Nincs bennem semmi jó

Ebben az évben William MacDonald: Ösvényem világossága című áhítatos könyvét kezdtem el olvasni. Ebből szeretném ideilleszteni a mai gondolatokat. Összecsengenek az előző bejegyzésben felvetett témával.

"Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó." (Rm.7,18)

Ha a fiatal hívő idejekorán megtanulja ezt a leckét, ezzel később sok problémától kíméli meg magát. A Biblia azt tanítja, hogy a mi régi, gonosz, újonnan nem született természetünkben SEMMI JÓ nincs. A test egyáltalán nem ér semmit. És megtérésünkkel sem javul meg. Nem nemesedik meg azáltal sem, ha életünket mindvégig, következetesen Krisztussal járjuk. Sőt, még Isten sem próbálja megjavítani. A kereszten halálra ítélte. és azt akarja, hogy mindvégig a halálban maradjon. (Róma 6:6)

Ha ezt hitben valóban megragadom, akkor megóv engem sok hiábavaló kereséstől és törekvéstől. Nem keresek többé jót azon a helyen, amelyről Isten megmondta, hogy ott egyszerűen nincs jó.

Ez megóv a csalódástól. Nem érzem többé csalódottnak magamat, ha nem találok semmi jót önmagamban. Mert kezdettől fogva tudom, hogy az egyszerűen nincs.

Megóv az állandó "köldöknézéstől". Abból indulok ki, hogy önmagamtól nem győzhetek. Ellenkezőleg - az önmagammal való foglalkozás szükségképpen vereséghez vezet.

Megóv a pszichológiai és pszichiátriai "lelkigondozástól", amely fényszóróját az "én"-re irányítja. Az efféle terápia csak még bonyolultabbá teszi a problémát, ahelyett, hogy megoldaná.

Megtanít arra, hogy szüntelen az Úr Jézussal foglalkozzam. Robert Murray McCheyne (18133-1843, skót lelkész és író) mondja: "Valahányszor önmagadra nézel, utána nézz tízszer Jézusra!" Ez a helyes arány! Valaki más egyszer azt mondta, hogy még a megszentelt "én" is csak nyomorúságos pótlék a megdicsőült Krisztus helyett. Az énekszerző írja: "Mily édes elmenekülni az éntől, és az Üdvözítőben elrejtőzni."

A mai igehirdetésekben, és számtalan "keresztyén" könyvben is sok minden biztatja az embert önmagával való foglalkozásra, és valósággal kényszeríti temperamentumával, önértékelésével, komplexusaival és kisebbrendűségi érzéseivel. Ez az egész irányzat az egyoldalúság tragédiája, és emberi roncsok halmazát hagyja maga után.

"Túlságosan rossz vagyok ahhoz, hogy akárcsak egyetlen gondolatot is megérdemelnék; ehelyett szeretnék önmagamról megfeledkezni, és Istenre tekinteni, aki valóban méltó minden gondolatomra."

Meghalni

Ebben az adventben is...

Sáfár vagyok. De milyen?

Az újévi istentisztelet témája a sáfárság volt a Lukács 16:1-15 alapján. Ezután fogalmazódtak meg bennem ezek a gondolatok.

Elhangzott, hogy semmi nem a mienk, MINDENT sáfárságra kaptunk. A pénzt, az időt, az egészségünket, a szépségünket, a tehetségünket, a telefonunkat, az otthonunkat, az autónkat, és így tovább, és így tovább.

A hétköznapokban ritkán gondolok ezekre a dolgokra úgy, mint amikkel egy nap majd el kell számolnom Istennek. Többnyire az "enyém" vagy esetleg a "mienk" kategóriába tartoznak. Az élettel úgy általában igen, tudom, hogy jól kell sáfárkodnom, azt is tudom, hogy Istentől kaptuk az otthonunkat, még talán az autónkat is (igaz, hogy a hiteleket mi fizetjük), a pénzünk egy részét is - a másik részéért keményen megdolgozunk (phű!), az jár. A telefont én vettem, mert szükségem van rá, nem igazán kértem ki Isten véleményét, így túl sok köze sincs hozzá. A számítógép, és az internet előfizetés úgy szintén. És különben is: nekem adta, azt csinálok vele, amit akarok.

Nem, nem tudatosan gondolkodom így. De ha mélyre ások, akkor ezzel bizony nem járok messze a valóságtól. Azon bagatellnek tűnő oknál fogva, mert ezen dolgok kapcsán ritkán az az első kérdés bennem, hogy "hogyan dicsőíthetem meg vele Istent?" vagy, hogy "hogyan használhatom fel az Ő királysága építésére?", hanem mert jobb esetben - rendszerint önös érdekektől vezérelve - egyszerűen csak használom őket. Rosszabb esetben inkább arra a kérdésre keresek választ, "hogy ez nekem miért jó?", "mi a hasznom belőle?"... ha adok a gyülekezetnek az időmből, ha tizedet fizetek, ha a számítógépet pénzcsinálás helyett az evangélium üzenetének továbbadására használom...

Szeretném, ha ebben az évben minden egyes fillért úgy tudnék elkölteni, mint aki az Úr pénzét költi. - Isten adna erre ennyi pénzt? Vagy csak egyetlen fillért is?

Szeretném, ha minden egyes másodperc az életemben úgy telne el, mint aki Isten drága idejével gazdálkodik. - Isten vesztegetne erre egyetlen másodpercet is?

Szeretném, ha az otthonunk légkörén érezhető lenne, hogy az az Övé. Nálunk Ő az Úr. - Isten jól érzi magát nálunk? Örömét leli bennünk? Ő a főnök?

Szeretném, ha a megtett kilométerek csak arra vinnének, amerre Isten visz bennünket. Ha Tarzisz helyett Ninive lenne az úti cél.- Isten küld erre az útra? Szolgálok Neki, ha elmegyek oda?

Szeretném, ha a számítógépet csak arra használnánk, amire Isten is használja. - Isten elküldené ezt a levelet? Isten elolvasná ezt a cikket? Meghallgatná ezt a zenét? Megnézné ezt a filmet? Biztosan meglátogatná azt az oldalt? ...

Szeretném, ha a telefonom csak olyan hívás/üzenet eszköze lenne, amely Isten dicsőségéről és hatalmáról tesz bizonyságot. - A hívásommal/üzenetemmel bátorítok valakit? Közelebb segítem Istenhez? Előmozdítottam egy szolgálatot? Vagy csak pletykák csatornája, zúgolódásom szócsöve, kéretlen tanácsok közvetítője...

Szeretném, hogy az alkotások, amik kikerülnek a kezem alól, legyen az bármi, Róla tegyenek bizonyságot. - Meglátja benne Istent, az Ő üzenetét, akinek készült? Istennek való szolgálatra buzdít, amit készítettem?

és így tovább, és így tovább...

Kicsit sem vagyok nagyravágyó, tudom. De ennél kevesebbel nem érem be.

Negyedik hét: Kolossé 1:7-8

Január 23-30

7 Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek. 

8 Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.

Mit tudunk Epafrászról?

Jelentős szerepe volt a kolosséi gyülekezetben:

- a megtanulandó versek szerint a kolossébeliek tanítója és a jó hír vivője Pálnak a kolossébeli testvérekről. (4.v.)

- Kol. 4:12 szintén ezt erősíti meg: "Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata."

- Filemon 23. szerint Pál fogolytársa Krisztusért. Talán a levél írása idején is. (vö: Kol.4:12)

Tehát Krisztus Jézus szolgája, akinek szolgálati területe a kolosséi gyülekezetben volt. Maga is üldöztetéseket szenvedett Krisztusért.(Fil.23.) Kolossé gyülekezetét a szívén viselte: amíg ott volt, gondoskodott róla, hogy tiszta tanítást kapjanak (7.v.), amikor pedig elhagyta Kolossét, jó hírét vitte mindenfelé (8.v.), Pálnak is - a levél későbbi részeiben tárgyalt témákból kitűnik azonban, hogy elfogulatlanul tette mindezt és a gyülekezet problémáit, tévedéseit sem rejtette véka alá Pál apostol előtt. Ezenfelül imádságban is hordozza a kolossébelieket. (4:12.) Amit Pál szembetűnően hangsúlyoz vele kapcsolatban, hogy Epafrász "szeretett" szolgatárs, és Krisztushoz hű szolga. 

A 8.v. visszautal a 4.v.-ben már említett szeretetre, amely a szentek/hittársak iránt él a kolossébeliekben. Itt azt is megtudhatjuk, hogy ennek a szeretetnek híre Epafrászon keresztül jutott  el Pálhoz, és ez a szeretetet a Lélekben/Lélek szerint való...

Kérdések:

- Van-e bennem Epafrászéhoz hasonló szolgáló és imádkozó lelkület, hűség?

- Milyen hírét viszem testvéreimnek, gyülekezetemnek?

- Velem kapcsolatban az a hír, hogy Lélek szerint való szeretet van bennem?

Előretekintés 2011-re

Két hét telt el ebből az évből. Ebben a két hétben érdekes módon a legtöbb Ige, ami "szembejött" velem, az értelemről vagy az értelemhez szólt.

Az év legeslegelső igeverse:

"Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." Efézus 5:17 

A gyülekezetben az 1. hónap igeverse:

"Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!  Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." Péld. 3:5-6

Az egyik első igehirdetés alapigéje: 

"Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Róma 12:1-2

És nem utolsó sorban Nehémiás könyvében is nagyobb szerepe van az értelemnek, mint bármi másnak: tudatos döntések és lépések sorozatáról számol be... Aktív cselekvésről, csak ahogy a fenti igeversek is mind cselekvésre szólítanak fel.

Úgy tűnik, ebben az évben erre a területre kell koncentrálnom. Azt hiszem nem véletlen. Az elmúlt évben felborult az egyensúly értelem és érzelem között. Ideje helyreállítani. Ebben az évben tudatosabban kell keresnem Isten akaratát, hogy ne hozzak meggondolatlan döntéseket, amik valójában az enyémek és nem az Övé. Nem saját logikám szerint kell gondolkoznom, hanem az Övé - az Ige szerint. Ezért sokkal nagyobb gondot kell fordítanom az Ige tanulmányozására és annak megértésére. Sokkal inkább oda kell figyelnem arra, hogy a világ ne befolyásoljon, hogy merjek árral szemben úszni. (Kicsit ijesztő belegondolni, hogy még ennél is jobban... eddig is ezt tettük. Mi jöhet még?) Sokkal inkább meg kell válogatnom a kapcsolataimat, hogy csak olyanba fektessek időt, energiát, ami közelebb visz Őhozzá.

Abban egyértelműen fejlődnöm kell, hogy felismerjem, megítéljem Isten akaratát, a neki tetsző, tökéletes dolgokat. Tehát további értelmi megújulásra van szükségem.
Izgatottan nézek 2011 elé! Mi mindenben fog megújítani Isten ebben az évben?! Már most alig várom az év végi visszapillantást. :)

De hogy engedelmeskedjek is a felszólításnak és aktív közreműködője legyek a megújulásnak, konkrét célokat tűzök ki magam elé és akciótervet készítek. Mindezt Istenre figyelve, megértve, mely területeken legsürgetőbb a megújulás. Van jó pár, amit már látok, és kettő olyan is, ahol az első lépéseket már meg is tettem:

- az Igében való elmélyedés: a Kolossé levél megtanulása. Nálam ez elmélyült tanulmányozással jár együtt. (Ha csatlakozni szeretnél, elkészült mellé a magyar nyelvű kis füzetecske, a hozzászólásokban hagyd meg az e-mail címed és elküldöm.)

- a család megerősítése, újjáépítése. Ehhez tanulmányozni kezdtem Nehémiás könyvét. Hihetetlen felfedezéseket teszek közben és hatalmas megerősítést kapok. Törekszem a gyakorlatba is ültetni.

(Ezt a tanulmányt megpróbálom szavakba is önteni és megosztani másokkal is. Itt iratkozz fel, ha szeretnéd Te is követni.)

Neked mi az irány 2011-ben? Van vezérigéd?

Tanuljuk meg együtt a Kolossé levelet!

Ann Voskamp, a "A Holy Experience" című blog és még sok más online és nyomtatott írás szerzője, közös igevers memorizálásra hívja olvasóit. 

A terv az, hogy ebben az évben hetente 2 igeverset memorizáljunk a Kolossébeliekhez írt levélből.  Így év végére fejünkben lesz a teljes Kolossé levél. Lehet hogy elsőre kicsit hosszadalmasnak tűnik ez a tanulási módszer, de belegondolva, reális vállalásnak tűnik. Elfoglalt anyaként ennél nagyobb falatok valószínűleg, ahogy már eddig is sokszor, megint kifognának rajtam. De hetente két vers úgy, ha naponta 10 percet olvasgatom, forgatom, elemezgetem, bizonyosan meg is ragad. A beprogramozott ismétlésekkel pedig tényleg beül a hosszútávú memóriámba is.Remélhetőleg. :)

Ann készített egy nyomtatható kis kalendáriumot is, aminek segítségével nyomon követhető, hol is tartunk. Én meg szeretném szerkeszteni magamnak a magyar verziót, és alig várom, hogy újra nyomtatni tudjak és ez a kis füzetecske is segítségemre legyen. Pár nap lemaradásom van, de igyekszem hamar behozni. :)

Akinek van kedve, csatlakozzon! Tanuljuk együtt és bátorítsuk egymást! A füzetecskét is szívesen közkinccsé teszem, amint elkészül...

Évindító gondolatok

Muszáj idetennem Bob Gass évindító gondolatait, amelyek korábbi részeit is idetettem már.

A harmadik részben József története így vizsgálva számomra ... hát hogy úgy mondjam velőtrázó... nagyon erőteljes üzenetet hordoz! Szükségem lesz még rá év közben, hogy újra és újra elolvassam. (Kiemelések tőlem.)

Milyen látást kaptál az új évre? (3)

„Mert ez a kijelentés… biztosan bekövetkezik” (Habakuk 2:3)

Mielőtt álmod megvalósulna, próbára leszel téve. Hasonló dolgokkal fogsz szembenézni, mint József:

1) A hit próbája. Meg kellett őriznie hitét egy ellenséges környezetben, és hinnie kellett az álomban, amiben senki más nem hitt. Senki sem támogatta álma megvalósításában, senki sem lelkesítette, egyedül kellett megállnia.

2) A türelem próbája. József álma nem valósult meg gyorsan. A fiúnak, akiben az álom megfogant, férfivá kellett érnie, mielőtt álma beteljesült. Minden csalódást okozó napon ragaszkodnia kellett álmához, különben annak elvesztését kockáztatta volna. A türelem nem csupán reménykedés, hogy a dolgok majd csak kialakulnak; a türelem kitartás és hit abban, amit Isten megígért. „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret” (Zsidók 10:36).

3) Az erő próbája. Egy ideig a körülmények miatt úgy tűnt, hogy József kritikusainak igaza van. Hiszen végtére is gödörben volt, megfélemlítve, egyedül, idegen földön, család és barátok nélkül, börtönben, igazságtalanul vádolva. Erősnek kellett maradnia, megőrizve meggyőződését, hogy álma valóban Istentől való.

4) Az összpontosítás próbája. Annyi érzelmi terhet kellett cipelnie, ami egy tehervonatot is kisiklatott volna: testvérei neheztelését, elhagyatottságot, hamis vádakat és mindenféle veszteséget. Állandóan figyelnie kellett arra, hogy mire összpontosít. Ha a problémákra és akadályokra koncentrál, az csalódottsághoz vezetett volna. Az szerezte meg számára a szabadulást, hogy kitartóan az álmára összpontosított.

5) A készenlét próbája. Amikor Isten végül megnyitotta az ajtókat, Józsefnek készen kellett állnia a cselekvésre! A csüggedés és a negatív gondolatok vakká tették volna a lehetőségre. Ezért tartotta ébren lelkét, és csiszolgatta folyamatosan tehetségét, megragadva minden alkalmat arra, hogy használja ajándékait, figyelve, hogyan valósítja meg Isten az álmát. 

Huh! Hát van egy néhány pont, amiben újra és újra elbukom. Az első kettő még hagyján. De az erő és az összpontosítás már jóval nehezebb. Hajlamos vagyok a rossz dolgokra összpontosítani és így erős sem tudok lenni. Az utolsó pont, a készenlét próbája pedig azt hiszem csak akkor kiállható, ha az első négyben már megálltunk. Amíg az álom helyett a körülményekre összpontosítok az erő próbáját sem állom ki és amíg azt nem állom ki, a készenlét próbájában is biztos a bukás, hiszen csüggednék, ami vakká tenne...
Ami azonban borzasztóan gyomorszájon vágott, a legutolsó mondat: "Ezért tartotta ébren lelkét, és csiszolgatta folyamatosan tehetségét, megragadva minden alkalmat arra, hogy használja ajándékait, figyelve, hogyan valósítja meg Isten az álmát."
Hát azt gondolom ez talán egy jó hely arra, hogy elkezdjek összpontosítani: ébren tartani a lelkem, csiszolgatni a tehetségem, minden alkalmat megragadni használni az ajándékokat - és akkor Isten végre meg tudja majd valósítani az álmaimat...-

 

Milyen látást kaptál az új évre? (4)

„Mert ez a kijelentés… biztosan bekövetkezik” (Habakuk 2:3)

Az akadályok nem rombolhatják le a jövőképedet, de a hozzáállásod igen. Tizenhat hónapi hajmeresztő odisszea után Pál apostol így ír a mocskos római börtöncellából: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Filippi 4:4). Pál tudott két dolgot, amit neked is tudnod kell:
1) Nincs vége, amíg Isten azt nem mondja, hogy vége. Nem a körülmények vagy az emberek mondják ki az utolsó szót, hanem Isten! Ő „… hitünk szerzője és beteljesítője…” (ld. Zsidók 12:2). Istennel a feladás nem alternatíva. Ha feladod az ő engedélye nélkül, az olyan, mint a katonaságnál az engedély nélküli távolmaradás. Továbbá, ha feladod a küldetésed, akkor elveszted Isten védelmét és gondoskodását.
2) Semmi sem győzhet le a beleegyezésed nélkül; márpedig te nem fogod azt megadni. Nem irányíthatod, hogy mi történik veled, de hogy mit mondasz, és mit teszel, az rajtad múlik. Neked csupán ennyivel kell törődnöd, a többire Isten ügyel. Nem tudod befolyásod alatt tartani az utadat meghatározó akadályokat, nehézségeket és zaklatásokat, de azt te döntöd el, hogy frusztrációval, kétségbeeséssel és elutasítással válaszolsz-e, vagy nem (ld. 2Korinthus 4:8-9). Nem mindig kerülheted el, hogy az élet kiüssön, de azt te döntöd el, hogy a földön maradsz-e vagy sem. Ha nem vagy hajlandó a földön maradni, azzal elveszed a lehetőséget az ellenségedtől, hogy szabotálja a sorsodat.
Van Istentől kapott álmod? Ne add fel, és „biztosan bekövetkezik”. Nincs semmilyen álmod? Kérj Istentől! Már beteljesült az álmod? Kérj Istentől újat, mielőtt elveszted az életörömöd, és nem marad semmilyen életcélod. Olyan kis dolgokról álmodsz, melyek nem kerülnek erőfeszítésbe? Kérj Istentől nagyobb álmokat, és figyeld, hogyan fog növekedni a hited! 

És még egyszer - de bizonyosan nem utoljára: KITARTÁS, ÁLLHATATOSSÁG ... úgy látszik  még mindig égető szükségem van ezekre az üzenetekre. És újra: Isten útját járni nem passzív elfoglaltság, hanem valami borzasztóan AKTÍV, együttműködésről, engedelmességről szóló történet... ezt nem szabad elfelejtenem, amikor legközelebb megint csak legszívesebben  hátradőlnék és hagynám, hogy csak úgy történjenek a dolgok... amire ijesztően naaaagy hajlamom van...
Ütős újév indítás. :)


Megjegyzések: a Mai Ige internetes oldalán mindig csak az aznapi üzenet található (ezen érdemes lenne változtatnia a szerkesztőknek, szvsz.) és újabban nem csak olvasható, de meg is hallgatható!!! Mentési lehetőséget sajnos nem találtam, de továbbküldési és megosztási lehetőséget igen. Ami azonban elég korlátozott módon, csak a kezdőoldalra irányít, ott pedig csak az aktuális tartalom érhető el. (Ezen komolyan sokszor elgondolkozom, hogy ez miért így jó, miért nem lehet archiválni és minél több anyagot minél szélesebb körben elérhetővé tenni. A tipikus magyar mentalitás lenne? A lehetséges negatív magatartásformák, elővigyázatosság határozzák meg a dolgokat? Egy missziós oldaltól ez elhibázott "üzletpolitika" lenne. Más ésszerű magyarázatot viszont egyszerűen nem találok... mert ez így nagyon ésszerűtlen... Bocs ezért a fura gondolatmenetért, de már olyan régen rágom magam ezen... Egyébként emiatt is jobban szeretem a nyomtatott példányt.)

Krisztusivá lenni ezt is jelenti

Ütős! Máskor is szeretném megnézni még, és hogy ne kelljen keresgélnem, ideteszem:

Ez megint egy revelációs gondolat lesz, de kellenek az ilyenek. 

Soha nem volt kérdés számomra, hogy ha az utamba akadna egy árva gyermek, örökbefogadnám. A lelkem mélyén az egyik legtitkosabb vágyam, hogy egyszer legyen egy örökbe fogadott gyermekünk. Nem azért, mert nekünk ne lenne - a világ szemében már így is több van a kelleténél - hanem mert szeretném ilyenformán is megélni Krisztus parancsát: "aki egyet is befogad ... engem fogad be". 

A férjem ezzel nincs egészen így, még. Tehát a dolog csak álom szintjén él bennem. De megnyugtatott - mostanáig - a tudat, hogy ha szembe jönne velünk a helyzet, bizonyosan nem térnénk ki előle. Hiszem addigra a férjem is másként látná ezt a dolgot. 

A fenti videó megnézése óta viszont azt érzem és látom, hogy nem kell várnom arra, hogy szembe jöjjön egy helyzet. Kezdeményezőnek kell lenni, és elindulni az úton. Ha nem is konkrétan az örökbefogadásban, hiszen ahhoz mindenképpen két ember kell. (Mellesleg jegyzem meg: még azokat a gyermekeinket sem tudom úgy nevelni, akiket Isten kegyelemből egyenesen a mi családunkba küldött, ahogy elvárná tőlem, ahogy kellene.) De Krisztus parancsainak a gyakorlati megvalósításában mindenképpen. A gyakorlati szeretet, a gyakorlati könyörület, a gyakorlati jótettek. Miért csak akkor tegyek jót, ha már egyszerűen nem tudom kikerülni a "felhívást keringőre"? Miért csak akkor adok a hajléktalannak, amikor odalép hozzám koldulni? Miért nem megyek oda én és gyakorolok könyörületet? Miért csak akkor veszem észre egy szegény gyermek sorsát, amikor már plakátokról ordít felém, hogy vegyem már észre? Miért nem keresem én azokat az embereket, gyerekeket a hétköznapokban, akiknek segíthetnék? Ha csak aprósággal is. 

Inkább kikerülöm a hajléktalant, mert bizalmatlan vagyok. Inkább arra összpontosítok, hogy nekünk is van elég bajunk, minek vegyem magamra még más baját is... (és ezzel rossz példát mutatok a gyermekeinknek is)

... de az Ige nem ezt tanítja. Krisztus maga indult a bűnösök megmentésére, és nem várta meg, míg útjukba kerülnek...

Sőt, erre is igaz a Bölcs mondása: "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül." Péld. 11:25

A 3:27 parancsa pedig egyértelmű: "Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!"

A szeretet...

Mostanában sokat gondolkodom a szeretetről. Nem véletlenül: nagy hiányosságnak érzem magamban. Sokféle szeretet létezik, bizonyos fajtái bennem is minden bizonnyal fellelhetők, de a Valódi, az isteni - az Agapé szeretet súlyos hiánycikk. Pedig nagyon vágyom rá, nagyon szeretnék úgy szeretni, ahogy Pál ír erről a szeretetről a korinthusi levélben:

¹Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. ²És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.  ³És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. ⁴A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. ⁵Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. ⁶Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. ⁷Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. ⁸A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. ⁹Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. ¹⁰Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. ¹¹Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. ¹²Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.  ¹³Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

Sokáig azt hittem, hogy ez a fajta szeretet velünk születik, legalábbis kéne, hogy velünk szülessen. Legkésőbb az újjászületésünknél. És nem értettem, hogy ha így van, akkor miért hiányzik belőlem még a szikrája is. Az utóbbi időben kezdem megérteni, hogy ez a fajta szeretet egy különleges ajándék, de nem az (újjá)születésünkkor kapjuk, hanem a megszentelődés útján haladva szerezhetjük meg, TANULÁS eredményeként (mint ahogy egyszer ezt már idéztem itt a blogon), és ha KÉRJÜK! (Ján. 16:23)

A tanulás értelemszerűen lépésről lépésre való haladást, a tanultak beépülését jelenti. De Isten nélkül, önmagában ez is kevés. Ez is csak annyit ér, mint a "pengő érc" és a "zengő cimbalom". Ezt a fajta szeretetet bizony KÉRNI is kell! És ha kérjük, meg is kapjuk...

Akkor majd elmondhatom én is, hogy van bennem szeretet:

Máriamárta türelmes, jóságos; Máriamárta nem irigykedik, Máriamárta nem kérkedik, Máriamárta nem fuvalkodik fel. Máriamárta nem viselkedik bántóan, Máriamárta nem keresi a maga hasznát, Máriamárta nem gerjed haragra, Máriamárta nem rója fel a rosszat. Máriamárta nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. 

A férjem, a gyermekeink, a szüleim, a testvéreim, a barátaim, a testvérek, sőt még azok felé is, akik bántanak. És NEM a feladataim, a terveim, álmaim, munkám felé...

Van mit tanulni! És van mit kérni!

Lelkem kíván Téged...

Egy feleség és édesanya, Annie Hawks imája (ez a tény valahogy teljesen érthetővé és hihetetlen hitelessé teszi számomra ezt a dalt):

Közösség 3.

Ismét egy kivonat RW Céltudatos élet c. könyvéből. Csak kölcsönbe van nálam, de néhány gondolatot szeretnék később újraolvasni majd. 

Az egység a közösség lelke. Aki Isten családjához tartozik, annak kötelessége saját közösségében őrködni az egység fölött. (Ef 4:3) Azzal kell foglalkoznunk, ami igazán számít: megtanulni úgy szeretni egymást, ahogy Krisztus szeretett minket. Amikor a szeretet és Isten tervének megvalósítása áll figyelmünk középpontjában, összhang alakul ki közöttünk.

Éretlenségről árulkodik, ha az ideális (ti. gyülekezet) után vágyakozva a valóságosat bírálgatjuk. Ha viszont beletörődünk a valóságba anélkül, hogy törekednénk az ideálisra, az igénytelenségünket árulja el.

Minél előbb felhagyunk ábrándjainkkal, melyek szerint gyülekezetünknek tökéletesen kell működnie ahhoz, hogy szeretni tudjuk, annál hamarabb fogjuk levenni magunkról is az álarcot, és elismerni, hogy egyikünk sem tökéletes, és kegyelemre van szükségünk. Itt kezdődik az igazi közösség.

Minden gyülekezet kitehetné a táblát: "Tökéletes egyének ne jelentkezzenek! Ez a hely kizárólag azoknak való, akik elismerik, hogy bűnösök, kegyelemre szorulnak, és fejlődni szeretnének."

A Biblia "testvéreink vádlójának" (Jel.12:10) nevezi a Sátánt; neki szokása az Isten családjába tartozókat hibáztatni, kritizálni, rájuk panaszkodni. Ha mi is ezt tesszük, az azt jelenti, hogy sikerült lóvá tennie minket, hiszen a saját munkáját végezteti el velünk.

A pletyka olyan információk továbbadását jelenti, amellyel kapcsolatban sem a problémában, sem annak megoldásában nincs szerepünk. Milyen szomorú, hogy Isten nyáján maga a nyáj ejti a legmélyebb sebeket, nem is a farkasok.

Kötelességünk, hogy védjük és előmozdítsuk a gyülekezet egységét!

Amikor az emberek rábukkannak egy olyan közösségre, amelynek tagjai őszinte szeretettel és törődéssel viseltetnek egymás iránt, akkor csak kulcsra zárt ajtókkal lehet őket távol tartani.

"Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják." Róma 14:19

Kereszthordozás

"„Azt hisszük, hogy Isten úgy osztja ki a kereszteket, mint ahogy a börtönőr a lapátokat az elítélteknek. Senki sem akar kapni. Mindenki kap egyet… [De] a kereszt ennél sokkal többet jelent. Ez Isten eszköze megváltásunkra… szeretetének bizonyítéka. Felvenni a keresztet… annyi, mint felvenni Krisztus terhét… az emberekért.” ... A kereszthordozás elhívása azt jelenti, hogy meghalsz az önérdekednek, és keresztre feszíted tested vágyait, hogy így láthatóvá legyen benned Krisztus élete." (BG)

A nap üzenetei

Néhány magvas gondolat, ami ma megérintett:

"az ördögre tolunk sok mindent, aminek a mi fegyelmezetlenségünk az oka. Gondold csak meg, mivé lehetnél, ha összeszednéd magadat. Vannak dolgok, amikért nem kell imádkoznunk, például a hangulatokért. A hangulatok sohasem múlnak el imádsággal; a hangulatok akkor tűnnek el, ha felrúgjuk őket. ... A legtöbb ember átka a "nem akarásában" van!" (O.Chambers)

Mostanában sokat vívódom szolgálatügyben. Spurgeon bátorítása:

"Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem" (Ézs 45,2).

Ez Círusnak szólt; de mindörökké szól az Úr minden szellemi szolgájának. Csak menjünk előre hittel, és az Úr megtisztítja előttünk az utat. Az emberi és a sátáni csalárdság tekervényei kiegyenesednek előttünk: nem kell követnünk cseles kanyarulataikat. Az érckapuk áttörnek, vaszáraik lehullanak. Nem lesz szükségünk sem faltörő kosra, sem feszítővasra. Az Úr maga cselekszi meg értünk a lehetetlent, és ténnyé teszi azt, amit nem is vártunk.

Ezért ne üldögéljünk gyáván és remegve! Menjünk előre kötelességünk útján, hiszen az Úr megígérte: Én megyek előtted". Ne kérdezzük, miért, a mi feladatunk az előretörés. Az Úr ügyéről van szó, és Ő alkalmassá tesz majd bennünket a szolgálatra: minden akadály elhárul. Hát nem megmondta: Az ércajtókat betöröm"? Ugyan, mi állhatna útjába és mi gátolhatná akarata végrehajtásában? Isten szolgáinak kimeríthetetlen erőforrásuk van. A hit előtt szabad az út, akármilyen emberi erő torlaszolja is el azt. Ha az Úr azt mondja: betöröm..."leverem...", akkor ne kételkedjünk ígéretében!

Kell?!

Az elmúlt hetekben két olyan állítás hangzott el a szószékünkről, ami engem azóta is mélyen elgondolkodtat.  Így inkább megfogalmazom az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Elfogadom, hogy a pásztorunk  - aki egyébként kiváló tanító és nagyon szeretem a tanításait - úgy látja a dolgokat, ahogy mondja, és ez az ő véleménye, de valóban így van? Valóban így KELL lennie?

Az egyik mondat az anyáknapi igehirdetésben hangzott el, amikor egyébként "a derék asszony dicsérete" (Péld. 31.) alapján osztott meg néhány magvas gondolatot és alapvetően nagyon tetszett a megközelítése, mindenkinek szóló üzenete. De elhangzott az a mondat, amelynek lényege, hogy azóta mennyit változott a világ és az édesanyáknak is dolgozniuk KELL. Kérdésem: KELL??? Biztos hogy kell? 

Elég naiv kérdés ez tőlem, tudom, miközben napnál világosabb, hogy ha van család aki rászorulna a két keresetre, akkor az mi vagyunk, de bennem akkor is kérdés: KELL? A világ fordult, jó nagyot, de Isten is fordult volna? Nem hiszem. Pont a derék asszonynál látjuk, hogy az asszonyoknak, anyáknak vannak házon kívül is feladataik, lehetőségük (szolgálat a szegények felé, befektetések), de feladatuk elsősorban otthon van, a családjuk felé. Hogy van akkor ez? Dolgozni KELL? Vagy csak mi szeretnénk? Vagy a szükség visz rá? Legalábbis mi azt hisszük szükségünk van rá... Ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy minden eset/család egyedi, és igei alapon sem jelenhetjük ki egyértelműen sem azt, hogy az asszonyoknak kizárólag otthon a helyük, sem azt hogy dolgozniuk KELL. De az alapelv mindenkire nézve ugyanaz: minden asszony fontossági sorrendjének ugyanannak kell lennie: Isten - férj - gyerekek - és csak azután minden más, a munka is. Kinek belefér ebbe a munka, kinek nem. Kit így vezet az Úr, kit amúgy. Egy önvizsgálatot megér a szükségesség és indíték vonatkozásában, azt gondolom, és egy Istennel való beszélgetést megkövetel attól, aki odaszánt, Isten terve szerinti döntést kíván hozni. De azt gondolom, hogy a KELL kijelentésekkel kicsit óvatosabb lennék, hiszen épp annyira rombolhat, mint építhet a hallgató lelki érettségétől, felkészültségétől  és odaszánásától függően.

A másik, a múlt heti igehirdetésben elhangzott szintén KELLes mondat, de már nem csak anyákra vonatkozik. A lényege nagyjából a következő: rohan a mai világ és nekünk is rohannunk KELL vele. Biztos ez? Miért kéne rohannunk nekünk is? Mitől leszünk mások, ha minket is elkap a gépszíj és pörgünk a világgal együtt? A világ tempójában azt gondolom képtelenség Isten standardjai szerint élni. Nincs rá idő. Vitathatatlanul igyekeznünk kell nem túlságosan lemaradni, de én úgy látom, inkább tűnjek csodabogárnak, mert nem rohanok ész nélkül a világgal, minthogy olyanná váljak én is, mint a világ. Lehet hogy először csak a tempót veszem át, de ha tartani akarom a tempót, előbb-utóbb kénytelen leszek átvenni a morált is. Míg óhatatlanul és észrevétlenül nem asszimilálódom. Én inkább azon az állásponton vagyok, hogy tudatosan küzdenünk kell a világ tempójához, a világhoz való igazodás ellen. Nem vagyunk kötelesek mindent benyelni, amit a világ mond, csinál, vagy amire rá akar venni. Ha magától értetődőnek vesszük a világ tempóját, törvényeit, elvárásait,  az magában hordozza azt az óriási veszélyt, hogy elmulasztjuk az Ige tükrében megvizsgálni a dolgokat és megismerni Isten álláspontját az élet dolgairól, és ezzel kizárjuk a lehetőségét annak, hogy Isten vezetése, életünkre vonatkozó terve szerint éljünk. A tempó csak az első lépés... Ennek okán inkább azt gondolom, hogy amennyire lehet álljunk ellen a világ rohanásának, mielőtt beszippant bennünket...

Miért vagyok megváltva?

Ez kemény!!!!!!! Kiemelések tőlem.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

EMELKEDJ HELYZETED MAGASLATÁRA

"Hogy tudhassátok, mi az Ő elhívásának a reménysége" (Ef 1,18).

Gondold meg, miért vagy megváltva: hogy Isten Fia kiábrázolódjék halandó testedben. Vesd latba minden erődet, hogy mint Isten gyermeke elhivatásod megvalósuljon; mindenkor emelkedj ennek a helyzetnek a magaslatára. Semmit sem tehetsz megváltásodért; de azért már tenned kell valamit, hogy amit Isten végzett benned, az ki is bontakozhassék az életedben. Ezt munkálod-e valóban nyelveddel, értelmeddel és idegeiddel? Ha most is ugyanaz a nyomorult, zsémbes ember vagy, aki megmarad a maga útján, akkor hazugság azt mondanod, hogy Isten megváltott és megszentelt téged.
Isten a tervező; Ő engedi meg a nehézségeket, hogy meglássa, helyesen ugrasz-e át az akadályokon. "Az én Istenemmel kőfalon is átugrom." Isten nem tesz veled sem kivételt. Nem ment fel egyik követelménye alól sem, amit gyermekeivel szemben támaszt. Péter mondja: "Ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek" (1Pt 4,12). Állj helyzeted magaslatára! Vidd véghez azt a dolgot! Nem számít, ha fáj, ha Isten halandó testedben kijelentheti magát.
Bárcsak ne ütközne többé Isten ellenállásba bennünk, hanem szellemi bátorsággal és erővel teljeseknek találna, készen arra, hogy mindennel szembenézzünk, amit Ő küld ránk. Gyakorolnunk kell magunkat abban, hogy Isten Fia megmutatkozhassék halandó testünkben. Életünknek ez az egyetlen célja, hogy Isten Fiát megmutassuk, de Istennek semmit ne írjunk elő. Urunk soha nem diktált Atyjának, mi se diktáljunk Istennek. Azért vagyunk itt, hogy az Ő akaratának alárendeljük magunkat és Ő elvégezhesse általunk mindazt, amit akar. Ha ezt felismerjük, megtört kenyérré és kiöntött borrá tesz bennünket, hogy ital és táplálék legyünk másoknak.

Mennyi az annyi?

Van egy magazin. Nem akarom bántani, hisz van benne jó is. Keresztyén szemmel nézve mégis többet kötekedem vele - persze csak csendben, magamban -, mint amennyit egyetértek. A legfrissebb szám témája a gyermekáldás témáját boncolgatja több aspektusból. Ebben a témában is tud ilyet is, olyat is felmutatni. Nagyon tetszenek például Pálhegyi Feri bácsi gondolatai, amiket a gyerekvállalás kapcsán fogalmaz meg. (Alapvetően az ő álláspontján lennék én is.) Különösen az alábbi mondatában érzek felettébb nagy igazságot:

"Korunk egyik rákfenéje, hogy  a boldogságot összetévesztjük a komfortérzéssel.

...A bibliai hősök boldogok voltak a terheik és küzdelmeik ellenére is, mert volt határozott életcéljuk, látták az életük értelmét, és annak megfelelően cselekedtek. De nem valószínű, hogy mindig jól érezték magukat. Nem érezhette jól magát Mózes, amikor  a nép fellázadt ellene, Jeremiás, amikor a ciszternába dobták, Jézus, amikor  a Gecsemáné kertben gyötrődött és rettegett. ..."

Ezek a gondolatok nagyon megfogtak. Az alapcikkel azonban annál több problémám akad. Bemutat egy nagycsaládot 9 gyerekkel, egy általános kétgyerekes családmodellt, meg egy kevésbé egyértelmű esetet. A kétgyermekes szülők szájából megdöbbentő mondatok olvashatók, de ha a 9 gyerekes család fotóján nézek 1-2 arcot (tényleg csak 1-2), akkor sajnos róluk sem az jut eszembe, hogy de jó nagycsaládban élni. (Ámbár könnyen lehet, hogy csak az utóbbi idő sajtó érdeklődése terhes már számukra.) Pedig az most jól jött volna a széles körben elterjedt családmodell ellenpólusaként. 

A kétgyerekes család magát keresztyénnek valló, mégis szekuláris nézeteket képviselő családfőjének álláspontja szerint volt az Ószövetség, és van a ma. A kettő közt nagy a különbség. És ez vitathatatlan. Ám az is épp ennyire vitathatatlan, hogy Isten Igéje tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Tény, hogy mi ma a Bibliában nem kapunk konkrét, számszerű utasítást arra nézve, hogy hány gyermeket vállaljunk, (ahogy az Ószövetségben sem volt erre konkrét parancs), ám arra nézve igen, hogy hogyan viszonyuljunk a gyermekekhez, és arra vonatkozóan is, hogy a gyermekáldás kérdését Isten tartja a kezében. Ábrahámtól kezdve, Ráchelen, Annán, Erzsébeten és Márián át azt láthatjuk, hogy Isten nyit és zár be méheket. Hogy Ő ad. Vagy nem ad. Esetleg elvesz. Nem általános a 12 gyerekes családmodell az Ószövetségben sem. Különösen nem 1 vagy 2 feleség esetén. A királyok a túlzásba vitt nősülési kedv miatt dicsekedhettek az átlagosnál több gyermekkel, és ha Dávidot vesszük, ő például apaként egyértelműen csődöt is mondott. (Kivéve talán Salamon esetében.) Szóval nincs nekem bajom a kétgyerekes családmodellel. A kérdés sokkal inkább az számomra, - hangsúlyozom: hívő emberek esetében - hogy miért is ez a családmodell? A bemutatott család érvei számomra - ha valóban hívő embertől jön - elfogadhatatlanok. Számomra hívő embernek lenni azt jelenti, hogy az életemet átadom Istennek. Minden területét. (Jó, ez hosszú folyamat, de erre törekszem.) A gyermekáldás területét is. Mi ezt kemény leckék árán tudtuk megtenni, hosszú folyamat volt mire  ide eljutottunk - magunktól ez soha nem is történt volna meg, de Isten átformált, átalakított bennünket. Mert hagytuk. Ha valakinek nem is nyúl bele Isten ilyen szinten  életének ebbe a területébe, mint nekünk, hívő emberként akkor is fel kéne tenni a kérdést, hogy "Uram, mi a te terved? Hány gyermeket szántál nekünk?" De a példa-esetben ez fel sem merült. Ők tudták, felmérték, akartak, terveztek, érezték, kapacitásukat ők maguk előre meghatározták. Már ezek a kifejezések, amiket használnak, kizárják a lehetőségét annak, hogy Isten egyáltalán be legyen vonva a kérdésbe. Apuka megállapítása szerint, "nehéz eldönteni, hogy mi  a biblikus magatartás". Hát igeismeret nélkül az. Némi bibliatanulmányozás azért lehet, hogy segítene ebben a valóban nehéz kérdésben is jobban eligazodni.

"Persze bízunk Isten gondviselésében, de azért nem muszáj hazardírozni." - mondja anyuka. Hazardírozni??? Milyen bizalom az, amelyik Isten áldásait hazardírozásnak tekinti??? Ez akkora paradoxon, amit ki sem tudok bogozni. És akkor még ki sem veséztem minden  - szekulárisnál szekulárisabb - érvüket. Mindenesetre szerény véleményem szerint rendkívül káros volt ezt a rövidke beszélgetést közzétenni. Keresztyén értékrendet nem képvisel. És nem a gyerekszámban, hanem az élethez, Istenhez való hozzáállásában. 

A kevésbé egyértelmű történet is kissé sánta nekem, abból is hiányolom Istent. De lehet hogy csak én.

Na és akkor jól kipuffogtam magam egy cikk miatt, aminek viszonylag kellemes ellenpólusa a  magazinban a Pintér Bélával és Klárival készített interjú. Az viszont pont arról szól, amiről ez a cikk egyáltalán nem: az Isten tetszését kereső, odaszánt, újra és újra átformálódó életről.

(Egyébként megérne egy mélyebb tanulmányt ez a gyermekáldás kérdés, hiszen a megoldó képlet ott van, csak nem egy egyszerű parancs formájában, hanem egy kicsit összetettebb formában. Hiszen nem számokat keresünk, hanem Isten tetszését és vezetését.)