Hol a helyünk? Miért? Hogyan?

Hosszú történet lenne, nem is bocsátkozom részletekbe, de a lényeg: a mi helyünk ott van, ahol vagyunk. Minden értelemben persze, a család, a gyülekezet, a munka, minden -, de most konkrétan a lakhelyünkre gondolok. 8 éve élünk ebben a faluban, de már az idekerülésünk is elég egyértelművé teszi - legalábbis így utólag - hogy ez nem véletlen, az azóta történtekről nem is beszélve. Igazán elfogadni ezt azonban 1-2 éve tudjuk csak, sőt azóta is időről időre újraharcoljuk ezt a dolgot. Amikor épp nem megkérdőjelezzük, akkor az okát keressük. Rendben van, lassan, nehezen, de megértettük, de mégis: "MIÉRT?". Isten semmit nem tesz cél nélkül! Bennünket sem ok nélkül helyezett ide!

Az utóbbi időben elkezdtük felfedezni a válaszokat a nagy kérdésre. Természetesen még mindig nem állt össze teljesen a kép, de egyre több kirakós darabka kerül a helyére. Leginkább ott, ahol azt látjuk, hogy Isten kapukat nyitogat. És ezt egyre több helyen látjuk.

Ma este érdekes beszélgetésem volt a fiunkkal. Az előzménye, hogy a családi sétán egy idős bácsi az utcánkból megszólított, hogy akkor tényleg kölcsönadnék-e neki egy könyvet, amit két héttel ezelőtt egy nagyon váratlanul jött beszélgetés során ajánlottam neki. Akkor mondta el, hogy bár Jézust szereti, a keresztyénekről meg van a véleménye (nem túl hízelgő), és mielőtt elmegy erről a világról, szeretne minden vallásnak utána olvasni, és megérteni, mert a keresztyének becsapják az egész világot. Szeretné megismerni Mózest és Jézust is. Nagyon mellbe vágott már akkor is, hogy rádöbbentem: ezután a beszélgetés után felelős lettem azért, hogy valóban mielőtt még elmegy, megismerje Jézust, - ha már úgyis ennyire szeretné. De hogyan??? Ma már azzal fogadott, hogy Jézus a barátja és elmesélte egy élményét, amit 10 évvel ezelőtt a szívműtétje során élt át... megrázó volt. Ma már nem a keresztyénekről volt szó, hanem Jézusról...

És ő csak egy ember, ahol nyitott kapukat döngethetünk. Az esti beszélgetés során Beni elmondta, hogy egy alkalommal, amikor a falubeli barátnőm vigyázott rájuk, és akiknek Bibliát adtunk tavaly nyáron nászajándékba, nemrégen pedig Mai Igét adtam neki, azt üzente, hogy olvassa a Bibliát és a Mai Igét is. Elsőre nagyon rosszul esett, hogy hónapokon át feledésbe merült ennek az üzenetnek az átadása, de alapvetően magának az üzenetnek nagyon örülök. Legközelebb, ha találkozunk, személyesen kérdezek rá, hogy is volt pontosan ez az üzenet. Az egyik szomszéd néninek most már több, mint egy éve rendszeresen adok Mai Igét, és mindig elmondja, hogy álmatlan éjszakáin milyen sokat segít neki, hogy olvashatja. Rajtuk kívül is több embernek adtunk már Mai Igét, és egyre több új kapcsolatot és lehetőséget hoz elénk Isten. Jellemzően nem ápolunk sok kapcsolatot, különösen nem a faluban, de ezen Ő fordítani látszik az elmúlt hónapokban.

Tudom, hogy nem véletlenül. Tudom, hogy olyan emberekkel hoz bennünket össze, akikkel terve van, és akiknek az életében használni akar bennünket. Óriási megtiszteltetés, és óriási felelősség. És elég egyértelmű válasz arra, hogy miért itt és miért nem máshol... a "máshol-keresés" mögött leginkább nagyon önző, de legalábbis földhöz ragadt, világi gondolkodásmód van. Örülök neki, hogy Isten értékrendje szerint viszont a helyünkön vagyunk. Mert itt akar látni, itt akar használni. Mert itt is szükség van misszionáriusokra!!! Tudom, hogy rengeteg hely van a világon, ahol még az itteninél is nagyobb a bűn, az istentelenség, de minket ide állított. Mert itt is nagy a szükség, mert itt is sóvárogva várják az emberek Isten fiait...

Fel nem foghatom, hogy ekkora feladatot bíz ránk, de úgy tűnik mégis: misszionáriusaivá akar tenni minket itt, ahol vagyunk. És bár nem látom, vagy lehet, hogy csak nem merem elhinni, amit látok, hogy Ő képes kihozni ebből a történetből, de igyekszem, igyekszünk naponta megérteni és meglátni az aznapra való feladatot és elvégezni. A legizgalmasabb pedig, hogy a gyerekekkel együtt tehetjük mindezt, és sokszor ők bátrabbak és nagyobb éleslátással közelítenek emberekhez, helyzetekhez, mint mi. Rendkívüli érzés beszélgetni velük a misszióról, amit itt végzünk, végezhetünk, és látni, ahogy ez az ő lelki életükre is micsoda hatással van. 

És most hirtelen azt hiszem, hogy itt az ideje imaharcosokat kérnünk az Úrtól, akik velünk együtt imádkoznak a falunkért, azokért az emberekért, akiket ránk bízott az Úr itt, ezen a helyen...

Ma már másodszor "jön szembe" velünk Dávid és Góliát története... micsoda bátorítás! Kicsik vagyunk, de az Úr velünk! Ha az Ő fegyvereivel harcolunk, győzni fogunk!

Isten vezet

Fontos döntések

„Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki.” (Zsoltárok 37:23)

 

Három dolgot kell jól megfontolnunk, amikor fontos döntést hozunk: 

 

1) Óvakodj az „emberek nyomásától”! Amikor Saul király 30 000 filiszteus harci szekérrel nézett szembe, és Sámuel próféta nem volt ott, hogy bemutassa az áldozatot Istennek, ami pedig a győzelemhez nélkülözhetetlen volt, Saul úgy döntött, hogy elbitorolja a próféta hivatalát, és ő maga mutatja be az áldozatot. Amikor Sámuel egy hét múlva megjött, és magyarázatot követelt, Saul ezt mondta: „…a filiszteusok már majdnem ránk támadtak…úgy éreztem, kénytelen vagyok…” (1Sámuel 13:12 NKJV). Megadta magát az „emberek nyomásának”. Sámuel ezt mondta Saulnak: „Ostobaságot követtél el!... Most azonban nem lesz királyságod maradandó” (1Sámuel 13:13-14). Isten akaratát Istennek tetsző módon kell véghezvinni, tehát várj az Ő útmutatására, és ne előzd le Istent! 

 

Hányszor "tudtam" - Saulhoz hasonlóan - mit kell tenni, és nem vártam Istenre. Sokszor még csak emberek nyomása sem kellett hozzá...

 

2) Győződj meg róla, hogy megfelelő az időzítés! Isten azt mondja: „…Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be…” (Jelenések 3:8). Ha te nyitsz ki egy ajtót, neked kell gondoskodnod arról, hogy nyitva is maradjon, de ha Isten nyitja meg, akkor azt senki sem zárhatja be. Nem kell senkit és semmit manipulálnod – egyszerűen besétálhatsz. 

 

JUJ! Ezt már annyiszor megtapasztaltam! Legutóbb a paradicsomos könyv kapcsán. Azt hiszem most ez lett a kedvenc idézetem. :)

 

3) Emlékezz a „visszatartás és elengedés” alapelvére! Pál missziós csapatával két különböző városba is megpróbált elindulni, „…de Jézus Lelke nem engedte őket” (ApCsel 16:7). Próbáltál már valaha vezetni tanítani egy tizenévest? Mi az első dolog, amit megismertetsz vele, a gázpedál vagy a fék? A fék! Ha nem érdekli őt, akkor vedd vissza az autód kulcsát, nyilvánvaló, hogy még nem áll készen a vezetésre. Ahogy jobban megismered Istent, felfedezed, hogy a „visszatartás és elengedés” – a gázpedál és a fék – alapelve szerint vezet. Így működik az, amikor lépteidet az Úr irányítja. 

 

Felfedeztem...

Negyedik hét: Kolossé 1:7-8

Január 23-30

7 Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek. 

8 Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.

Mit tudunk Epafrászról?

Jelentős szerepe volt a kolosséi gyülekezetben:

- a megtanulandó versek szerint a kolossébeliek tanítója és a jó hír vivője Pálnak a kolossébeli testvérekről. (4.v.)

- Kol. 4:12 szintén ezt erősíti meg: "Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata."

- Filemon 23. szerint Pál fogolytársa Krisztusért. Talán a levél írása idején is. (vö: Kol.4:12)

Tehát Krisztus Jézus szolgája, akinek szolgálati területe a kolosséi gyülekezetben volt. Maga is üldöztetéseket szenvedett Krisztusért.(Fil.23.) Kolossé gyülekezetét a szívén viselte: amíg ott volt, gondoskodott róla, hogy tiszta tanítást kapjanak (7.v.), amikor pedig elhagyta Kolossét, jó hírét vitte mindenfelé (8.v.), Pálnak is - a levél későbbi részeiben tárgyalt témákból kitűnik azonban, hogy elfogulatlanul tette mindezt és a gyülekezet problémáit, tévedéseit sem rejtette véka alá Pál apostol előtt. Ezenfelül imádságban is hordozza a kolossébelieket. (4:12.) Amit Pál szembetűnően hangsúlyoz vele kapcsolatban, hogy Epafrász "szeretett" szolgatárs, és Krisztushoz hű szolga. 

A 8.v. visszautal a 4.v.-ben már említett szeretetre, amely a szentek/hittársak iránt él a kolossébeliekben. Itt azt is megtudhatjuk, hogy ennek a szeretetnek híre Epafrászon keresztül jutott  el Pálhoz, és ez a szeretetet a Lélekben/Lélek szerint való...

Kérdések:

- Van-e bennem Epafrászéhoz hasonló szolgáló és imádkozó lelkület, hűség?

- Milyen hírét viszem testvéreimnek, gyülekezetemnek?

- Velem kapcsolatban az a hír, hogy Lélek szerint való szeretet van bennem?

Csodákat tenni??? Én?!

"ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek." 2. Mózes 4:21

Nem olyan régen olvastam ezt a verset és bár máskor is olvastam már, ezúttal nagyon megérintett. Éreztem, hogy szól hozzám, de elképzelni nem tudtam mit akar mondani nekem itt és most. Isten eredetileg és először Mózesnek mondta sok ezer évvel ezelőtt, egy nagyon konkrét helyzetben és feladathoz adott utasításként. Mit mondhat  nekem ez most, 2010-ben?

Sokat gondolkoztam rajta. A konkrét választ még ma sem látom, de azért néhány dolog már világosabb.

Négyféleképpen hangsúlyozva ezt a verset, négyféle dologra világít rá.

a, "ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek." 

Nem valami magától értetődő, automatikusan működő, lejátszódó dologról van szó. Sokkal inkább valamiről, ami tudatos odafigyelést, erőfeszítést, CSELEKVÉST igényel attól, akinek szól. "Ügyelj arra..." - figyelj oda, ne felejtsd el, ne hanyagold el, vedd komolyan, tartsd szem előtt...

b, "ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek." 

Kicsoda a fáraó?  Isten népének elnyomója, ellensége. Mózesnek ellenfele. Egy ember, aki istennek képzeli magát. Valaki, aki nem akar tudomást venni Istenről, végül kénytelen belátni, hogy tehetetlen Vele szemben, mitöbb, Isten kezében van. (Hétszer olvassuk, hogy Isten megkeményítette a fáraó szívét...)

Tele van a mi életünk is emberekkel, akik sok szempontból hasonlítanak erre a fáraóra, abban mindenképpen, hogy nem akarnak tudomást venni Istenről. A parancs az Őelőttük való cselekvésre szól...

c, "ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek." 

Talán ez a legrejtélyesebb rész. Csodát? Ki tesz manapság csodát? Még az illuzionisták sem. Ők is csak szemfényvesztenek. Akkor milyen csodát tehetnék én? Egyáltalán mi a csoda?

Az értelmező szótár szerint:

1. Rendkívüli, megmagyarázhatatlan jelenség, olyan hatás, amelyre nincs a fizikai világról eddig szerzett adatok segítségével kigondolt magyarázat. A természet ismert törvényeivel meg nem magyarázható, s éppen ezért természetfeletti hatalomnak tulajdonított jelenség és esemény.

illetve:

2. Különleges jelenség, ami meglepő, szokatlan hatást vált ki. Szokatlan, váratlan vagy ritkán előforduló esemény. 

Rendkívüli, megmagyarázhatatlan, különleges jelenség lehet - amit csak a természetfeletti hatalomnak, Istennek tulajdoníthatok - például az, ha levetem régi rossz szokásaimat és új, krisztusi szokásokat veszek fel. Az is lehet ilyen, ha valami olyan dolgot teszek meg, amire emberi természetemből nem lennék képes, de Isten képessé tesz rá, azért hogy azzal embertársaim felé szolgálva Őt dicsőítsem. (Temérdek ilyen dolog van. Anyaként különösen gyakran adódik lehetőségem pl., hogy megtagadjam önmagam... jó lenne többször élni is ezekkel a lehetőségekkel!!!)

Ezen a ponton eszembe jut, amikor Péter a tengeren jár. Pillanatnyilag azt érzem, hogy az egész életem "járás a tengeren". Képes vagyok én magamtól járni a tengeren? NEM!!! Csoda ez akkor? IGEN!!! Vannak csodák, amiket megtehetek? Ezek szerint van... Hogyan???

d, "ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek."

Csak úgy, hogy Isten tesz rá képessé! Máshogy semmiképp. Csak úgy tudok járni a tengeren, hogy Jézus ott van és én Ránézhetek. Jó lenne egy pillanatra sem levenni a szemem Róla és egy pillanatra sem süllyedni - az lenne az igazi Csoda! 

A lényeg azonban, hogy minden, amit Isten vár tőlem, amit meg kell tennem, - legyen az csoda, vagy nem csoda - arra csakis Ő tett képessé. És Ő képessé tett csodákra is. Képessé tett arra is például - hiszen ezt várja tőlem - hogy hiteles gyermeke legyek. Hitelesnek lenni számomra már a csoda kategória. Mégis ügyelnem kell arra, hogy az életem hiteles legyen "a fáraó és népe" előtt. Mert Ő képessé tett rá! Képessé tett arra, hogy megtagadjam önmagam (újabb csoda!) - de ez a mindennapok apró döntéseiben válik csak valósággá - óránként és percenként megszámlálhatatlanszor... Képessé tett arra, hogy növekedjem. Újabb csoda! De táplálkozni már nekem kell. 

A képesség nélkül, amit Isten ad, semmit nem tehetünk, de önmagában még kevés. Gyakorolnunk kell! És itt értünk körbe: "ügyelj arra, hogy megtedd..."

Így lesz ma botból kígyó?! ...

Vállalkozom...

Jó ideje nem volt időm írni megint. Pedig bőséggel lenne miről. A Kivonulás könyvét elemezgetem, és a Példabeszédek könyve is napi olvasmányom. Mindkettő bőséggel ad elmélkedni, írnivalót, de az egyéb teendők nem hagytak időt arra, hogy le is írjam, amikre jutottam. Most nem is próbálom pótolni egy bejegyzéssel, inkább lassan, több bejegyzésben, - nem árt, ha vissza-visszatérek a már olvasottakhoz is - de megpróbálom megfogalmazni mik forognak bennem azzal kapcsolatban, ami tk. lekötötte/leköti az időmet.

Manapság racionálisan gondolkodó ember nem kezd vállalkozásba, mi mégis ezt tettük. Naponta tucatszám számolnak föl csődbe jutott vállalkozásokat, mi most mégis indítottunk egyet, és hittel tekintünk előre és dolgozunk azért, hogy egy év múlva, vagy pár év múlva vagy akármikor fejlődő és ne csődbe jutó vállalkozás legyünk. Látjuk a realitást, hogy ez mennyire nehéz és milyen nagy munkát igényel és mennyit kell hozzá tanulnunk, fejlődnünk, de HISSZÜK, hogy Isten megáld bennünket. Hiszen a vállalkozásunk fő tevékenysége is Róla szól, Őt hirdeti.

Sokat gondolkoztam én már régóta azon, hogy anyaként dolgozhatok-e házon kívül. Én személyesen azt hiszem és vallom, hogy nem. Az én munkám anyának lenni. Aztán jött olyan időszak az életünkben, amikor rászorultunk volna, hogy én is hozzak bevételt. Elhelyezkedés szóba sem jöhetett, de itthonról végezhető dolgokat sokat kerestem, találtam is párat, de Isten mind előtt bezárta a kaput, és megértette velem, hogy a családfenntartás a férjem dolga. Én úgy segítsem őt ebben, hogy bölcsen osztom be a pénzt. Egy-két évvel később azonban már olyan szintre romlott a helyzetünk, hogy megint elkezdtem a kapukat döngetni és Istent ostromolni. Annak idején eszembe sem jutott volna saját vállalkozást kezdeni, most viszont Isten ebbe az irányba nyitott kapukat és elfogadtam tőle, hogy erre ad lehetőséget.

Egy régi sztereotípia, - miszerint vállalkozni nem lehet becsületesen és ezért hívő ember ne vállalkozzon -, birizgált valahol mélyen belül. Meg az is, hogy egy vállalkozás legalább annyi munka, mintha házon kívül dolgoznék... tényleg szabad ezt nekünk?

Aztán eszembe jutott a derék asszony:

³Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével. ¹⁴Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt. ¹⁵Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak. ¹⁶Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít. ¹⁷Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait. ¹⁸Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese. ¹⁹Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.  ²²Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete. ²⁴Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.

Hát ezek a versek nagyjából arról szólnak, amire most vállalkoztunk, amit csinálunk. Ha a derék asszony dicséretének a fele arról szól, hogy mennyit dolgozik, milyen szorgalmas és milyen vállalkozókedvű, akkor én miért ne lehetnék az? Akkor én miért ne dolgozhatnék - miközben a házam népét vezetem, ahogy a derék asszony is tette, - azért hogy hozhassak nekik eledelt, akár távolból is. 

Igen. Nehéz becsületes vállalkozónak lenni (a mai Magyarországon). De nem lehetetlen. És hívő emberként kötelességem. És ha az leszek, Isten meg fog áldani. És fel fog virágoztatni. És hozhatok távolból is eledelt. Bár pillanatnyilag még közelről sem egyszerű.

Céltudatosan, hittel, Istenbe kapaszkodva dolgozni és haladni előre. Ez mindennapos erőfeszítés, harc. Olyan könnyen és gyorsan jönnek a nehézségek, amik az ember kedvét szegik, és erejét lefelezik... de hittel előretekinteni és az Úrban bízni - ez most a mi dolgunk. És dolgozni, dolgozni, tanulni, tanulni... és egyre hasonlóbbá válni a derék asszonyhoz. :)

Lelkem kíván Téged...

Egy feleség és édesanya, Annie Hawks imája (ez a tény valahogy teljesen érthetővé és hihetetlen hitelessé teszi számomra ezt a dalt):

Offline vagy online?

Készítem a gyülekezeti honlapot. Nem végeztem tanulmányokat hogyan kell jól csinálni, de tegnap találtam egy ingyenes online tanfolyamot, ami a gyülekezeti honlapok építéséről szól. Kíváncsiságból feliratkoztam. Az első levél azt boncolgatja, hogy mi keresnivalónk van nekünk keresztyéneknek az interneten. Csak egy néhány gondolat:

Az internet, a keresők és a közösségi oldalak újraértelmezik a világho z és az egymáshoz való hozzáállásunkat. Ezt nem tagadni kell, hanem kihasználni – nekünk, keresztényeknek is!

...bár az van a köztudatban, hogy manapság az emberek kevesebbet olvasnak – ez valójában mégsem igaz! Többet olvasunk, mint régen – csak éppen MÁSHOL és MÁSHOGY! Nem feltétlenül könyveket vagy magazinokat – sokkal inkább hírportálokat, blogokat vagy státuszüzeneteket. Nem papír-alapon, hanem elektronikusan. Nem belefeledkezve napokra, hetekre egy-egy könyvbe, hanem szemlézve, szörfölve, célirányosan. Azt olvassuk, amit keresünk, ami fontos, ami aktuális, ami naprakész, ami megoldásokat és válaszokat ad – mert felgyorsult a világunk, és az időnk a legdrágább értékünk. 

A kommunikáció mindenki tudománya és éltető elem. 

Mi keresztények már sokszor buktuk el a pozíciónkat, a lehetőségeinket, az eszköztárunkat, amellyel szolgálhattunk volna embertársaink felé, mert amikor mozdulni kellett volna, haladni a kortársainkkal, a környezetünkkel, akik felé a küldetésünk szól – nem voltunk képesek változni.

Amikor a televíziózást feltalálták, a keresztények rögtön valami sátáni dolgot láttak benne, és elhatárolódtak tőle. És mi lett az eredmény? A média ma önti ránk a szennyet. És jó, ha hetente 1-2 órás műsoridőnk lehet egy-egy közszolgálati tévében. Mire észbe kaptunk, nem maradt helyünk, csak az oldalvonal mentén.

Ma az interneten van ugyanez. Sok keresztény, gyülekezet, vezető ellenséget lát az internetben, vagy teljesen hidegen hagyja, mert az “világi dolog”. De hadd mondjam el: az internet csak egy eszköz, egy kommunikációs csatorna – és ha nem töltjük meg tartalommal, megtölti majd más! Ha nem használjuk jóra, akkor használja a Gonosz a maga céljaira! Sőt, voltaképpen oda jutottunk, hogy ha nem használjuk, ha nem használjuk jól, hozzáértő módon, felkészülten, akkor lassan nem tudunk kommunikálni a körülöttünk élőkkel sem! Az egyik legnagyobb kapcsolatépítő és kapcsolatfenntartó lehetőségünket és eszközünket tékozoljuk el!

Márpedig ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak!

Az internet olyan közeg...ahol rengeteg az ember, aki felé szolgálhatunk, ahol ezerféle módon beszélhetünk, írhatunk, elmondhatjuk a fontos üzeneteinket...

Mindez tudatosság, elhatározás és fontossági sorrend, értékrend kérdése!

Itt már nem lehetnek kifogások, hogy nincs időm, nem tudom, hol szolgáljak, nincs emberem, nincs kinek elmondani az evangéliumot, én ilyen-olyan vagyok…

hogy miből lesz több a neten, a szemétből vagy az értékből, az Istent gyalázó vagy az Istent dicsőítő hozzászólásokból, a közönyből vagy az aktivitásból, az elszigetelt keresztény szörfösökből, vagy az erős közösségeket építő missziós csoportokból és hálózatokból, rajtunk is múlik. Hogy mennyi helyet foglalunk Jézus Krisztus számára, hogy mennyi helyet foglal majd az online világból Isten országa – rajtunk múlik! Rajtad is múlik!

Egyet kell értenem... és ennek tükrében átgondolni a webes jelenlétemet.