A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ima. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ima. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 9.

Imanapló

Néhány héttel ezelőtt "botlottam bele" egy olyan imanapló-szerkezetbe, amilyennel korábban még nem találkoztam, de hetek óta használom, és nagyon építőnek találom. Eddig ezt sikerül legkövetkezetesebben alkalmazni, leginkább személyre szabni, és a legátfogóbb, amit valaha próbáltam.
Próbáltam már többet is, mert vizuális típus lévén gyakran elfelejtem azt, amit nem látok, de minimum nem szorul perifériás látáson belül, így egy-egy imatémát, imakérést is hajlamos vagyok elfelejteni. Az imanaplók rendszerint segítenek kicsit tudatosabban és koncentráltabban imádkozni. Ez a legutóbbi, amit kipróbáltam és amit megtartok, mindenképp. 
A lényege, hogy a hét minden napja kap egy-egy témakört, és aznap az a téma konkrét és részletes, így remélhetőleg nem marad ki semmi. 
A témaköröket úgy szabtam személyre, hogy felsoroltam az imatémákat, amelyekért rendszeresen imádkozom, azután összevonásokkal igyekeztem hétre szűkíteni a kört, és azt a hét napjaihoz illeszteni.
Egy füzetet felosztattam hét egyelőre részre és minden napnak készítettem színes kis fülecskéket, amelyeket a hét rész első lapjaihoz ragasztottam széles celluxszal. Így minden nap könnyedén ki tudom nyitni a füzetet az aktuális helyen és témánál. (Fotókat nem készítettem, nem is szeretnék, hogy mindenki maga gondolhassa tovább és szabhassa egyedire a saját imanaplóját. :) )
Az én témáim közül néhány, gondolatébresztőnek:
- férjem, családunk
- otthonunk
- gyerekeink
- tanulás-oo
- barátok
- blogolvasók
- lelki életem
- szolgálat
- 7 ember, akik megtéréséért imádkozom
- szomszédok, lakóhelyünk
- gyülekezetünk, közösségünk, pásztorunk
- bűnvallás
- adakozás
- anyagi, fizikai szükségleteink
- munka, vállalkozás
Kb. ezeket szedtem 7 csokorba és rendeltem hozzá egy-egy naphoz.
A füzet első oldalára egy igeszakaszt másoltam, amely az imádságról szól. Minden nap első oldalára szintén másoltam a témákhoz kapcsolódó igeverseket, amelyek segítenek konkrét és céltudatos imák megfogalmazásában.
Ezután már csak minden nap előveszem és röviden lejegyzem az aktuális imát - a témához kapcsolódó hálát, kérést, bűnbánatot. Az imameghallgatásokat is jelölöm. Így válik igazán életszerű naplóvá, valóban segítő eszközzé az imádkozásban.
Alkalmi és különleges imakéréseket, amelyek nem várhatnak, nem témába illeszthetők, egy post-iton "cipelem" magammal napról napra, és azokért minden nap imádkozom.
Rendkívül sokat fejlődött, rendszereződött az imaéletem mióta ezt a fajta naplót használni kezdtem, sokkal konkrétabb és átfogóbb, sokkal kevesebb dolgot felejtek el és hagyok ki. Az imaéletem fejlődése pedig a lelki életem fejlődésére is kihatással van - kölcsönhatásban vannak. :)
Csak ajánlani tudom, hogy mindenki kezdje el valahol és alakítsa, szabja személyesre, amíg csak teljesen össze nem illenek: ő és az imanaplója. ;)

2011. február 3.

Imameghallgatás, avagy vannak még csodák!

Néhány héttel ezelőtt a férjem megtudta, hogy cégük egyik partnere váratlanul csődöt jelentett. Manapság nem meglepő. A kialakult helyzetben gyorsan felmérték, hogy ez a cég jelentős tartozást halmozott fel irányukban. Az anyagi felelősség ebben a kapcsolatban a cégen belül a férjemet terheli. Ahogy teltek a napok és türelemmel vártuk a dolgok végkimenetelét, csendesen imádkoztunk a csodáért. Azonban egyik rossz hír követte a másikat. Nem részletezem. A hét elején világossá vált, hogy emberileg teljesen reménytelen bármit is várni: gazdasági bűncselekményként vizsgálják az esetet és a cég még meglévő vagyona, amiből igényt tarthatnának a tartozás kiegyenlítésére, zár alá került. Tegnap a férjem felhívta a tulajdonost (saját cégéét) és vázolta neki a kialakult helyzetet. Egyértelművé vált, hogy ha nem rendeződik az ügy, levonják a fizetéséből. Ez nagyjából azt jelenti, hogy még ha a fizetése felét is vonnák le emiatt minden hónapban, évekbe telne mire kiegyenlítenénk ezt a tartozást. A teljes reménytelenséggel szembesülve hazajövetele előtt azt mondta kollégájának, hogy "Este imádkozunk. Holnapra minden rendben lesz!" 
És TÉNYLEG! Az este imádkoztunk. Gyermeki hittel - és ebben a férjem hatalmas példa előttem! Nem azért, hogy mentsen meg bennünket szorult helyzetünkből, hanem azért, hogy tegyen olyan csodát, amely a kollégák felé is bizonyság, ami által ők is hitre juthatnak. Ma hívta a becsődölt cégtől a kapcsolattartója, hogy holnap mehetnek a tartozás kiegyenlítését jelentő áruért! A kolléga? Leesett állal: "Ez nálatok így megy?!" Az este még azért is imádkoztunk, hogy ezt a kollégát is mentse meg egy ugyanilyen szorult helyzetből az Úr, amelyben már hónapok óta vergődik. Izgatottan várjuk arra is a választ! :)
Isten ma is tesz csodákat! Ott ahol az az Ő dicsőségét szolgálja, és nem a miénket. Reméljük és az az imádságunk, hogy ezek a megtapasztalások, - ez már nem az első, és hisszük, hogy nem is az utolsó - hitre vezetik a kollégákat is. 

"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." Jak. 1:5

Csodás napot mindenkinek! :)

2011. január 31.

Ötödik hét: Kolossé 1:9-10

9 Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén,
10 hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.

Pál és Timóteus nem szűnnek meg imádkozni és könyörögni, hogy a kolossébeliek - minden szellemi bölcsességben és ismeretben  - megismerhessék Isten akaratát:
- az Ő akarata megismerhető.
- lelki/szellemi (pneumatikosz) bölcsesség és megértés által
- ezt kérni kell

Ha birtokában vagyunk Isten akarata ismeretének, lehetségessé válik
- az Úrhoz méltóan élni
- teljesen az Ő tetszésére élni
- jó cselekedetekkel gyümölcsöt teremni
- Isten ismeretében növekedni.
A 9.versben említett feltételek teljesülése esetén.

Tehát: lehet az Úrhoz méltóan élni, jót tenni, gyümölcsöt teremni, Isten ismeretében növekedni. Ha megismerjük Isten akaratát. Isten akaratának megismerése pedig az Ő bölcsességének megismerése és megértése által lehetséges. 

Amin elgondolkodtam:  
Az ő tetszésére élek? De legalábbis: törekszem erre? Tudom, mit kell tennem érte?
Hogyan állok az Ő bölcsességének megismerésével és megértésével? Eljutottam már általa Isten akarata megismerésére? Vagy legalább ebbe az irányba haladok? Kérem?
Ki az én Pálom és Timóteusom, aki szüntelenül imádkozik és könyörög értem, hogy megismerjem Isten akaratát?
De még inkább: én kinek vagyok Pálja - kiért imádkozom, hogy megismerje az Ő akaratát?

2010. december 10.

51. Zsoltár

A karmesternek: Dávid zsoltára, 2abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz.  
3Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!  
4Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem!  
5Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van.  
6Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted.   
7Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.  
8Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.  
9Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.  
10Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.  
11Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! 
12Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!
13Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!
14Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen,  
15hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.  
16Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.  
17Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. 
18Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen.   
19Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!   
20Tégy jót a Sionnal kegyelmesen, építsd fel Jeruzsálem kőfalait!  
21Akkor majd kedveled a helyesen bemutatott áldozatokat, az égőáldozatot és a teljes áldozatot. Akkor majd áldozhatnak oltárodon bikákat.

2010. október 17.

Lelkem kíván Téged...

Egy feleség és édesanya, Annie Hawks imája (ez a tény valahogy teljesen érthetővé és hihetetlen hitelessé teszi számomra ezt a dalt):

2010. október 13.

...hirdesd... akár alkalmatlan...

... de talán most van itt az alkalmas. :) (2.Tim 4:2)
Az első nagy öröm akkor ért, amikor vasárnap "összefutottam" az istentiszteleten a könyvelőnkkel. :) A keddi megbeszélésen még hangsúlyozta, hogy nem hívő, de aztán kiderült: régóta szeretett volna eljönni a gyülibe, csak azt gondolta "zártkörű". (Ez utóbbi tévhit legalábbis elgondolkodtató...) Ez azért is óriási dolog, mert a barátnőmön keresztül ő már a második ember féléven belül, aki érdeklődik a gyüli iránt. Az első azóta  is jár, sőt a házi csopink oszlopos tagja lett!
A másik hatalmas meglepetés az volt, hogy hétfő este beugrott a nem hívő barátnőm és lelkesen mesélte, hogy mit olvasott a Mai Igéből, amit a múlt héten küldtem neki. Sőt, a férjének is felolvassa! Őszintén szólva nem hittem, hogy olvasni fogja!!! Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy van értelme adni neki Mai Igét. Örülök, hogy volt. Remélem ezután a következő lépés az lesz, hogy az augusztusban nászajándékba adott Bibliát is forgatni kezdi. :)
Ezen felbuzdulva egy kicsit, a férjem is vitt be Mai Igét a munkahelyére, és tegnap reggel felolvasta a fiúknak. És érdeklődőek voltak! Remélem egy új szokás kezdete. :) Ennek azért van nagy jelentősége, mert a tulaj szcientológus és az alapkönyvük mindig ki van téve az irodában és finoman ugyan, de határozottan árad a szellemiség odabenn. De az "okoskönyv" mellett végre már ott a Mai Ige is. :) Aztán majd  ott lesz a Biblia is... Fejlődünk azt hiszem.
Ezek mind egy-egy imatémát is jelentenek!
Sőt van 12-12 "imatémánk"/emberünk. A múlt hónapban kellett leadnunk azt a listát, amit a turim ihletett: akikért imádkozunk, hogy megismerjék az Urat. Ők is rajta voltak a listákon. :) Ezt nevezhetjük imameghallgatásnak is...