A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szóelemzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szóelemzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 26.

Bibliatanulmányozó eszközök

Egy nagyon kedves olvasóm arra kért, áruljam el milyen eszközöket használok a Bibliatanulmányozáshoz.  Nem sokat, és most ezt a néhányat megpróbálom röviden összefoglalni.
- Előszöris Bibliát. A Kálvin Kiadó új fordítású Bibliáját használom magyarázó jegyzetekkel. (A link a legolcsóbb beszerzési árra mutat.)
Ezzel kapcsolatban van néhány észrevételem. A magyarázatok egy német magyarázatos Bibliából kerültek lefordításra, és bár protestáns Biblia, a magyarázatok közt számos utalás található az apokrif iratokra. A magyarázatok a Biblia szövege közé beékeltek, apróbb betűvel nyomva. Számos egyéb kereszthivatkozást is tartalmaznak a magyarázat nélküli Bibliához képest, és sok hasznos háttér-információval szolgálnak. A végén található tárgyi magyarázatok is jó, hogy kéznél vannak és nem kell lexikonok után szaladni. Ami talán legzavaróbb számomra benne, hogy nagyon gyakran "alacsonyítja le" az Igét közönséges történelmi forrássá. Egy-egy bevezetőt olvasva az az érzésem, hogy egy történelem-irodalom tankönyvet olvasok, ami hol tényeken, hol  feltételezéseken alapul, de nagyon ritkán érzem azt, hogy ISTEN IGÉJÉT tartom a kezemben. Ezen túl találtam benne olyan magyarázatot is, amit egyszerűen csak áthúztam... de olyat is, amit alá. Nem tökéletes, de összességében nagyon hasznos és gondolkodásra ösztönöz.
Amitől azonban más, mint a korábbi Bibliáim, hogy szisztematikus kiemeléseket teszek benne és nagy terjedelmű jegyzeteket is írok bele. Vagyis első ránézésre nagyon színes és krikszkrakszos. De én szeretem, hogy egy helyen látom a dolgokat. A külön jegyzetfüzet számomra fele annyira nem hatékony, mint a teleírt Biblia. Nem, ezt nem érzem  szentségtörésnek. :) Viszont annál építőbbnek. Gyülekezetbe nem ezt a Bibliát viszem magammal, mert ott ritkán készítek jegyzeteket, de kisebb csoportos beszélgetésekre igen. Ott nagyon hasznos, hogy látom a magyarázatokat, a saját korábbi jegyzeteimet vagy akár ott helyben írhatok bele újat is.
(A jelölési rendszerem egy külön posztot megér, most nem megyek bele.)
- Más fordítások. Ehhez legegyszerűbb valamilyen Bibliaolvasó szoftvert használni. Egy időben az e-sword-ot használtam, azután kipróbáltam a theWord - öt, és végül ez utóbbinál maradtam. Mindkettő elérhető magyar nyelven, sőt számos magyar kiegészítő modul telepíthető hozzájuk. Mindkét program telepítése igényel némi számítógépes és/vagy angol nyelv ismeretet, de ha egyszer telepítve van, használata egyszerű és könnyű. Az én programomban egyelőre telepítve van 3 magyar nyelvű fordítás (új-, Károli, és Vida) és 2 angol nyelvű (KJV és NET), ezen felül egy eredeti nyelvű Ószövetség és egy eredeti nyelvű Újszövetség. Bár sem görögül, sem héberül nem tudok, a hozzájuk tartozó jegyzetek és szómagyarázatok gyakran segítenek. Kifejezetten előny, hogy a különböző fordítások párhuzamosan megjeleníthetők egy képernyőn. Készíthetők saját jegyzetek, de olyan modulok is telepíthetők, amelyek a háttér-információk beszerzésében hasznosak. Pl. Ószövetség kronológia, Újszövetségi fogalmi szótár, görög és héber szótár (angol magyarázatokkal), zsidó ünnepek és még sok más. Akit kicsit is érdekel a Biblia és a hozzá kapcsolódó tudományok, tanulmányok, valódi kincses bányára találhat ezeknek a szoftvereknek a segítségével. Ingyen letölthetők és telepíthetők pl. innen. (Nekem is itt az ideje az aktuális az újdonságokat feltérképezni. :) )
- Van egy nagyon hasznos oldal, amit sokat használok, különösen témák tanulmányozásához. Ez egy görög lexikon. Angol nyelvű, de valójában angol tudás nélkül is igen hasznos. A vizsgált görög szóra keresve a szómagyarázat után kilistázza nekünk az összes olyan igehelyet, amelyben az eredeti görög szó szerepel. Innentől kezdve már csak össze kell vetnünk ezeket és máris közelebb jutottunk a megértéshez. A szómagyarázatokhoz számomra nélkülözhetetlen kis eszköz.
- Ezeken túl a tolltartóm. Tollal, ceruzával, radírral és 5 különböző színű kiemelő tollal. Ezek nélkül éppúgy nem tudok leülni Bibliát tanulmányozni, mint Biblia nélkül. :)

Természetesen ezek önmagukban egyik sem és együtt sem hozza magával a megértést, de nagyon hasznos eszközök és nagyon hálás vagyok értük. A megértést azonban a Lélek adja... csupán kérni kell. 

Írok majd még a kiemelési szisztémáról, amit használok a Bibliámban és arról is, hogyan közelítek az Igéhez ezeknek az eszközöknek a segítségével.


2011. január 17.

Harmadik hét: Kolossé 1:5-6

Január 16-23
5 Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. 
6 Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét.

Ezeknek a verseknek a megértéséhez vissza kell nyúlnunk a görög eredetihez ill. más magyar fordításokhoz. Ez az egyetlen magyar fordítás, amely ezeket a verseket ilyen élesen leválasztja a 3-4. versekről, amelyekkel  azonban a görög eredetiben szoros összefüggésben van. A görög eredetiben a 3-8.versek egyetlen hosszú mondat. 

A Károliban a 4-5. vers így hangzik: 
4 Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, a melylyel minden szentekhez vagytok, 
5 A mennyekben néktek eltett reménységért, a melyet már előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangyéliom:

A Vida-fordítás szerint:
4 hallottuk hithűségeteket Krisztus Jézusban és a szeretetet, amelyet minden szentek iránt tanúsítotok, 
5 az egekben félretett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az örömhír való(igaz)ságának Igéjében,

Tehát a 4. versben említett hit és szeretet oka és alapja az a mennyekben félretett reménység, amely az evangélium megismeréséből származik. Ez a reménység nem egy külön hálaok Pál számára, ahogyan a memorizált fordítás indikálja. 
Hitünk és szeretetünk tehát abból a reménységből táplálkozik, hogy részünk lesz a mennyekben. Ha nincs bennünk ez a reménység, a hitünknek és szeretetünknek sincs alapja. Ergo nem létezik.
A Kolossébeliek egyértelműen nagy reménységet tápláltak a menny felé, és hitük és egymás iránti szeretetük így lehetett olyan mély, hogy híre Pálhoz is eljusson. (4.v.)

Aprónak tűnő, ám annál fontosabb kijelentés Pál részéről még ebben a mondatrészben, hogy az evangélium az igazság beszéde. Ebben minden fordítás egyetért a görög eredetivel. 
A 6.vers erről az evangéliumról, az igazság beszédéről szól,
- amely eljutott Kolosséba is
- amely gyümölcsöt terem ott, ahova eljut, így Kolosséban is
- amely abban a pillanatban elkezd gyümölcsöt teremni, hogy valaki meghallja és a kegyelmet megismeri/elfogadja (Mk. 4:8, Jn.15:16)

Ez vajon az a gyümölcs, amiről a Gal.5:22 beszél? Szerinted? Miért?

Csak egy röpke villanás erejéig belegondoltam abba, hogy amikor azt veszem észre magamon, hogy nehéz szeretnem és a hitemmel sem büszkélkedhetem, olyankor a mennyei reménység is csak halványan pislákol bennem. Új felfedezés, de én is ezt tapasztalom: ez a három egyenes arányban áll egymással.
A gyümölcstermés kérdése pedig még bizonyosan leköt erre a hétre.


2010. december 17.

Hupotasso

Nagyon szeretek szóelemezni, (kár, hogy ritkán van rá érkezésem), és általában ezt a lexikont használom hozzá.

A "hupotasso" görög szó (ill megfelelő formái) jelentése alárendel, alávet, engedelmeskedik/alárendelt, alávetett, engedelmeskedő. Behódol valakinek.
A görög szó hadi jelentése volt: alakulatba rendeződni vezetői parancsra.
Nem hadi jelentése volt: önkéntes (!) engedő, megadó magatartás, együttműködés, felelősségvállalás és teherviselés.

Néhány előfordulási hely az Újszövetségben a 40-ből:

Az Istennek való alárendeltségről:
Róma 10:3 "Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának."
1.Kor. 15:27 "Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent."
Ef.1:22 ""Az ő lábai alá vetett mindent", és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban,"
Zsid. 12:9 "testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk? " 
Jak. 4:7 "Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek."
1.Pét 3:22 "aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erők."
Lukács 10:17 "Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: "Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!""

Az asszonyok alárendeltségéről:
1.Kor. 14:32 "az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja." 
Ef.5:21-24 "Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek
férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben."
Kol. 3:18 "Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban."
Tit. 2:5 "neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket, és józanok, tiszták, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét." 
1.Pét. 3:1 "Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket,  felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre."
1.Pét. 3:5 "Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek, ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt."

A felettes hatalmaknak való alárendeltségről:
Róma 13:1 "Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett." 
Tit. 2:9 "A szolgákat intsd, hogy engedelmeskedjenek uraiknak, legyenek készségesek mindenben, ne feleseljenek," 
Tit. 3:1 "Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat a hatóságoknak és a felsőbbségeknek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. " 
1.Pét. 2:13 "Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak," 

Egyéb emberi kapcsolatainkban szükséges alárendeltségről:
gyermek szülőjének: Lukács 2:51 "Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik."
a gyülekezet a szolgáló szenteknek: 1.Kor. 16:16 "tudjátok Sztefanász házanépéről, hogy ők Akhája zsengéje, és a szentek szolgálatára szánták magukat: ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindazoknak, akik velük együtt szolgálnak és fáradoznak. "
ifjak időseknek: 1.Pét. 5:5 "Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad."

Az ige annyira egyértelmű. Akkor miért állunk sokszor tanácstalanul, széttárt karokkal?! És miért olyan nehéz ezt gyakorlatba ültetni? 
Azt hiszem kicsit emésztgetnem kell a fenti meghatározást és a vonatkozó igehelyeket. 

(A folytatás a kamillablogon lesz olvasható.)
 

2010. április 27.

A megbotránkozásról 1.

Máté 26:31 "Akkor így szólt hozzájuk (ti. a tanítványokhoz) Jézus: "Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai."
A hozzá legközelebb állók, a tanítványok botránkoznak meg benne.
Mit jelent megbotránkozni?
Az eredeti görög szó (skandalizō) jelentései: 1) akadályt tesz a másik útjába; (átv.) megbotránkoztat; a) bűnre csábít; b) arra ösztönöz valakit, hogy kételkedjen és eltávolodjon vkitől, akiben pedig bíznia kellene, és akit tisztelnie kellene; 2) föllök vkit; (átv.) méltatlankodásra késztet vkit a viselkedésével
A magyar értelmező szótár szerint a megbotránkozott az "aki valami erkölcstelen vagy társadalmilag elfogadhatatlan dolog miatt megdöbbent; felháborodott."
Jelen helyzetben talán a görög 1b) jelentés fejezi ki legpontosabban mire gondolt Jézus, amikor előre jelezte a tanítványok megbotránkozását.
Az Újszövetségben 30-szor fordul elő ez a görög szó, ebből 13 alkalommal Máté evangéliumában. Pontosan az alábbi helyeken: 5:29, 5:30, 11:6, 13:21, 13:57, 15:12, 17:27, 18:6, 18:8, 18:9, 24:10, 26:31, 26:33.
Tényleg megbotránkoztak a tanítványok azon az éjszakán? Júdás minden bizonnyal, hiszen elárulta Őt. De az 56b vers tanúsága szerint a többiek is.

Szembetűnő, hogy a 32. versben Jézus már arról beszél, hogy előttük megy majd Galileába. Vi. a tanítványok jól megbotránkoznak: elárulják (47-49.v.), elhagyják (40,43,56,.v.) megtagadják (69-75.v.), Jézus MÉGIS azt ígéri, hogy nem hagyja el őket, hanem előttük megy. Galileába, a megtapasztalások, a tanítások helyére.

Jó tudni, hogy a megbotránkozásokból (kételkedésekből, eltávolodásokból, kísértésekből) is ki tud hozni az Úr, nem is akárhogy: előttünk való járással.