Testvérharcok

A feltétlen szeretetről írt a napokban a Mai Ige.

Ézsau és Jákób nem kaptak feltétel nélküli szeretetet a szüleiktől. Ezért versengtek a szüleik szeretetéért, aminek következményeként végül meggyűlölték egymást. 

Isten rádöbbentett, hogy én is Ézsauhoz hasonlóan viselkedem. Versengek az Ő szeretetéért, és közben engedem - akaratlanul, hogy ez tönkretegye a testvéreimmel való kapcsolataimat. Gyermekként is meg kellett élnem ezt. Szóról szóra.

De továbbfejlesztettem, és továbbra is főzicskézem a magam vadjait, hogy Isten kedvére tegyek, és Ő jobban szeressen engem. Pedig erre semmi szükség, hiszen Ő szeret bármit teszek is, mert a gyermeke vagyok!!! Ő Izsákkal ellentétben feltétel nélkül szeret. Az Ő szeretete szempontjából nem számít az, hogy mennyit imádkozom vagy olvasom a Bibliát, mennyire vagyok vendégszerető, mennyit adakozom, de még az sem, hogy mennyire keresem az Ő akaratát, vagy mennyire teszem azt, amire már eljutottam (Fil.3:16), esetleg mennyire tud használni mások életében. Ezek fontos dolgok. Nagyon fontos dolgok. Meghatározzák a jellememet, és a Vele való kapcsolatom minőségét. De nem meghatározói az Ő szeretetének. És nem szabad, hogy a mi egymás felé gyakorolt szeretetünknek meghatározói legyenek. Nem szabad, hogy az egymásról alkotott képünk és véleményünk meghatározói legyenek.
Isten feltétel nélkül szeret. És nem fog jobban szeretni attól, ha buzgóbban igyekszem a kedvében járni. Ezt nehéz felfogni, elfogadni, mert mi nem így működünk, de Isten igen. Ez nem jelenti azt, hogy elrejthetjük az egy tálentumunkat, abban a biztos tudatban, hogy Ő szeret. Nem. Meg kell dupláznunk. Akárhány tálentumunk van. De nem a szeretetéért versengve. Hanem mert ezt kéri tőlünk, és mert ez van javunkra.

Ézsau végül megbékült Jákóbbal. Amikor már nem versengtek Izsák szeretetéért. Én is feladom a versengést, és megbékülök testvéreimmel.

Negyedik hét: Kolossé 1:7-8

Január 23-30

7 Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek. 

8 Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.

Mit tudunk Epafrászról?

Jelentős szerepe volt a kolosséi gyülekezetben:

- a megtanulandó versek szerint a kolossébeliek tanítója és a jó hír vivője Pálnak a kolossébeli testvérekről. (4.v.)

- Kol. 4:12 szintén ezt erősíti meg: "Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata."

- Filemon 23. szerint Pál fogolytársa Krisztusért. Talán a levél írása idején is. (vö: Kol.4:12)

Tehát Krisztus Jézus szolgája, akinek szolgálati területe a kolosséi gyülekezetben volt. Maga is üldöztetéseket szenvedett Krisztusért.(Fil.23.) Kolossé gyülekezetét a szívén viselte: amíg ott volt, gondoskodott róla, hogy tiszta tanítást kapjanak (7.v.), amikor pedig elhagyta Kolossét, jó hírét vitte mindenfelé (8.v.), Pálnak is - a levél későbbi részeiben tárgyalt témákból kitűnik azonban, hogy elfogulatlanul tette mindezt és a gyülekezet problémáit, tévedéseit sem rejtette véka alá Pál apostol előtt. Ezenfelül imádságban is hordozza a kolossébelieket. (4:12.) Amit Pál szembetűnően hangsúlyoz vele kapcsolatban, hogy Epafrász "szeretett" szolgatárs, és Krisztushoz hű szolga. 

A 8.v. visszautal a 4.v.-ben már említett szeretetre, amely a szentek/hittársak iránt él a kolossébeliekben. Itt azt is megtudhatjuk, hogy ennek a szeretetnek híre Epafrászon keresztül jutott  el Pálhoz, és ez a szeretetet a Lélekben/Lélek szerint való...

Kérdések:

- Van-e bennem Epafrászéhoz hasonló szolgáló és imádkozó lelkület, hűség?

- Milyen hírét viszem testvéreimnek, gyülekezetemnek?

- Velem kapcsolatban az a hír, hogy Lélek szerint való szeretet van bennem?

Az első két hét : Kolossé 1:1-4

Január 2-9

1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, 

2 a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól.

- Pál Isten akaratából az, aki. Nem maga választotta, ezt tudjuk az Apcsel. 9:1-22-ből is.

- "Krisztusban megszentelt hívő testvérek" - Krisztusban lenni azt jelenti: megszenteltnek lenni. Megszenteltnek lenni olyan, mint Krisztusnak lenni. Vi. olyanná kell válnom, mint Krisztus? Nem. Olyan vagyok, mint Krisztus. Akkor is, ha ezt jól titkolom. Nem azt mondja, hogy a "megszentelődésre vágyó" vagy "megszentelődésért küzdő" hívő testvéreknek, hanem azt mondja: "a már megszentelt hívő testvéreknek". Krisztusban lenni = megszenteltnek lenni.

- mit kíván a megszentelt hívő testvéreknek? Kegyelmet és békességet. Nyilván nem azért, mert túl sok van már nekik ezekből megszentelt hívő emberként, hanem mert ezekre megszentelt hívő hívő emberként is nagy szükségük van. Vagy csak úgy van igazán?! Megszentelt hívő emberként sincs bennünk magunktól sem kegyelem, sem békesség, csakis akkor, ha Isten betölt bennünket vele. Ha hagyjuk, hogy betöltsön vele. Pál olyat kíván a gyülekezetnek - és nekünk is -, amiből sosem elég.

- Isten a mi Atyánk...

Január 9-16

3 Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk,

4 mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek.

- Isten nem csak a mi Atyánk (2.v.) hanem a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja is. (Róma 8:17)

- Pál rendszeresen imádkozik a kolossébeli gyülekezetért. Minden ilyen alkalommal hálát ad értük Istennek. 

- a gyülekezetet miről ismeri Pál? A hitéről és a szeretetéről. A kolossébelieknek akkora hite volt és olyan szeretet élt bennük egymás és mások felé, amiről az emberek érdemesnek tartották beszélni, és ami így Pál fülébe is eljutott. 

Mit beszélnek az emberek a mi gyülekezetünkről? Miről ismerik a mi gyülekezetünket?.... Mit beszélnek az emberek rólam, mint hívő emberről? Miről ismernek az embernek? A hitemről és a szeretetemről? ...

Azt szeretném, ha így lenne...

Krisztusivá lenni ezt is jelenti

Ütős! Máskor is szeretném megnézni még, és hogy ne kelljen keresgélnem, ideteszem:

Ez megint egy revelációs gondolat lesz, de kellenek az ilyenek. 

Soha nem volt kérdés számomra, hogy ha az utamba akadna egy árva gyermek, örökbefogadnám. A lelkem mélyén az egyik legtitkosabb vágyam, hogy egyszer legyen egy örökbe fogadott gyermekünk. Nem azért, mert nekünk ne lenne - a világ szemében már így is több van a kelleténél - hanem mert szeretném ilyenformán is megélni Krisztus parancsát: "aki egyet is befogad ... engem fogad be". 

A férjem ezzel nincs egészen így, még. Tehát a dolog csak álom szintjén él bennem. De megnyugtatott - mostanáig - a tudat, hogy ha szembe jönne velünk a helyzet, bizonyosan nem térnénk ki előle. Hiszem addigra a férjem is másként látná ezt a dolgot. 

A fenti videó megnézése óta viszont azt érzem és látom, hogy nem kell várnom arra, hogy szembe jöjjön egy helyzet. Kezdeményezőnek kell lenni, és elindulni az úton. Ha nem is konkrétan az örökbefogadásban, hiszen ahhoz mindenképpen két ember kell. (Mellesleg jegyzem meg: még azokat a gyermekeinket sem tudom úgy nevelni, akiket Isten kegyelemből egyenesen a mi családunkba küldött, ahogy elvárná tőlem, ahogy kellene.) De Krisztus parancsainak a gyakorlati megvalósításában mindenképpen. A gyakorlati szeretet, a gyakorlati könyörület, a gyakorlati jótettek. Miért csak akkor tegyek jót, ha már egyszerűen nem tudom kikerülni a "felhívást keringőre"? Miért csak akkor adok a hajléktalannak, amikor odalép hozzám koldulni? Miért nem megyek oda én és gyakorolok könyörületet? Miért csak akkor veszem észre egy szegény gyermek sorsát, amikor már plakátokról ordít felém, hogy vegyem már észre? Miért nem keresem én azokat az embereket, gyerekeket a hétköznapokban, akiknek segíthetnék? Ha csak aprósággal is. 

Inkább kikerülöm a hajléktalant, mert bizalmatlan vagyok. Inkább arra összpontosítok, hogy nekünk is van elég bajunk, minek vegyem magamra még más baját is... (és ezzel rossz példát mutatok a gyermekeinknek is)

... de az Ige nem ezt tanítja. Krisztus maga indult a bűnösök megmentésére, és nem várta meg, míg útjukba kerülnek...

Sőt, erre is igaz a Bölcs mondása: "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül." Péld. 11:25

A 3:27 parancsa pedig egyértelmű: "Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!"

A szeretet...

Mostanában sokat gondolkodom a szeretetről. Nem véletlenül: nagy hiányosságnak érzem magamban. Sokféle szeretet létezik, bizonyos fajtái bennem is minden bizonnyal fellelhetők, de a Valódi, az isteni - az Agapé szeretet súlyos hiánycikk. Pedig nagyon vágyom rá, nagyon szeretnék úgy szeretni, ahogy Pál ír erről a szeretetről a korinthusi levélben:

¹Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. ²És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.  ³És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. ⁴A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. ⁵Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. ⁶Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. ⁷Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. ⁸A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. ⁹Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. ¹⁰Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. ¹¹Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. ¹²Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.  ¹³Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

Sokáig azt hittem, hogy ez a fajta szeretet velünk születik, legalábbis kéne, hogy velünk szülessen. Legkésőbb az újjászületésünknél. És nem értettem, hogy ha így van, akkor miért hiányzik belőlem még a szikrája is. Az utóbbi időben kezdem megérteni, hogy ez a fajta szeretet egy különleges ajándék, de nem az (újjá)születésünkkor kapjuk, hanem a megszentelődés útján haladva szerezhetjük meg, TANULÁS eredményeként (mint ahogy egyszer ezt már idéztem itt a blogon), és ha KÉRJÜK! (Ján. 16:23)

A tanulás értelemszerűen lépésről lépésre való haladást, a tanultak beépülését jelenti. De Isten nélkül, önmagában ez is kevés. Ez is csak annyit ér, mint a "pengő érc" és a "zengő cimbalom". Ezt a fajta szeretetet bizony KÉRNI is kell! És ha kérjük, meg is kapjuk...

Akkor majd elmondhatom én is, hogy van bennem szeretet:

Máriamárta türelmes, jóságos; Máriamárta nem irigykedik, Máriamárta nem kérkedik, Máriamárta nem fuvalkodik fel. Máriamárta nem viselkedik bántóan, Máriamárta nem keresi a maga hasznát, Máriamárta nem gerjed haragra, Máriamárta nem rója fel a rosszat. Máriamárta nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. 

A férjem, a gyermekeink, a szüleim, a testvéreim, a barátaim, a testvérek, sőt még azok felé is, akik bántanak. És NEM a feladataim, a terveim, álmaim, munkám felé...

Van mit tanulni! És van mit kérni!