Testvérharcok

A feltétlen szeretetről írt a napokban a Mai Ige.

Ézsau és Jákób nem kaptak feltétel nélküli szeretetet a szüleiktől. Ezért versengtek a szüleik szeretetéért, aminek következményeként végül meggyűlölték egymást. 

Isten rádöbbentett, hogy én is Ézsauhoz hasonlóan viselkedem. Versengek az Ő szeretetéért, és közben engedem - akaratlanul, hogy ez tönkretegye a testvéreimmel való kapcsolataimat. Gyermekként is meg kellett élnem ezt. Szóról szóra.

De továbbfejlesztettem, és továbbra is főzicskézem a magam vadjait, hogy Isten kedvére tegyek, és Ő jobban szeressen engem. Pedig erre semmi szükség, hiszen Ő szeret bármit teszek is, mert a gyermeke vagyok!!! Ő Izsákkal ellentétben feltétel nélkül szeret. Az Ő szeretete szempontjából nem számít az, hogy mennyit imádkozom vagy olvasom a Bibliát, mennyire vagyok vendégszerető, mennyit adakozom, de még az sem, hogy mennyire keresem az Ő akaratát, vagy mennyire teszem azt, amire már eljutottam (Fil.3:16), esetleg mennyire tud használni mások életében. Ezek fontos dolgok. Nagyon fontos dolgok. Meghatározzák a jellememet, és a Vele való kapcsolatom minőségét. De nem meghatározói az Ő szeretetének. És nem szabad, hogy a mi egymás felé gyakorolt szeretetünknek meghatározói legyenek. Nem szabad, hogy az egymásról alkotott képünk és véleményünk meghatározói legyenek.
Isten feltétel nélkül szeret. És nem fog jobban szeretni attól, ha buzgóbban igyekszem a kedvében járni. Ezt nehéz felfogni, elfogadni, mert mi nem így működünk, de Isten igen. Ez nem jelenti azt, hogy elrejthetjük az egy tálentumunkat, abban a biztos tudatban, hogy Ő szeret. Nem. Meg kell dupláznunk. Akárhány tálentumunk van. De nem a szeretetéért versengve. Hanem mert ezt kéri tőlünk, és mert ez van javunkra.

Ézsau végül megbékült Jákóbbal. Amikor már nem versengtek Izsák szeretetéért. Én is feladom a versengést, és megbékülök testvéreimmel.

Tanúim lesztek!!!

"Ekkor erős hangot hallottam a Mennyben. Ezt mondta: „Most lett a győzelem a mi Istenünké, most mutatta meg az erejét, most lett a királyi uralom a mi Istenünké! Most jött el Krisztus hatalma, akit Istenünk tett királlyá! Mert most hajították le a Mennyből testvéreink Vádlóját, aki éjjelnappal vádolta őket Isten előtt. De testvéreink legyőzték a Vádlót. A Bárány vérével győzték le, és azzal, hogy beszédükkel tanúskodtak az igazságról. Legyőzték, mert nem ragaszkodtak a saját életükhöz, és nem féltek a haláltól sem." Jel.12:10-11 (Egyszerű fordítás)

Sok szó esik mostanában a gyülekezetünkben az evangélizálásról, és a bizonyságtételről is női körön. Nemrégiben "botlottam bele" a fenti Igékbe és gondolkoztam el azon, hogy bizonyságot tenni - akár ismerőseinknek, barátainknak, akár a gyülekezeti alkalmakon testvéreknek - nem csupán egy lehetőség, hanem egy fegyver a kezünkben, amit forgatnunk kell!!! 

Sokat beszélgettünk női körön arról, hogy mennyi és milyenféle kifogásaink vannak arra, miért nem teszünk bizonyságot. Félelem, keserűség, harag tart fogva bennünket, alkalmatlanságtudatunk, és felelősséghárítás. 

A Vádló vádol bennünket, hogy távol tartson a bizonyságtételtől. Jó oka van erre: ha beszélünk Isten hatalmas dolgairól az életünkben, legyőzzük őt. Persze, hogy nem akar legyőzött lenni. Inkább vádol. Legjobb védekezés a támadás, ugye? A fekete patás is ezt csinálja!!!

Sokkal többet kell gyakorolnom magam a Krisztusról való beszédben, hogy ne vádolhasson többé, - ördögi kör, figyeld! - és hogy egyre könnyebb legyen bizonyságot tenni, lépten-nyomon!

A közelmúltban is sikerült egy kínálkozó alkalmat nem kihasználnom, amikor bizonyságot tehettem volna. De nem hagyom, hogy ezzel vádoljon az ördög! Legközelebb nem szalasztom el az alkalmat, hogy legyőzhessem!

Öt kenyér és két hal

A múlt heti hálás-bejegyzés után ezen a héten a csodálatos kenyérszaporításról kell megemlékeznem. A részleteket magunk sem látjuk át, nem tudnánk pontos beszámolót adni, csak az világos, hogy a kicsiből sokunknak jut, és úgy tűnik még a 12 kosár sem marad üres. Apácska jegyezte meg a minap rácsodálkozva, hogy milyen kicsiből milyen sokan napokon át jóllaktunk, hogy olyan ez, mint az 5000 ember megvendégelése. (Máté 14:13-21) 

Nekem pedig a sareptai özvegy története jutott eszembe. (1.Kir. 17:8-16)

De ezeken felül is van még legalább két történet csodás szaporításokról a Bibliában: 2.Kir. 4:1-7 és 5:42-44-ben.

Isten ma is működik, és annyira jó ennek részese lenni!!! A héten ezért vagyok NAGYON hálás!

Hol a helyünk? Miért? Hogyan?

Hosszú történet lenne, nem is bocsátkozom részletekbe, de a lényeg: a mi helyünk ott van, ahol vagyunk. Minden értelemben persze, a család, a gyülekezet, a munka, minden -, de most konkrétan a lakhelyünkre gondolok. 8 éve élünk ebben a faluban, de már az idekerülésünk is elég egyértelművé teszi - legalábbis így utólag - hogy ez nem véletlen, az azóta történtekről nem is beszélve. Igazán elfogadni ezt azonban 1-2 éve tudjuk csak, sőt azóta is időről időre újraharcoljuk ezt a dolgot. Amikor épp nem megkérdőjelezzük, akkor az okát keressük. Rendben van, lassan, nehezen, de megértettük, de mégis: "MIÉRT?". Isten semmit nem tesz cél nélkül! Bennünket sem ok nélkül helyezett ide!

Az utóbbi időben elkezdtük felfedezni a válaszokat a nagy kérdésre. Természetesen még mindig nem állt össze teljesen a kép, de egyre több kirakós darabka kerül a helyére. Leginkább ott, ahol azt látjuk, hogy Isten kapukat nyitogat. És ezt egyre több helyen látjuk.

Ma este érdekes beszélgetésem volt a fiunkkal. Az előzménye, hogy a családi sétán egy idős bácsi az utcánkból megszólított, hogy akkor tényleg kölcsönadnék-e neki egy könyvet, amit két héttel ezelőtt egy nagyon váratlanul jött beszélgetés során ajánlottam neki. Akkor mondta el, hogy bár Jézust szereti, a keresztyénekről meg van a véleménye (nem túl hízelgő), és mielőtt elmegy erről a világról, szeretne minden vallásnak utána olvasni, és megérteni, mert a keresztyének becsapják az egész világot. Szeretné megismerni Mózest és Jézust is. Nagyon mellbe vágott már akkor is, hogy rádöbbentem: ezután a beszélgetés után felelős lettem azért, hogy valóban mielőtt még elmegy, megismerje Jézust, - ha már úgyis ennyire szeretné. De hogyan??? Ma már azzal fogadott, hogy Jézus a barátja és elmesélte egy élményét, amit 10 évvel ezelőtt a szívműtétje során élt át... megrázó volt. Ma már nem a keresztyénekről volt szó, hanem Jézusról...

És ő csak egy ember, ahol nyitott kapukat döngethetünk. Az esti beszélgetés során Beni elmondta, hogy egy alkalommal, amikor a falubeli barátnőm vigyázott rájuk, és akiknek Bibliát adtunk tavaly nyáron nászajándékba, nemrégen pedig Mai Igét adtam neki, azt üzente, hogy olvassa a Bibliát és a Mai Igét is. Elsőre nagyon rosszul esett, hogy hónapokon át feledésbe merült ennek az üzenetnek az átadása, de alapvetően magának az üzenetnek nagyon örülök. Legközelebb, ha találkozunk, személyesen kérdezek rá, hogy is volt pontosan ez az üzenet. Az egyik szomszéd néninek most már több, mint egy éve rendszeresen adok Mai Igét, és mindig elmondja, hogy álmatlan éjszakáin milyen sokat segít neki, hogy olvashatja. Rajtuk kívül is több embernek adtunk már Mai Igét, és egyre több új kapcsolatot és lehetőséget hoz elénk Isten. Jellemzően nem ápolunk sok kapcsolatot, különösen nem a faluban, de ezen Ő fordítani látszik az elmúlt hónapokban.

Tudom, hogy nem véletlenül. Tudom, hogy olyan emberekkel hoz bennünket össze, akikkel terve van, és akiknek az életében használni akar bennünket. Óriási megtiszteltetés, és óriási felelősség. És elég egyértelmű válasz arra, hogy miért itt és miért nem máshol... a "máshol-keresés" mögött leginkább nagyon önző, de legalábbis földhöz ragadt, világi gondolkodásmód van. Örülök neki, hogy Isten értékrendje szerint viszont a helyünkön vagyunk. Mert itt akar látni, itt akar használni. Mert itt is szükség van misszionáriusokra!!! Tudom, hogy rengeteg hely van a világon, ahol még az itteninél is nagyobb a bűn, az istentelenség, de minket ide állított. Mert itt is nagy a szükség, mert itt is sóvárogva várják az emberek Isten fiait...

Fel nem foghatom, hogy ekkora feladatot bíz ránk, de úgy tűnik mégis: misszionáriusaivá akar tenni minket itt, ahol vagyunk. És bár nem látom, vagy lehet, hogy csak nem merem elhinni, amit látok, hogy Ő képes kihozni ebből a történetből, de igyekszem, igyekszünk naponta megérteni és meglátni az aznapra való feladatot és elvégezni. A legizgalmasabb pedig, hogy a gyerekekkel együtt tehetjük mindezt, és sokszor ők bátrabbak és nagyobb éleslátással közelítenek emberekhez, helyzetekhez, mint mi. Rendkívüli érzés beszélgetni velük a misszióról, amit itt végzünk, végezhetünk, és látni, ahogy ez az ő lelki életükre is micsoda hatással van. 

És most hirtelen azt hiszem, hogy itt az ideje imaharcosokat kérnünk az Úrtól, akik velünk együtt imádkoznak a falunkért, azokért az emberekért, akiket ránk bízott az Úr itt, ezen a helyen...

Ma már másodszor "jön szembe" velünk Dávid és Góliát története... micsoda bátorítás! Kicsik vagyunk, de az Úr velünk! Ha az Ő fegyvereivel harcolunk, győzni fogunk!

20 év és Kolossé

Méltánytalanul elhanyagoltam ezt a blogot az elmúlt hetekben. Nincs mentségem rá, mert nem akarom, hogy legyen. Sajnos nem tudok mindent most gyorsan pótolni, de apránként megteszem. 

A Kolossé levél tanulását nem hanyagoltam ennyire. A heti elmélkedések papíron várják, hogy ide is felkerüljenek - annál is inkább, mert "kedvenceim" lettek az itt még egyelőre kihagyott igeversek. Annak pedig nagyon megörültem a hét elején, amikor láttam, hogy Kilike milyen jó módszert talált a memorizáláshoz. Nagyon jól jött most nekem is a tipp! Köszi Ilike!!! (Most csak innen, mert még nem volt érkezésem hozzá is szólni nálad.)

Amiről viszont feltétlenül szeretnék most írni, az a 20 évvel ezelőtti május 26-a. 

Ma 20 éve volt a bemerítésem. Szép kerek szám, de a lényeg azt hiszem nem ebben van. Jó lenne azt mondani, hogy ez 20 éves töretlen lelki fejlődést és növekedést is jelent, de sajnos ez nem lenne igaz. Sok hullámvölgy volt ebben a 20 évben. Volt néhány év, amikor nem is tartottam fontosnak megemlékezni erről a napról.

Édesapám volt a bemerítő pásztorom. Az 1.Ján. 1:9-et mondta el felettem a medencében. Ennyi idő után talán nyíltan is bevallhatom, hogy nem értettem és kicsit rosszul is esett, hogy ezt a verset kaptam tőle. A többieké (öten voltunk) akkor jobban tetszett, de ma már nem tudom melyek voltak azok. Valahogy olyan verset szerettem volna kapni, amely egyértelműbb útmutatás az élethez. Úgy gondoltam ezen már túl vagyok, a bűneim megvallottam, letettem, innen kezdve ez nem lesz akkora segítség. Ma már tudom - és csak nem régen jöttem rá -, hogy ez pont az az útmutatás volt, amire azóta is szükségem van, és ezután is szükségem lesz. A megtéréssel, bemerítkezéssel nem tudtam le egy életre a bűnvallást, jó párszor kellett már azóta is megtapasztalnom Isten hűségét a megbocsátásban is... Ma az egyik legnagyobb bátorítás számomra ez az igevers: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól."

Hálás vagyok az elmúlt 20 évért és mindenért, amin ezalatt keresztülmentem!

Imameghallgatás, avagy vannak még csodák!

Néhány héttel ezelőtt a férjem megtudta, hogy cégük egyik partnere váratlanul csődöt jelentett. Manapság nem meglepő. A kialakult helyzetben gyorsan felmérték, hogy ez a cég jelentős tartozást halmozott fel irányukban. Az anyagi felelősség ebben a kapcsolatban a cégen belül a férjemet terheli. Ahogy teltek a napok és türelemmel vártuk a dolgok végkimenetelét, csendesen imádkoztunk a csodáért. Azonban egyik rossz hír követte a másikat. Nem részletezem. A hét elején világossá vált, hogy emberileg teljesen reménytelen bármit is várni: gazdasági bűncselekményként vizsgálják az esetet és a cég még meglévő vagyona, amiből igényt tarthatnának a tartozás kiegyenlítésére, zár alá került. Tegnap a férjem felhívta a tulajdonost (saját cégéét) és vázolta neki a kialakult helyzetet. Egyértelművé vált, hogy ha nem rendeződik az ügy, levonják a fizetéséből. Ez nagyjából azt jelenti, hogy még ha a fizetése felét is vonnák le emiatt minden hónapban, évekbe telne mire kiegyenlítenénk ezt a tartozást. A teljes reménytelenséggel szembesülve hazajövetele előtt azt mondta kollégájának, hogy "Este imádkozunk. Holnapra minden rendben lesz!" 

És TÉNYLEG! Az este imádkoztunk. Gyermeki hittel - és ebben a férjem hatalmas példa előttem! Nem azért, hogy mentsen meg bennünket szorult helyzetünkből, hanem azért, hogy tegyen olyan csodát, amely a kollégák felé is bizonyság, ami által ők is hitre juthatnak. Ma hívta a becsődölt cégtől a kapcsolattartója, hogy holnap mehetnek a tartozás kiegyenlítését jelentő áruért! A kolléga? Leesett állal: "Ez nálatok így megy?!" Az este még azért is imádkoztunk, hogy ezt a kollégát is mentse meg egy ugyanilyen szorult helyzetből az Úr, amelyben már hónapok óta vergődik. Izgatottan várjuk arra is a választ! :)

Isten ma is tesz csodákat! Ott ahol az az Ő dicsőségét szolgálja, és nem a miénket. Reméljük és az az imádságunk, hogy ezek a megtapasztalások, - ez már nem az első, és hisszük, hogy nem is az utolsó - hitre vezetik a kollégákat is. 

"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." Jak. 1:5

Csodás napot mindenkinek! :)

Ne fáradjunk el...

Ennek az 1-2 órán belül véget érő évnek az elején is kértem egy vezérigét az Úrtól erre az évre. Először meglehetősen értetlenül álltam Isten előtt a kapott verssel. Miért pont ezt, Uram?

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." Gal. 6:9

Akkor még nagyon nem éreztem, hogy ebben az évben számos alkalommal szükségem lesz erre a bátorításra, biztatásra, hogy ez az igevers fog átsegíteni hétköznapokon, holtpontokon, kimerültségen, akadályokon, döntéshelyzeteken, és ebbe az Igébe kapaszkodva újra és újra megtapasztalhatom, hogy hatalmas ereje van Isten Igéjének.

Már majdnem az év felénél jártunk, amikor kezdtem igazán megérteni, miért is ezt az Igét kaptam. Amikor jöttek az első olyan helyzetek, amikben bizonyosan másként döntöttem volna enélkül a vezérige nélkül. Amikor enélkül az igevers nélkül feladtam volna egy csomó mindent. Családban, gyülekezetben, magamban... Ebben az évben a lelki fejlődésem motorja volt ez az igevers. És jónéhány alkalommal meg is erősítette Isten ezt a verset számomra, amikor szószékről hallottam, amikor cikkben olvastam, amikor valaki más idézte... újra és újra "megkaptam".

És ezt köszönöm, Uram! Köszönöm mindazt, amit ezen az Igén keresztül tanulhattam ebben az évben, amivé fejlődhettem általa. Köszönöm, hogy vezettél általa! 

És évzárásnak is valami hasonló az üzenet:

Milyen látást kaptál az új évre? (2)

„Mert ez a kijelentés… biztosan bekövetkezik” (Habakuk 2:3)

 

Az akadályok nem lophatják el a látásodat a te beleegyezésed nélkül. Winston Churchill ezekkel az emlékezetes szavakkal élesztette fel, támadta le és ostromolta Britanniát a vereség szélén táncolva: „Soha ne add fel! Soha ne add fel! Soha, soha, soha ne add fel!” A nehézségek elkerülhetetlenek, de feladni nem kötelező! Ha hitben jársz és nem vagy hajlandó feladni, Isten garantálja, hogy nehézségeid nem fogják megakadályozni látásod beteljesülését. Bár rabszolgaként éltek, Izráel mégis megkapta az erőt ahhoz, hogy legyőzze Egyiptom minden erőfeszítését, amivel megpróbálták megtörni őket. Túlélésük és sikerük történetét így olvashatjuk: „… mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább szaporodtak és terjeszkedtek…” (2Mózes 1:12). Pál álma, hogy az egész világot elérje az evangéliummal, minden fordulónál úttorlaszokba ütközött. Amikor szorongattatása nőtt, ezt vallotta meg: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk!” (2Korinthus 4:8-9). József hosszú úton jutott el a kormányzói székig. Ez az út elárultatáson, üldöztetésen és magányosságon át vezetett. Álma éveket késett, de még mindig élt, mert nem adta fel. Most, Egyiptom kormányzójaként, amikor végre valóra vált álma igazolást nyert még kritikusai szemében is, így emlékszik vissza a csodálatos útra, ahogyan Isten valóra váltotta azt: „Gyümölcsözővé tett engem Isten nyomorúságom földjén” (1Mózes 41:52 NAS). József nem volt hajlandó feladni álmát, ez tartotta őt életben. Az akadályokban a lehetőségeket kereste, és Isten gyümölcsözővé tette őt, nem úgy, hogy mentesítette a megpróbáltatásoktól, hanem úgy, hogy éppen ott léptette őt elő „nyomorúságai földjén”. A nehézségeid nem tudják megállítani Istent – ne hagyd, hogy téged megállítsanak!

Ha szól az Úr...

- Adj! -
De Uram,
üres a szívem és mind a két kezem.

- Szólj! -
De Uram,
nincs semmi mondanivalóm énnekem.

- Szolgálj! -
De Uram,
ha nekem szolgálnak, én azt keresem.

- Szeress! -
De Uram,
minden más, de szeretet... nincsen bennem.

-Menj! -
De uram,
utadon béna vagyok, tehetetlen.

- Adj! Szólj! Szolgálj! Szeress!
Menj! Ha mondom neked,
és Én veled leszek! -

Uram, akkor megyek.

Vállalkozom...

Jó ideje nem volt időm írni megint. Pedig bőséggel lenne miről. A Kivonulás könyvét elemezgetem, és a Példabeszédek könyve is napi olvasmányom. Mindkettő bőséggel ad elmélkedni, írnivalót, de az egyéb teendők nem hagytak időt arra, hogy le is írjam, amikre jutottam. Most nem is próbálom pótolni egy bejegyzéssel, inkább lassan, több bejegyzésben, - nem árt, ha vissza-visszatérek a már olvasottakhoz is - de megpróbálom megfogalmazni mik forognak bennem azzal kapcsolatban, ami tk. lekötötte/leköti az időmet.

Manapság racionálisan gondolkodó ember nem kezd vállalkozásba, mi mégis ezt tettük. Naponta tucatszám számolnak föl csődbe jutott vállalkozásokat, mi most mégis indítottunk egyet, és hittel tekintünk előre és dolgozunk azért, hogy egy év múlva, vagy pár év múlva vagy akármikor fejlődő és ne csődbe jutó vállalkozás legyünk. Látjuk a realitást, hogy ez mennyire nehéz és milyen nagy munkát igényel és mennyit kell hozzá tanulnunk, fejlődnünk, de HISSZÜK, hogy Isten megáld bennünket. Hiszen a vállalkozásunk fő tevékenysége is Róla szól, Őt hirdeti.

Sokat gondolkoztam én már régóta azon, hogy anyaként dolgozhatok-e házon kívül. Én személyesen azt hiszem és vallom, hogy nem. Az én munkám anyának lenni. Aztán jött olyan időszak az életünkben, amikor rászorultunk volna, hogy én is hozzak bevételt. Elhelyezkedés szóba sem jöhetett, de itthonról végezhető dolgokat sokat kerestem, találtam is párat, de Isten mind előtt bezárta a kaput, és megértette velem, hogy a családfenntartás a férjem dolga. Én úgy segítsem őt ebben, hogy bölcsen osztom be a pénzt. Egy-két évvel később azonban már olyan szintre romlott a helyzetünk, hogy megint elkezdtem a kapukat döngetni és Istent ostromolni. Annak idején eszembe sem jutott volna saját vállalkozást kezdeni, most viszont Isten ebbe az irányba nyitott kapukat és elfogadtam tőle, hogy erre ad lehetőséget.

Egy régi sztereotípia, - miszerint vállalkozni nem lehet becsületesen és ezért hívő ember ne vállalkozzon -, birizgált valahol mélyen belül. Meg az is, hogy egy vállalkozás legalább annyi munka, mintha házon kívül dolgoznék... tényleg szabad ezt nekünk?

Aztán eszembe jutott a derék asszony:

³Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével. ¹⁴Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt. ¹⁵Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak. ¹⁶Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít. ¹⁷Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait. ¹⁸Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese. ¹⁹Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.  ²²Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete. ²⁴Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.

Hát ezek a versek nagyjából arról szólnak, amire most vállalkoztunk, amit csinálunk. Ha a derék asszony dicséretének a fele arról szól, hogy mennyit dolgozik, milyen szorgalmas és milyen vállalkozókedvű, akkor én miért ne lehetnék az? Akkor én miért ne dolgozhatnék - miközben a házam népét vezetem, ahogy a derék asszony is tette, - azért hogy hozhassak nekik eledelt, akár távolból is. 

Igen. Nehéz becsületes vállalkozónak lenni (a mai Magyarországon). De nem lehetetlen. És hívő emberként kötelességem. És ha az leszek, Isten meg fog áldani. És fel fog virágoztatni. És hozhatok távolból is eledelt. Bár pillanatnyilag még közelről sem egyszerű.

Céltudatosan, hittel, Istenbe kapaszkodva dolgozni és haladni előre. Ez mindennapos erőfeszítés, harc. Olyan könnyen és gyorsan jönnek a nehézségek, amik az ember kedvét szegik, és erejét lefelezik... de hittel előretekinteni és az Úrban bízni - ez most a mi dolgunk. És dolgozni, dolgozni, tanulni, tanulni... és egyre hasonlóbbá válni a derék asszonyhoz. :)

...hirdesd... akár alkalmatlan...

... de talán most van itt az alkalmas. :) (2.Tim 4:2)

Az első nagy öröm akkor ért, amikor vasárnap "összefutottam" az istentiszteleten a könyvelőnkkel. :) A keddi megbeszélésen még hangsúlyozta, hogy nem hívő, de aztán kiderült: régóta szeretett volna eljönni a gyülibe, csak azt gondolta "zártkörű". (Ez utóbbi tévhit legalábbis elgondolkodtató...) Ez azért is óriási dolog, mert a barátnőmön keresztül ő már a második ember féléven belül, aki érdeklődik a gyüli iránt. Az első azóta  is jár, sőt a házi csopink oszlopos tagja lett!

A másik hatalmas meglepetés az volt, hogy hétfő este beugrott a nem hívő barátnőm és lelkesen mesélte, hogy mit olvasott a Mai Igéből, amit a múlt héten küldtem neki. Sőt, a férjének is felolvassa! Őszintén szólva nem hittem, hogy olvasni fogja!!! Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy van értelme adni neki Mai Igét. Örülök, hogy volt. Remélem ezután a következő lépés az lesz, hogy az augusztusban nászajándékba adott Bibliát is forgatni kezdi. :)

Ezen felbuzdulva egy kicsit, a férjem is vitt be Mai Igét a munkahelyére, és tegnap reggel felolvasta a fiúknak. És érdeklődőek voltak! Remélem egy új szokás kezdete. :) Ennek azért van nagy jelentősége, mert a tulaj szcientológus és az alapkönyvük mindig ki van téve az irodában és finoman ugyan, de határozottan árad a szellemiség odabenn. De az "okoskönyv" mellett végre már ott a Mai Ige is. :) Aztán majd  ott lesz a Biblia is... Fejlődünk azt hiszem.

Ezek mind egy-egy imatémát is jelentenek!

Sőt van 12-12 "imatémánk"/emberünk. A múlt hónapban kellett leadnunk azt a listát, amit a turim ihletett: akikért imádkozunk, hogy megismerjék az Urat. Ők is rajta voltak a listákon. :) Ezt nevezhetjük imameghallgatásnak is...