Jó ideje nem volt időm írni megint. Pedig bőséggel lenne miről. A Kivonulás könyvét elemezgetem, és a Példabeszédek könyve is napi olvasmányom. Mindkettő bőséggel ad elmélkedni, írnivalót, de az egyéb teendők nem hagytak időt arra, hogy le is írjam, amikre jutottam. Most nem is próbálom pótolni egy bejegyzéssel, inkább lassan, több bejegyzésben, - nem árt, ha vissza-visszatérek a már olvasottakhoz is - de megpróbálom megfogalmazni mik forognak bennem azzal kapcsolatban, ami tk. lekötötte/leköti az időmet.
Manapság racionálisan gondolkodó ember nem kezd vállalkozásba, mi mégis ezt tettük. Naponta tucatszám számolnak föl csődbe jutott vállalkozásokat, mi most mégis indítottunk egyet, és hittel tekintünk előre és dolgozunk azért, hogy egy év múlva, vagy pár év múlva vagy akármikor fejlődő és ne csődbe jutó vállalkozás legyünk. Látjuk a realitást, hogy ez mennyire nehéz és milyen nagy munkát igényel és mennyit kell hozzá tanulnunk, fejlődnünk, de HISSZÜK, hogy Isten megáld bennünket. Hiszen a vállalkozásunk fő tevékenysége is Róla szól, Őt hirdeti.
Sokat gondolkoztam én már régóta azon, hogy anyaként dolgozhatok-e házon kívül. Én személyesen azt hiszem és vallom, hogy nem. Az én munkám anyának lenni. Aztán jött olyan időszak az életünkben, amikor rászorultunk volna, hogy én is hozzak bevételt. Elhelyezkedés szóba sem jöhetett, de itthonról végezhető dolgokat sokat kerestem, találtam is párat, de Isten mind előtt bezárta a kaput, és megértette velem, hogy a családfenntartás a férjem dolga. Én úgy segítsem őt ebben, hogy bölcsen osztom be a pénzt. Egy-két évvel később azonban már olyan szintre romlott a helyzetünk, hogy megint elkezdtem a kapukat döngetni és Istent ostromolni. Annak idején eszembe sem jutott volna saját vállalkozást kezdeni, most viszont Isten ebbe az irányba nyitott kapukat és elfogadtam tőle, hogy erre ad lehetőséget.
Egy régi sztereotípia, - miszerint vállalkozni nem lehet becsületesen és ezért hívő ember ne vállalkozzon -, birizgált valahol mélyen belül. Meg az is, hogy egy vállalkozás legalább annyi munka, mintha házon kívül dolgoznék... tényleg szabad ezt nekünk?
Aztán eszembe jutott a derék asszony:
3Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével. 14Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt. 15Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak. 16Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít. 17Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait. 18Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese. 19Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót. 22Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete. 24Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
Hát ezek a versek nagyjából arról szólnak, amire most vállalkoztunk, amit csinálunk. Ha a derék asszony dicséretének a fele arról szól, hogy mennyit dolgozik, milyen szorgalmas és milyen vállalkozókedvű, akkor én miért ne lehetnék az? Akkor én miért ne dolgozhatnék - miközben a házam népét vezetem, ahogy a derék asszony is tette, - azért hogy hozhassak nekik eledelt, akár távolból is.
Igen. Nehéz becsületes vállalkozónak lenni (a mai Magyarországon). De nem lehetetlen. És hívő emberként kötelességem. És ha az leszek, Isten meg fog áldani. És fel fog virágoztatni. És hozhatok távolból is eledelt. Bár pillanatnyilag még közelről sem egyszerű.
Céltudatosan, hittel, Istenbe kapaszkodva dolgozni és haladni előre. Ez mindennapos erőfeszítés, harc. Olyan könnyen és gyorsan jönnek a nehézségek, amik az ember kedvét szegik, és erejét lefelezik... de hittel előretekinteni és az Úrban bízni - ez most a mi dolgunk. És dolgozni, dolgozni, tanulni, tanulni... és egyre hasonlóbbá válni a derék asszonyhoz. :)
