A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 24.

Elnyomás idején

Volt egyszer egy forradalom. Amit legyőzött az elnyomás. A hatalmaskodó, Istent nem ismerő nem tisztelő nyomorult emberek. Rátelepedtek az igaz, istenfélő, egymást tisztelő, amúgy is nehéz sorsú népre. Leverték, elnyomták az igazságot, és virágzott a hamisság, hazugság, álságosság. De uralmuk véget ért. Évtizedek múltán, de végül győzött az igazság!!! Lelepleződött a hamisság.


A történelem ismétli önmagát. Legyen szó népek történetéről, emberek történetéről, gyülekezetek történetéről. A forgatókönyv mindig ugyanaz. A hamis, az álságos, a báránybőrbe bújt farkas csak ideig-óráig élvezheti hatalmát. Az Úr végül mindig leleplezi, és napvilágra hozza az Ő igazságát. Kiválogatja a pelyvát, és szétszórja. Az övéit pedig megtartja, megerősíti.


URam, meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni? 
Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, URam, támogatott engem. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet. Vállalhatsz-e közösséget a romlottság ítélőszékével, mely a törvényesség látszatával nyomorúságot idéz elő?  Az igaz embernek életére törnek, az ártatlan embert elítélik. De nekem az ÚR a váram, Istenem az oltalmam és kősziklám. Ellenük fordítja saját gazságukat, megsemmisíti őket saját gonoszságuk által, megsemmisíti őket Istenünk, az ÚR.
94.Zsolt.3.,18-23

"Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." Mt.3:12

2012. július 29.

Morning random

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk." Róma 10:9-10

Itt nincs szó értelemről. Az üdvösségünk szempontjából a főszerepet a szívünk és a szánk játssza!
Az értelem majd a 12.részben lép be a képbe, ahol is azt látom, hogy az értelmi megújulás jelentősége az életmódunk megváltoztatása, hogy nyilvánvalóvá legyen: megváltattunk. NEM a megváltásunk múlik rajta.
A csecsemők nem tudnak rögtön szaladni. Tejen táplálkoznak. Fokozatosan nőnek, erősödnek és hozzák mozgásba egyenként különféle izmaikat, tanulnak meg szilárdat enni, stb... való igaz, hogy fejben sokszor előrébb járnak, mint a gyakorlatban: ők már jóval hamarabb tudják mit akarnak mondani mielőtt még szavakba tudnák önteni. A lelkük jóval hamarabb szalad a testvéreikkel együtt, mint a lábuk... mégis el kell fogadniuk, hogy mindennek megvan az ideje, és lépésről lépésre kell haladniuk. Először ülni, majd állni, járni és csak legvégül szaladni. Mindeközben meg kell tanulniuk felállni. Mert hogy tanulás közben elesnek újra meg újra. De a tanulási folyamat csak akkor halad előre, ha felállni is megtanul. Ha megtanulja, hogy csak addig sír, és puszilgattatja a sebeit, amíg az első fájdalom csillapodik...
A szíve és a szája a helyén marad. Nem tölti be keserűség és önsajnálat, és nem panaszkodik. Hisz és megvall. Feláll és megy tovább. Körülményektől függetlenül.
Ha szív és a száj helyén van - ez pedig döntés kérdése - , az értelem megújulása is könnyebb. A döntésnek nem előfeltétele a megújult értelem, hanem következménye.

2011. február 3.

Imameghallgatás, avagy vannak még csodák!

Néhány héttel ezelőtt a férjem megtudta, hogy cégük egyik partnere váratlanul csődöt jelentett. Manapság nem meglepő. A kialakult helyzetben gyorsan felmérték, hogy ez a cég jelentős tartozást halmozott fel irányukban. Az anyagi felelősség ebben a kapcsolatban a cégen belül a férjemet terheli. Ahogy teltek a napok és türelemmel vártuk a dolgok végkimenetelét, csendesen imádkoztunk a csodáért. Azonban egyik rossz hír követte a másikat. Nem részletezem. A hét elején világossá vált, hogy emberileg teljesen reménytelen bármit is várni: gazdasági bűncselekményként vizsgálják az esetet és a cég még meglévő vagyona, amiből igényt tarthatnának a tartozás kiegyenlítésére, zár alá került. Tegnap a férjem felhívta a tulajdonost (saját cégéét) és vázolta neki a kialakult helyzetet. Egyértelművé vált, hogy ha nem rendeződik az ügy, levonják a fizetéséből. Ez nagyjából azt jelenti, hogy még ha a fizetése felét is vonnák le emiatt minden hónapban, évekbe telne mire kiegyenlítenénk ezt a tartozást. A teljes reménytelenséggel szembesülve hazajövetele előtt azt mondta kollégájának, hogy "Este imádkozunk. Holnapra minden rendben lesz!" 
És TÉNYLEG! Az este imádkoztunk. Gyermeki hittel - és ebben a férjem hatalmas példa előttem! Nem azért, hogy mentsen meg bennünket szorult helyzetünkből, hanem azért, hogy tegyen olyan csodát, amely a kollégák felé is bizonyság, ami által ők is hitre juthatnak. Ma hívta a becsődölt cégtől a kapcsolattartója, hogy holnap mehetnek a tartozás kiegyenlítését jelentő áruért! A kolléga? Leesett állal: "Ez nálatok így megy?!" Az este még azért is imádkoztunk, hogy ezt a kollégát is mentse meg egy ugyanilyen szorult helyzetből az Úr, amelyben már hónapok óta vergődik. Izgatottan várjuk arra is a választ! :)
Isten ma is tesz csodákat! Ott ahol az az Ő dicsőségét szolgálja, és nem a miénket. Reméljük és az az imádságunk, hogy ezek a megtapasztalások, - ez már nem az első, és hisszük, hogy nem is az utolsó - hitre vezetik a kollégákat is. 

"Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének." Jak. 1:5

Csodás napot mindenkinek! :)

2011. január 15.

Előretekintés 2011-re

Két hét telt el ebből az évből. Ebben a két hétben érdekes módon a legtöbb Ige, ami "szembejött" velem, az értelemről vagy az értelemhez szólt.

Az év legeslegelső igeverse:
"Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." Efézus 5:17 
A gyülekezetben az 1. hónap igeverse:
"Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!  Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." Péld. 3:5-6
Az egyik első igehirdetés alapigéje: 
"Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Róma 12:1-2

És nem utolsó sorban Nehémiás könyvében is nagyobb szerepe van az értelemnek, mint bármi másnak: tudatos döntések és lépések sorozatáról számol be... Aktív cselekvésről, csak ahogy a fenti igeversek is mind cselekvésre szólítanak fel.

Úgy tűnik, ebben az évben erre a területre kell koncentrálnom. Azt hiszem nem véletlen. Az elmúlt évben felborult az egyensúly értelem és érzelem között. Ideje helyreállítani. Ebben az évben tudatosabban kell keresnem Isten akaratát, hogy ne hozzak meggondolatlan döntéseket, amik valójában az enyémek és nem az Övé. Nem saját logikám szerint kell gondolkoznom, hanem az Övé - az Ige szerint. Ezért sokkal nagyobb gondot kell fordítanom az Ige tanulmányozására és annak megértésére. Sokkal inkább oda kell figyelnem arra, hogy a világ ne befolyásoljon, hogy merjek árral szemben úszni. (Kicsit ijesztő belegondolni, hogy még ennél is jobban... eddig is ezt tettük. Mi jöhet még?) Sokkal inkább meg kell válogatnom a kapcsolataimat, hogy csak olyanba fektessek időt, energiát, ami közelebb visz Őhozzá.
Abban egyértelműen fejlődnöm kell, hogy felismerjem, megítéljem Isten akaratát, a neki tetsző, tökéletes dolgokat. Tehát további értelmi megújulásra van szükségem.
Izgatottan nézek 2011 elé! Mi mindenben fog megújítani Isten ebben az évben?! Már most alig várom az év végi visszapillantást. :)
De hogy engedelmeskedjek is a felszólításnak és aktív közreműködője legyek a megújulásnak, konkrét célokat tűzök ki magam elé és akciótervet készítek. Mindezt Istenre figyelve, megértve, mely területeken legsürgetőbb a megújulás. Van jó pár, amit már látok, és kettő olyan is, ahol az első lépéseket már meg is tettem:
- az Igében való elmélyedés: a Kolossé levél megtanulása. Nálam ez elmélyült tanulmányozással jár együtt. (Ha csatlakozni szeretnél, elkészült mellé a magyar nyelvű kis füzetecske, a hozzászólásokban hagyd meg az e-mail címed és elküldöm.)
- a család megerősítése, újjáépítése. Ehhez tanulmányozni kezdtem Nehémiás könyvét. Hihetetlen felfedezéseket teszek közben és hatalmas megerősítést kapok. Törekszem a gyakorlatba is ültetni.
(Ezt a tanulmányt megpróbálom szavakba is önteni és megosztani másokkal is. Itt iratkozz fel, ha szeretnéd Te is követni.)

Neked mi az irány 2011-ben? Van vezérigéd?

2011. január 10.

Az első két hét : Kolossé 1:1-4

Január 2-9
1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, 
2 a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól.

- Pál Isten akaratából az, aki. Nem maga választotta, ezt tudjuk az Apcsel. 9:1-22-ből is.
- "Krisztusban megszentelt hívő testvérek" - Krisztusban lenni azt jelenti: megszenteltnek lenni. Megszenteltnek lenni olyan, mint Krisztusnak lenni. Vi. olyanná kell válnom, mint Krisztus? Nem. Olyan vagyok, mint Krisztus. Akkor is, ha ezt jól titkolom. Nem azt mondja, hogy a "megszentelődésre vágyó" vagy "megszentelődésért küzdő" hívő testvéreknek, hanem azt mondja: "a már megszentelt hívő testvéreknek". Krisztusban lenni = megszenteltnek lenni.
- mit kíván a megszentelt hívő testvéreknek? Kegyelmet és békességet. Nyilván nem azért, mert túl sok van már nekik ezekből megszentelt hívő emberként, hanem mert ezekre megszentelt hívő hívő emberként is nagy szükségük van. Vagy csak úgy van igazán?! Megszentelt hívő emberként sincs bennünk magunktól sem kegyelem, sem békesség, csakis akkor, ha Isten betölt bennünket vele. Ha hagyjuk, hogy betöltsön vele. Pál olyat kíván a gyülekezetnek - és nekünk is -, amiből sosem elég.
- Isten a mi Atyánk...

Január 9-16
3 Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk,
4 mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek.

- Isten nem csak a mi Atyánk (2.v.) hanem a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja is. (Róma 8:17)
- Pál rendszeresen imádkozik a kolossébeli gyülekezetért. Minden ilyen alkalommal hálát ad értük Istennek. 
- a gyülekezetet miről ismeri Pál? A hitéről és a szeretetéről. A kolossébelieknek akkora hite volt és olyan szeretet élt bennük egymás és mások felé, amiről az emberek érdemesnek tartották beszélni, és ami így Pál fülébe is eljutott. 
Mit beszélnek az emberek a mi gyülekezetünkről? Miről ismerik a mi gyülekezetünket?.... Mit beszélnek az emberek rólam, mint hívő emberről? Miről ismernek az embernek? A hitemről és a szeretetemről? ...
Azt szeretném, ha így lenne...

2010. október 17.

Lelkem kíván Téged...

Egy feleség és édesanya, Annie Hawks imája (ez a tény valahogy teljesen érthetővé és hihetetlen hitelessé teszi számomra ezt a dalt):

2010. május 20.

Özönvíz

A szomszédok szerint '63-ban volt erre utoljára ekkora víz. Pedig mi még nem panaszkodhatunk. Tegnap láttam képeket, ahol konyhában, nappaliban kell a derékig érő vízből menteni, ami menthető, széles utak szakadnak be amúgy békés, csendes kis patakoktól, megbénítva egy fél ország életét, és még hosszan sorolhatnám... döbbenetes, tényleg...
Amin viszont elgondolkoztam, hogy ezt csupán 3 napnyi intenzív esőzés okozta. Ennyi kellett ahhoz, hogy megnyíljanak "a nagy mélységek forrásai" is (belvíz). Akkor miért is hihetetlen, hogy Isten 40 napnyi eső segítségével el tudta pusztítani a Földet?!?!?! Ha eddig meg is tudtam érteni azokat, akik csupán  mitológiának tartják az özönvíz történetét, ezután bizonyosan nem értem meg. Napnál világosabb, hogy Isten bármikor megtehetné újra, ha nem ígérte volna meg, hogy nem teszi meg többé!!! Azt hiszem a szivárványokat is kicsit másként látom mostantól. Valóban és kizárólag az ígéret zálogának.

2010. május 11.

Hit, kísértés, bölcsesség és a többiek

kísértés, hit, állhatatosság, öröm - együtt járnak. (Róma 5:8 is.)
A hit próbája - az a kísértés, amelyet, ha kiálltunk, állhatatosságunkban fejlődünk - meglátásom szerint, nem annyira a hit meglétének, vagy mustármagnyiságának próbája, inkább a hit és cselekedetek összhangjának próbája. A mindennapokban is, de nagyobb kérdésekben is, pl. gyermekáldás kérdése.
a kísértések sokfélék lehetnek. (2v.) pl. tévtanítások, óemberem kívánságai, világ csábításai
Állhatatosság: "Folyamatos kitartás egy cél elérése érdekében. ... a kötelességtudat megnyilvánulása." (MÉSZ) vagyis "nyomás alatt is szilárdan állsz." (Bob Gass)
Az állhatatosság tökéletessé teszi a cselekedetet. (4v.) a kitartó gyakorlás tökéletessé csiszol. Minél többet csinálod, annál kevesebb hibát vétesz. Ez feltételezi azt, hogy újra és újra ugyanazon a pályán kell végigmenni. Vi. a kísértések lényegében nem változnak. Újra és újra előjönnek ugyanazok a kísértések.
A tökéletes cselekedetek tökéletessé és hibátlanná - teljessé - teszik a cselekvőt. (4v.) Jakab szerint elérhető a tökéletesség állapota... kemény munkával.
Ezt tekintve érthető miért is kell a kísértéseket örömnek tartanunk: ez az öröm "a hitben teljessé létel lehetőségének öröme". És keményen meg kell dolgozni érte.
Nagyon érdekes, hogy e négyes fogalom csoport tárgyalása után Jakab a bölcsességet hozza szóba. Hogyan kapcsolódik ezekhez a bölcsesség? 
Mi a bölcsesség?
"A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet." Péld. 9:10
Hit és bölcsesség elválaszthatatlanok. A hit próbáiban való megálláshoz is szükségünk van bölcsességre. Ezért biztat Jakab, hogy kérjünk. Méghozzá hittel! Körbeértünk. :)
És itt az ígéret is, hogy bizonyosan megkapjuk. Szemrehányás nélkül. Kétkedésnek helye nincs! (6-8.v) Van még hely a Bibliában, ahol a kétkedő ilyen súlyos megítélés alá esik? Mondjuk egy Jézusban kételkedő...