Az önuralmat gyakorlók megértik, hogy az ördög semmit sem tehet velük a saját együttműködésük nélkül, és ezt nem kötelesek megadni neki. Megértik, hogy nem az emberek, és nem a körülmények az ő problémáik – hanem az, hogyan kezelik őket. Ezért emlékeztetik magukat három dologra: 1) Én vagyok az, akit irányítanom kell! 2) Néha az embereket és a körülményeket az életemben Isten kezébe kell tennem, és engednem, hogy Ő birkózzon meg velük. 3) Minden nap merítenem kell a Szentlélek erejéből ahhoz, hogy irányítani tudjam a reakcióimat, és követni tudjam a Szentírás józanságra intő alapelveit, azért, hogy ne csússzon ki a kezemből az életem irányítása (ld. 2Timóteus 1:7). Ezért az ilyen emberek kerülik azt, hogy másokat hibáztassanak, nehogy saját maguknak okozzanak fájdalmat, és vigyáznak arra, hogy kapcsolataikat ne tegyék háborús övezetekké. Tudva, hogy „a Lélek gyümölcse… önuralom”, megértik, hogy a Szentlélek nem fog uralkodni rajtuk, és nem fog segíteni abban, hogy ők uralkodjanak másokon, vagy manipulálják a körülményeket, de erőt fog adni ahhoz, hogy uralkodni tudjanak magukon. A Lélek által megerősített emberek megszabadulnak attól, hogy részei legyenek a problémának, és az Istentől származó megoldás részévé válnak. (B.Gass)
Jézus nem mondta, hogy aki hisz benne, az meg fogja tapasztalni Isten teljességének az áldását, hanem - "aki hisz bennem, abból kiárad másokra mindaz, amit tőlem kap". Urunk tanítása mindig ellentétben van az önérvényesítéssel. Az Ő célja nem az ember fejlődése, hanem az, hogy magához hasonlóvá tegye az embert; és Isten Fiára az jellemző, hogy ezért odaadta önmagát. Ha hiszünk Jézusban, nem az számít, hogy ezzel mit nyerünk, hanem amit Ő áraszt ki rajtunk keresztül. (O.Chambers)
Nem egyszerre, hanem fokozatosan jutunk a szent ismeret birtokába. A mi dolgunk a szívós, lépésről-lépésre való tanulás. Ha hálaadásunkat lassúnak találjuk, ne csüggedjünk el (!!!), mert egyszer majd megvilágosodnak a dolgok számunkra. (Spurgeon)
