rajtuk, és nem fog segíteni abban, hogy ők uralkodjanak másokon, vagy manipulálják a körülményeket, de erőt fog adni ahhoz, hogy uralkodni tudjanak magukon. A Lélek által megerősített emberek megszabadulnak attól, hogy részei legyenek a problémának, és az Istentől származó megoldás részévé válnak.  (B.Gass)

Jézus nem mondta, hogy aki hisz benne, az meg fogja tapasztalni Isten teljességének az áldását, hanem - "aki hisz bennem, abból kiárad másokra mindaz, amit tőlem kap". Urunk tanítása mindig ellentétben van az önérvényesítéssel. Az Ő célja nem az ember fejlődése, hanem az, hogy magához hasonlóvá tegye az embert; és Isten Fiára az jellemző, hogy ezért odaadta önmagát. Ha hiszünk Jézusban, nem az számít, hogy ezzel mit nyerünk, hanem amit Ő áraszt ki rajtunk keresztül. (O.Chambers)

Nem egyszerre, hanem fokozatosan jutunk a szent ismeret birtokába. A mi dolgunk a szívós, lépésről-lépésre való tanulás. Ha hálaadásunkat lassúnak találjuk, ne csüggedjünk el (!!!), mert egyszer majd megvilágosodnak a dolgok számunkra.  (Spurgeon)

2010. május 20.

A nap üzenetei

Néhány magvas gondolat, ami ma megérintett:

"az ördögre tolunk sok mindent, aminek a mi fegyelmezetlenségünk az oka. Gondold csak meg, mivé lehetnél, ha összeszednéd magadat. Vannak dolgok, amikért nem kell imádkoznunk, például a hangulatokért. A hangulatok sohasem múlnak el imádsággal; a hangulatok akkor tűnnek el, ha felrúgjuk őket. ... A legtöbb ember átka a "nem akarásában" van!" (O.Chambers)

Mostanában sokat vívódom szolgálatügyben. Spurgeon bátorítása:

"Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem" (Ézs 45,2).
Ez Círusnak szólt; de mindörökké szól az Úr minden szellemi szolgájának. Csak menjünk előre hittel, és az Úr megtisztítja előttünk az utat. Az emberi és a sátáni csalárdság tekervényei kiegyenesednek előttünk: nem kell követnünk cseles kanyarulataikat. Az érckapuk áttörnek, vaszáraik lehullanak. Nem lesz szükségünk sem faltörő kosra, sem feszítővasra. Az Úr maga cselekszi meg értünk a lehetetlent, és ténnyé teszi azt, amit nem is vártunk.
Ezért ne üldögéljünk gyáván és remegve! Menjünk előre kötelességünk útján, hiszen az Úr megígérte: Én megyek előtted". Ne kérdezzük, miért, a mi feladatunk az előretörés. Az Úr ügyéről van szó, és Ő alkalmassá tesz majd bennünket a szolgálatra: minden akadály elhárul. Hát nem megmondta: Az ércajtókat betöröm"? Ugyan, mi állhatna útjába és mi gátolhatná akarata végrehajtásában? Isten szolgáinak kimeríthetetlen erőforrásuk van. A hit előtt szabad az út, akármilyen emberi erő torlaszolja is el azt. Ha az Úr azt mondja: betöröm..."leverem...", akkor ne kételkedjünk ígéretében!


2010. május 15.

Miért vagyok megváltva?

Ez kemény!!!!!!! Kiemelések tőlem.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

EMELKEDJ HELYZETED MAGASLATÁRA

"Hogy tudhassátok, mi az Ő elhívásának a reménysége" (Ef 1,18).
Gondold meg, miért vagy megváltva: hogy Isten Fia kiábrázolódjék halandó testedben. Vesd latba minden erődet, hogy mint Isten gyermeke elhivatásod megvalósuljon; mindenkor emelkedj ennek a helyzetnek a magaslatára. Semmit sem tehetsz megváltásodért; de azért már tenned kell valamit, hogy amit Isten végzett benned, az ki is bontakozhassék az életedben. Ezt munkálod-e valóban nyelveddel, értelmeddel és idegeiddel? Ha most is ugyanaz a nyomorult, zsémbes ember vagy, aki megmarad a maga útján, akkor hazugság azt mondanod, hogy Isten megváltott és megszentelt téged.
Isten a tervező; Ő engedi meg a nehézségeket, hogy meglássa, helyesen ugrasz-e át az akadályokon. "Az én Istenemmel kőfalon is átugrom." Isten nem tesz veled sem kivételt. Nem ment fel egyik követelménye alól sem, amit gyermekeivel szemben támaszt. Péter mondja: "Ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek" (1Pt 4,12). Állj helyzeted magaslatára! Vidd véghez azt a dolgot! Nem számít, ha fáj, ha Isten halandó testedben kijelentheti magát.
Bárcsak ne ütközne többé Isten ellenállásba bennünk, hanem szellemi bátorsággal és erővel teljeseknek találna, készen arra, hogy mindennel szembenézzünk, amit Ő küld ránk. Gyakorolnunk kell magunkat abban, hogy Isten Fia megmutatkozhassék halandó testünkben. Életünknek ez az egyetlen célja, hogy Isten Fiát megmutassuk, de Istennek semmit ne írjunk elő. Urunk soha nem diktált Atyjának, mi se diktáljunk Istennek. Azért vagyunk itt, hogy az Ő akaratának alárendeljük magunkat és Ő elvégezhesse általunk mindazt, amit akar. Ha ezt felismerjük, megtört kenyérré és kiöntött borrá tesz bennünket, hogy ital és táplálék legyünk másoknak.

2010. május 12.

A Lélek gyümölcsei

Az elmúlt napokban sokat gondolkoztam azon, hogy az életem mennyire van összhangban a hitemmel. Cselekedeteimmel jó példa vagyok-e gyermekeim előtt, bizonyságtétel, élek-e úgy, hogy kívánatossá tegyem számukra a hitet. Őszintén: borzasztó nagy hiányosságaim vannak. És ha ezeken nem változtatok, nem csodálkozhatom, ha egy nap a gyermekeim úgy döntenek: inkább kipróbálják a saját útjukat, ahelyett amiben felnőttek. Csak vegyük a Lélek gyümölcseit. Elég keveset tudok felmutatni belőlük. Az előzőleg felsorolt test cselekedetei annál inkább tetten érhetők. Valamiért azt hittem idáig, hogy a Lélek gyümölcsei az újjászületett emberben valahogy szép csendben megszületnek maguktól. Sőt, mindezt egyik pillanatról a másikra teszik. És amikor azt láttam, hogy az én életemben ez nem egészen így működik, az újjászületésem kérdőjeleződött meg bennem, nem az, hogy ennek valóban így kell-e lezajlania. Az újjászületéssel kapcsolatban egy ideje tisztába kerültek már a dolgok, arra is ráébredtem már, hogy a gyümölcstermés egy folyamat, de az hogy a folyamat nem zajlik le magától, az most kezd eljutni az agyamig. Mintahogy a gyümölcsfáinkat is ápoljuk, gondozzuk, - metszés, kapálás, permetezés, tápoldatozás - ez a lelki gyümölcsfára is igaz. Ölbe tett kézzel várni a termésre, anélkül, hogy tennénk érte bármit is, - khm... - balgaság. Nem a várt eredményt fogja hozni. Dolgozni a gyümölcsökért viszont szükséges feladat. Az Ige úgy általában sem a tétlenséggel van összhangban, hanem rendszerint cselekvésre buzdít és ösztönöz. Soha nem használ passzív ragozást. Nem is értem hogy fért meg bennem itt-ott a passzív gondolkodás. Például ebben.

 Így talán nem elvetendő gondolat aktívan dolgozni a gyümölcsökön, mondjuk egyszerre egyen... 

Ezzel összhangban vannak Chambers mai gondolatai, bár ő már egy lehetséges veszélyre figyelmeztet, ami a tudatos szokásalakítások esetén felléphet... de megerősíti bennem az aktivitás szükségességét.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

SZOKD MEG, HOGY NE LEGYENEK SZOKÁSAID

"Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké" (2Pt 1,8).
Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenesek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, kevéllyé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira begyakoroltuk, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak. Szellemi életünk azért alakul át folyton önelemzéssé, mert még vannak olyan tulajdonságok, amelyeket nem "ragasztottunk" (1,5) a többihez. Végül is az Úrhoz való viszonyunknak egészen egyszerűvé kell válnia. Lehet, hogy isteneddé válnak kicsi keresztyén szokásaid, pl. hogy bizonyos időben imádkozol vagy a Bibliát olvasod. Figyeld meg: mennyei Atyád hogy felforgatja ezeket az időpontokat, ha elkezded szokásodat imádni ahelyett, akire vonatkozik. "Nem tehetem most ezt, éppen imádkozom; ezt az órát Istennel töltöm el." Nem, te ezt a szokásoddal töltöd el! Valami hiányzik belőled, ismerd fel ezt a hibádat. Ha megtaláltad a hiányzó tulajdonságot, "ragaszd hozzá" a többihez és megfelelő alkalommal gyakorold magad benne.
Ha szeretetben vagy, nincsenek többé látható szokásaid, eljutottál odáig, ahol eltűnt a szokás és már öntudatlanul teszed a gyakorlati dolgokat. Ha tudatosan vagy szent, akkor bizonyos dolgokról azt képzeled, hogy nem teheted meg. Vannak bizonyos kapcsolataid, amelyekben távolról sem vagy egyszerű; azaz valamit még hozzá kell "ragasztanod". Egyedül Jézus Krisztus élete természetfeletti élet és Ő Istennel mindig kapcsolatban állt. Neked hol nincs kapcsolatod Istennel? Engedd, hogy Ő belenyúljon abba a bizonyos dologba, addig, amíg megragadod Őt és életed a gyermek egyszerű életévé válik.