Az én útravalóm 2013-ra

"Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." Ef.4:31-32

Az aláhúzott szavak visszhangoznak bennem napok óta. Fellapozva ezeket a verseket a Bibliában, és átfutva a páli leveleket, egy egyszerre megnyugtató és kétségbeejtő dologgal szembesültem. Azzal már többször foglalkoztam, hogy a hitélet egy aktív élet, (itt és itt és itt) mégis megint mellbe vágott, hogy mennyire rajtunk múlnak a dolgok. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha Pál itt pl. azt írta volna, hogy Krisztus gyermekeitől távol lesz minden keserűség, indulat, harag, stb. Vagy ha a Gal.5:25-ben azt írta volna, hogy "ha a Lélek által élünk, akkor Léke szerint is élünk." De nem. Azt írta: "akkor éljünk is Lélek szerint".  A Filippibelieknek nem azt írta, hogy Krisztus gyermekeként mindig örülni fognak, hanem azt, hogy "mindig örüljenek"! Hatalmas különbség.

Megnyugtató egy kicsit mégis ez a dolog megint, mert 22 éve cipelem magammal azt a tévképzetet, hogy az óember a megtéréssel meghal, és az új ember csupa öröm, békesség, megbocsátás, stb. De nem. A mellékelt ábra szerint ez tévképzet. Ez pedig megnyugtat, mert így nem kell kétségbe vonnom a megtérésem valódiságát. És a másokét sem!!!

Ugyanakkor kétségbe is ejt egy kicsit a dolog. Az Ef.4:22-24-ben azt mondja Pál "Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." Mondja ezt  "az Efezusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek" (1:1)

Most akkor hogy is van ez? A Krisztusban hívőknek le kell vetniük az óembert? Nem levetették, amikor Krisztusban hívőkké lettek? Hát, bár Isten szavával teremteni képes, mindenható, úgy látszik az óemberünktől nem szabadít meg bennünket varázsütéssel. Sőt még azzal sem, hogy Krisztusban hívőkké leszünk. Nekünk kell levetkőznünk. Méghozzá ahányszor újra felvettük, akár kényelem, akár lustaság, akár hanyagság, akár bármi okán. 

Tehát: egyesegyedül rajtam múlik, hogy ó vagy új ember öltöm-e fel ma/holnap/holnapután/azután. Na ez a kétségbeejtő. Hiszen szeretem a kényelmet, lusta is szoktam lenni, a hanyagságról, figyelmetlenségről, fáradtságról, rohanásról nem is beszélve, amik mind-mind arra visznek, hogy a kényelmesebbnek, egyszerűbbnek tűnő "ókosztümbe" ugorjak gyorsan. Akkor is, ha tudom, hogy valójában sokkal inkább megérné a fáradtságosabb, idő- és energiaigényesebb új kosztümöt felküzdeni napról napra. Mekkora felelősség!?!?!

Az új év célja: az év mind a 365 napján az "új emberért" és nem az óért nyúlni... ennél többet nem tűzök ki, ez sem kis vállalás.

2013 - a naponkénti megújulás éve. Remélem. Kérem. Várom. Küzdöm. 

Mai Ige. Mai Ige?

15 éve ismerem Bob Gass írásait. Még az eredeti angol nyelven kezdtem a Mai Igével való táplálkozást. Nagyon örültem, amikor néhány éve felfedeztem, hogy magyarra is lefordítják, és hozzáférhető. Rögtön meg is rendeltem, és éveken keresztül épített, és határozta meg azt, aki vagyok.

Az utóbbi hónapokban megfosztottam magam ettől a lehetőségtől. Nem vettem kézbe a kiadványt, bármennyire is tudom, hogy épített volna. Mentségemre legyen mondva: Mai Ige helyett is Igét olvastam, ami még építőbbnek bizonyult.

Hogy miért fosztom meg magam az Ige eme "instant kiszerelésétől"? Nem tudatos döntés következménye. Sokkal inkább egy folyamat természetes következménye. Nem, sajnos nem a "táplálkozási szokásaim" javulása folyamatának következménye, hanem a "forgalmazó" etikátlan viselkedésére való emberi reakcióim következménye. Nem tudom mennyire egyedi viselkedés részemről, de a boltban is tudatosan nem emelek le a polcról olyan termékeket, amelyek valamilyen formában belegázoltak az igazságérzetembe. Szegény termék! Persze, hogy nem az gázolt belém, hanem a készítő, vagy a forgalmazó, esetleg az értékesítő. Na, hát itt is valami hasonló a problémám. 

Talán a végére értek egy folyamatnak a kiadónál, legalábbis nem tudom elképzelni, hogy ezt lehet még tovább fokozni, de érhetnek még meglepetések. Nem tudom más is észrevette-e, de a kiadvány internetes tartalma az FBI-t megszégyenítő módon szigorúan védett. Semmilyen formában nem másolható, nem terjeszthető más internetes felületen. Látom én, hogy ez annak a folyamatnak következménye, miszerint nagyon sokan kimásoltunk 1-1 napot, volt aki megpróbált archív blogot létrehozni - kinyírták, mert az a kiadó fóbiája, hogy ezzel rontottuk az eredeti oldal forgalmát. De talán ez nem következett volna be, ha nem mindig csakis az az egyetlen nap lett volna elérhető, ami éppen aktuális volt. Nem hinném, hogy sorolnom kéne az életszerű érveket amellett, hogy ez a rendszer maga volt a non-sense, így a legkevésbé sem meglepő, hogy bizony másoltunk. Ami szvsz nem lopás. Hiszen ingyenesen terjesztett, terjeszthető kiadványról, Igéről van szó. És van még egy érv, de azt majd a végén.

Mára elértük, hogy az elmúlt 30 nap visszaolvasható, ellenben netgurunak kell lenni, hogy valaki egyáltalán megkísérelje a tartalom kimásolását. 

Kérdem én: az Ige, még ha "előfőzött", "instant" formában is, nyomtatott formában ingyenesen terjeszthető, akkor a neten, ahol ez igazán könnyen folytatható üzletpolitika lenne, miért csináljuk az ellenkezőjét??? 

Kinek érdeke ez?  Félnek, hogy kevesebb adománykérő felhívást tudnának érvényesíteni? Hozzátenném, az én ízlésem határait túllépte már az adománykunyerálás stílusa. Pedig erre tényleg szívesen adományozom, amikor lehetőségem van rá.

Ki és miért viszi be az Ige terjesztésébe is a jó magyar mentalitást?

Merthogy ez magyar specialitás. Vettem a fáradtságot, és megnéztem az eredeti angol kiadvány internet felületét is. Merőben ellentétes az üzletpolitika. Évekre (!!! Én 10 évet próbáltam.) visszamenően kikereshetők, elérhetők a napi üzenetek, csak be kell írni a dátumot. Ha itt is így működne az oldal, kevesebb ember másolt volna, amíg lehetett.

És nem mellesleg kérdem én: ha az elérhetőség ellenére kimásolnák, és terjesztenék, nem az lenne a jó a kívánatos, az áldást hozó? 

Ezt az üzletpolitikát nem bibliai alapokra írták, hanem a magyar mentalitásra. Szívből sajnálom. Isten Igéje, Bob Gass, az elérésre váró, vágyó emberek, mindenki, aki épül az üzenetek által nap mint nap, ennél többet érdemelnének. 

Kíváncsi vagyok tud-e erről BG és ha igen, mivel magyarázták meg neki. De hogy az Úr előtt erre nincs magyarázat, az biztos. Kalmárkodás a javából.

Kutyatörténet és analógiája

Volt egyszer egy kutyánk. 6 hetes kis szőrgombóc volt, amikor oviba menet a falu templom körüli parkjában belebotlottunk. Sírt, nyüszített, hogy vegyük fel, vigyük haza. Beadtuk a derekunk: hazavittük, és ámulva néztük, hogy néhány hónap leforgása alatt egy tenyérnyi kis jószágból egy meglehetősen testes, igazi házőrző kutya nő. Egész pici korától szembetűnő volt tanulékonysága, intelligenciája. Jobb gazdát érdemelt nálunk, így amikor apukámnak szüksége lett egy jó házőrzőre, neki adtuk. Nála nagyon jó sora lett. Fiúkutya lévén azonban a szökésre egy idő után ott is rákapott. Egy ilyen alkalommal olyan szerencsétlenül sikerült visszabújnia a kerítésen, hogy felsértette az ágyékát. Igazi sebzett vadként azonban vicsorítva, agresszíven távol tartott magától mindenkit, aki segíteni tudott volna rajta, mígnem elvérzett, és elpusztult. Rendkívül sajnálom szegényt.

Az jutott eszembe szomorú sorsát megismerve, hogy az ember is sokszor pont így viselkedik: a legkisebb sebesülést nyalogatva elbújik, szenved, senkit nem enged közel magához, aki segíteni tudna rajta, csak mindenkire acsarkodik, aki közelíteni mer. Míg végül menthetetlenül "elvérzik".

Apró részletekig tudnék analógiát vonni az ő és az emberi jellem és viselkedés között, de már ennyi is mélyen elgondolkoztat...

Beszélgettünk...

...tegnap a férjemmel. Egy másik beszélgetésről való beszámoló indította el a beszélgetést. De két nagyon fontos megállapítással zártuk. Az első lényegében a másik beszélgetés alapját képezte, de megdöbbenve ismertem fel, hogy nekem is "problémám", és milyen szomorúan igaz: nevezetesen, hogy sokkal többet szeretne adni nekünk a Szentlélek, mint amennyit mi hajlandók vagy képesek vagyunk elfogadni Tőle. Pl. 1.Kor.12. Az Ige tele van ígéretekkel, amiket nem látunk megvalósulni hitetlenségünk miatt vagy mert egyszerűen nem is kérjük. Mk.11:24. Mt.17:20

Csak mustármagnyi hitet. Csak azt szeretnék, azt kérek.

A másik dolog, amit a férjem mondott, és ezáltal sok dolog letisztult bennem, hogy csak Isten és az Ige törvényszerűségei után következnek a fizika, biológia törvényszerűségei, vagy bármely más tudományé. Ezeket hívják csodáknak. Ennyire egyszerű. Összeférnek, nem zárják ki egymást. Csak épp nem egyenrangúak, és ha kérdés merül fel, mindig a Biblia győz.

Jó tudni! :)

Jegyzet magamnak

Jézus így válaszolt nekik: "Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát." Máté 22:9

Miért tévelygek, bolyongok az élet útvesztőiben?

Mert nem ismerem az Írásokat, ÉS kapcsolat híján nem tapasztalom meg Isten hatalmát. (nem "vagy"!!! ÉS!!!)

Mi történik velem, ha nem ismerem az Írásokat? 

Eltévelyedem. 

Mi történik velem, ha vak és süket vagyok Isten hatalmára?

Eltévelyedem.

Egyszerű, mint az egyszer egy. Mint Jézus minden tanítása. És jééé!!!! Mennyire igaza van!!!!

Jézus jön velem, vagy én megyek Vele?

Szeretem, amikor témát kapok a gondolkodáshoz. :)

Most is ez történt. Érkezett egy hozzászólás a kamillablog legnépszerűbb és leghektikusabb utóéletet élő bejegyzéséhez, ami mellett a legkevésbé sem szeretnék elmenni szó nélkül, de inkább ideillő gondolatok, ezért ide írom őket.

Erről a képről van szó:

 

A hozzászólásban mellékelt szöveggel alapvetően egyetértek, de kontextusba helyezve már messze nem olyan egyértelmű a dolog. A kontextus az ítélkezés kérdése. Nem bűnösök eléréséről beszélgetünk - amiről ez a kép, és az eredeti helyén hozzácsatolt angol szöveg szól, - hanem hívők egymáshoz való viszonyulásáról.

Igen, Jézus számára a náci katona is elveszett bárány, őutána is utána megy, a világ végére is. Egészen addig, amíg a katona be nem fogadja őt. 

Merthogy azután már a katona fog Jézussal menni, további tévelygők és elveszettek után, és nem Jézust fogja magával rángatni arra, amerre ő akar menni.

Máté 16:24 "Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem."

A bónusz kérdés:

Szerinted vajon mi lesz ennek a katonának az első dolga, miután elfogadta Jézust? Írd meg egy hozzászólásban! És ha gondolod vesd össze a választ az eredeti bejegyzés témájával. Furcsa párhuzamot fogsz találni...

Utóhang az anyák napjához

A gyülekezetben kissé rendhagyó anyák napját tartottak nekünk vasárnap. De lehet, hogy nem is rendhagyó volt, csak egyszerűen nem helyénvaló. Van kb. 40 gyermek a gyülekezetben, akik mind kiálltak és egyesével köszöntötték verssel az édesanyjukat. Csak a versek végighallgatása volt min. fél óra. Már ott nagyon megrökönyödtem az egyik versen, aminek szerzője egy közismert kabarészerző, közéleti figura. Nem volt a versben semmi helytelen, de épp egy gyülekezeti anyák napjához sem volt sok köze. A nagyobbak pedig saját édesanyjukhoz írt verseiket mondták el. Ez kedves kezdeményezésnek tűnt, a gyerekek szempontjából még jónak is, azonban egy aprócska gondom mégis van az egésszel - és erre igazából egy beszélgetést követően jöttem rá. A gyülekezet, az istentisztelet Isten tiszteletéről és felmagasztalásáról szól/kéne, hogy szóljon. És nem az édesanyákéról. Még kivételes alkalmakkor sem. Szerintem ilyenkor az istentisztelet arra való lenne, hogy hálát adjunk értük, közbenjárjuk értük, vezetést kérjünk számukra és bátorítsuk, tanítsuk őket, hogyan élhetnek gyermekeik elé istenfélő életet. Értük, és nem róluk kéne, hogy szóljon az egész, ha már van. Az ő dicséretük és felmagasztalásuk a család belügye, házon belül kell, hogy maradjon és nem a gyülekezetben a helye. Nem találom az igei alapot mögötte, sokkal inkább annak ellenkezőjét. Számomra pedig a tradíciók és hagyományok nem elfogadható indok semmilyen igeileg nem megalapozott szokás életben tartására... nem csak az anyák napja, de más biblikátlan szokások esetében sem...

Ez most csak valami szélbe szórt gondolatmenet, de meg kellett fogalmaznom magamnak.

Köztünk lakozik. Köztünk lakozik?!

45 Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek.  46 És megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az ÚR, az ő Istenük.

2.Móz.29:45-46

Isten az Ő népe között akar lakni és velük lenni. Jelen akar közöttük lenni. Ezáltal bizonyítja, hogy Ő az Isten. Nincs szó arról, hogy áldások kiárasztásán, csodákon vagy jóléten keresztül bizonyítaná mindenhatóságát. Csupán egyszerű jelenlétével. 

A többit akkor ajándékozta népének, amikor azok engedelmesek voltak Neki, és tisztán éltek az Ő jelenlétében. Amikor nem, akkor - bár még mindig közöttük lakott - nyomorúságot engedett rájuk...

Megint

Ez a fajta először talán majd' két éve nehezedett rám borzasztó súllyal. Több, mint egy évembe került feldolgozni és helyretenni. Most ismét. Talán kisebb súllyal, és talán hamarabb helyre is kerül. De nehéz. 

Mert ilyenkor óhatatlanul felmerül bennem - és ez az, amiről számomra szól ez az egész -, hogy nekünk mennyi adatik még, együtt. És amennyit kapunk azzal hogyan élünk? Vajon egymás építésére használjuk-e ki ezeket a gyorsan repülő napokat? Vagy kicsinyes vitákra, önérdekeink érvényesítésére, saját élvezeteinkre...

Tudom, hogy az elmúlás csak a kezdet. Valami sokkal jobbnak a kezdete, mint amink most van. És őszintén szólva egyik felemmel alig várom. De azt is tudom, hogy nem véletlenül vagyunk még itt. Nem véletlenül együtt vagyunk még itt. Tudom, hogy Istennek terve van számunkra - itt és most. Elfogadom? Akarok, képes vagyok ezért élni? Képes vagyok úgy élni, hogy engem is békességgel engedjenek el, ha majd mennem kell? Élek-e úgy, hogy hiányozzam majd, ha már nem leszek, vagy inkább örömöt/megkönnyebbülést jelent majd a távozásom? De még sokkal inkább: tudok majd olyan méltósággal elmenni, ahogy most is példát állítottak elém? Ha el kell engednem valakit, tudom olyan elfogadással elengedni, ahogy ennek az embernek az elmúlását elfogadták? ...

Kérdések ezrei, amelyek ilyenkor választ keresnek és várnak bennem... újabb és újabb példák arra, hogy is kéne ezt... elszántság, hogy úgy éljem meg a mindennapokat akár 3 napom van, akár 30 évem, hogy azt Isten dicsőségére tegyem... tegyük együtt, egymás épülésére, egymásért...

Előre nézel vagy hátra?

Ma nem jutunk el gyülekezetbe, ezért (is)  visszahallgattuk együtt a férjemmel a múlt vasárnapi rádiós istentiszteletet. Mivel csak 3 hétig hallgatható vissza, jegyzetet készítettem közben, mert szeretném, ha később is lenne, ami emlékeztet rá. Biztos vagyok benne, hogy egy párszor rám fér még ez az üzenet. (Apácska felfedezte, hogy a lap tetején lévő slide-on  "tekerhető".)

Felolvasott igeszakasz: 4.Móz.11:1-10,18-23

Kiemelt versek: 4-6.v.:  4 De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal? 5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. 6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.

Isten megszabadította népét Egyiptomból és ígéretet tett, hogy vezetni és hordozni fogja őket.

A pusztában mégis meglankadtak, megfáradtak a terhek hordozása, a mindennapok gondjai alatt. Zúgolódni kezdenek: az ígéret földje messze van, hogyan jutunk oda, nem tudjuk.

Isten szabadítása nem arról szól, hogy egyik napról a másikra megváltoznak a dolgok.

A szabadulás után hosszú út következik. Jézus az út. Vele együtt érünk célt.

Zúgolódásuk következményeként felgyullad Isten tüze. A baj nem szűnik meg, amíg Mózes nem imádkozik. Miután elalszik a tűz, a zúgolódás kiteljesedik, konkrétan kimondják a panaszokat. A közöttük élő, kívülről érkezett gyülevész nép gerjeszti a zúgolódást. A kívülállók a kísértő szerepét töltik be, és elbizonytalanítják Isten népét. Mi jól ellennénk Istennel, de mégis inkább hallgatunk a külső befolyásra.

42.zsoltár: faggatják, hol van az istened?

Jób: felesége is Isten ellen lázítja.

Pál: a fogságban lebolondozzák a hitéért.

Jézus: a rokonai elzárnák a közösségtől, elrejtenék.

Hozza Isten az ígért áldásokat? Hol tartok? Mim van? Milyen állapotban van az életem?

A régmúlt emlékei megszépülnek: merengünk a múlton, visszavágyott dolgokon. Visszasírunk „jobb” időket. Isten népe fogságban volt, ők akartak szabadulni onnan. Eljöttek az ismert rosszból az ismeretlenért, a bizonytalanért. Jó a szabadítás, de most miben vagyunk, nem tudjuk. Kihozott az Úr egy rossz kapcsolatból. De az egyedüllét bizonytalan…

El kell engednem az akaratomat, úgy hogy közben nem sejtem az Ő akaratát.

Félelem és aggódás megoldódtak, de lettek más nehézségek, amik elbizonytalanítottak, hogy tényleg szükségünk volt-e a szabadításra?

A megszépült egyiptomi emlékek ott vannak a mi életünkben is. Ezért zúgolódunk, de ezzel magunkra haragítjuk Istent.

Péter: ott van a háborgó tengeren a csónakban. Kilép Jézushoz a vízre. Jó döntés, de a vízen minden olyan bizonytalan. „Ha legalább a széttört hajó darabjaiba kapaszkodhatnék, de most egyedül vagyok.” Ám Jézus ott van és kinyújtja a karját.

A manna sokat jelentett valamikor. A mindennapi gondviselés szimbóluma. Nekünk is vannak mannáink. Ígéretek, gondoskodás… ám egyszer csak ez kevésnek tűnik. Több kéne. Feltét a mannára. A régi jóból egy kicsi.

Versenyeztetjük Istent a múlt ízeivel. Azt akarjuk, hogy hadd tapasztaljuk meg gazdagon az ő ajándékait, bőséges áldásait, hogy irigykedjenek ránk.

Van, aki ébreszti bennünk a zúgolódást, elvárásokat: hozza helyre, tegye tökéletessé az életem. Azonban csak az újabb küzdelmek jönnek, amik nemesítenek, hogy eljussunk Isten országáig.

Kiegyensúlyozottabbak akarunk lenni Isten mellett. Meggyógyultak, boldogok, de ő csak naponként adja meg az erőt a napi küzdelmekhez. Nagy dolgok tapasztalására vágyunk, pedig a mindennapi manna is elég. Isten tudja mennyi az elég, mire van szükségünk. Jézus azt mondja Péternek: „legeltesd a bárányaimat”- add meg a mindennapi kenyerüket.

Húst akartok? Annyit kaptok, hogy meg is undorodtok tőle. Kierőszakolunk Istentől dolgokat: kapcsolatokat, gyermekeket, szolgálatokat, - mi akarjuk, Isten enged nekünk, azután belerokkanunk. Isten mindig jobban tudja, mire van szükségünk.

Nem az a baj, hogy elmondjuk mire vágyunk, hanem a hogyan: zúgolódva, hála nélkül.

Kevés az Úr ereje? Azt kell kérnünk, adja azt, amire Szerinte szükségünk van, nem azt, amire szerintünk. Zúgolódás nélkül kérjünk, hálás szívvel.

(Mátyásföldi református istentisztelet, Bíró Ferenc lelkész)

Hit ma...

A mai emészteni való - és én érdekes módon nem a gyülekezetre vetítve gondolkodtam el ezeken. Sokkal inkább, hogy nem jellemzők-e rám is ezek az attitűdök.

Ha hajlandó vagy megfizetni az árat

 „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem…” (Jelenések 3:19)

A végidők gyülekezetének címezve Jézus így szólt: „ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!” (Jelenések 3:17-19) 

Ezek kemény szavak! Miért mondana nekünk ilyet Krisztus? 

a) Mert ahelyett, hogy hinnénk az Újszövetség Istenében, azt mondjuk, hogy Isten nem tesz már csodákat. 

b) Mert megtűrtük a megosztottságot a felekezeti hűség nevében. 

c) Mert azt tanítottuk, hogy a kereszténység leginkább a lemondásról szól. Így elvesztettük örömünket, mert a Krisztussal való bensőséges kapcsolat nem érhető el színészkedéssel. 

d) Mert sok vezetőnk többé már nem példája a szolgáló lelkületnek, és elfelejtették, hogy Jézus megmosta a tanítványok lábait, és szamárháton közlekedett. 

e) Mert ahelyett, hogy anyagi javainkat arra fordítanánk, hogy elérjük vele a világot Krisztus számára, és gondoskodnánk a szegényekről, csak megszerezzük magunknak és felvágunk vele. 

f) Mert kiakadunk azon, ha valaki kortárs módszereket alkalmaz a fiatal generáció elérésére, és ahelyett, hogy bekapcsolódnánk a kultúrába, elzárkózunk előle. 

g) Mert szeretnénk kibújni a „munkálkodjatok, amíg eljövök” parancsa alól. Regényeket olvasunk az elragadtatásról, miközben imádkoznunk kellene azokért, akik a mártíromság határán élnek. Miért nincs olyan hitünk, mint nekik? Lehetne – ha hajlandóak lennénk megfizetni az árát! 

A két kiemelt mondat különösen foglalkoztat. Hol a határ a mai kultúrába való evangélizáló célzatú bekapcsolódás és a világba való belesimulás között. Meglátásom szerint pengeél. És egyik ürügy lehet a másiknak, ha az ember nem őszinte és odaszánt.

A másik, hogy mennyire igaz itt is az instant életmód: hiszek. De azonnal oldódó legyen. Nem vagyunk hajlandók megfizetni az árát. Azt szeretnénk, ha ingyen lenne, de legalábbis occsóért. Nos, sem nem ingyenes, sem nem occsó. De ajándék. A valódi árat nem mi fizetjük meg... de mi még azt az aprópénzt is sajnáljuk, amit hozzá kéne tennünk, hogy a magunkénak érezhessük... hmm...

Ne fáradjunk el...

Ennek az 1-2 órán belül véget érő évnek az elején is kértem egy vezérigét az Úrtól erre az évre. Először meglehetősen értetlenül álltam Isten előtt a kapott verssel. Miért pont ezt, Uram?

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk." Gal. 6:9

Akkor még nagyon nem éreztem, hogy ebben az évben számos alkalommal szükségem lesz erre a bátorításra, biztatásra, hogy ez az igevers fog átsegíteni hétköznapokon, holtpontokon, kimerültségen, akadályokon, döntéshelyzeteken, és ebbe az Igébe kapaszkodva újra és újra megtapasztalhatom, hogy hatalmas ereje van Isten Igéjének.

Már majdnem az év felénél jártunk, amikor kezdtem igazán megérteni, miért is ezt az Igét kaptam. Amikor jöttek az első olyan helyzetek, amikben bizonyosan másként döntöttem volna enélkül a vezérige nélkül. Amikor enélkül az igevers nélkül feladtam volna egy csomó mindent. Családban, gyülekezetben, magamban... Ebben az évben a lelki fejlődésem motorja volt ez az igevers. És jónéhány alkalommal meg is erősítette Isten ezt a verset számomra, amikor szószékről hallottam, amikor cikkben olvastam, amikor valaki más idézte... újra és újra "megkaptam".

És ezt köszönöm, Uram! Köszönöm mindazt, amit ezen az Igén keresztül tanulhattam ebben az évben, amivé fejlődhettem általa. Köszönöm, hogy vezettél általa! 

És évzárásnak is valami hasonló az üzenet:

Milyen látást kaptál az új évre? (2)

„Mert ez a kijelentés… biztosan bekövetkezik” (Habakuk 2:3)

 

Az akadályok nem lophatják el a látásodat a te beleegyezésed nélkül. Winston Churchill ezekkel az emlékezetes szavakkal élesztette fel, támadta le és ostromolta Britanniát a vereség szélén táncolva: „Soha ne add fel! Soha ne add fel! Soha, soha, soha ne add fel!” A nehézségek elkerülhetetlenek, de feladni nem kötelező! Ha hitben jársz és nem vagy hajlandó feladni, Isten garantálja, hogy nehézségeid nem fogják megakadályozni látásod beteljesülését. Bár rabszolgaként éltek, Izráel mégis megkapta az erőt ahhoz, hogy legyőzze Egyiptom minden erőfeszítését, amivel megpróbálták megtörni őket. Túlélésük és sikerük történetét így olvashatjuk: „… mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább szaporodtak és terjeszkedtek…” (2Mózes 1:12). Pál álma, hogy az egész világot elérje az evangéliummal, minden fordulónál úttorlaszokba ütközött. Amikor szorongattatása nőtt, ezt vallotta meg: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk!” (2Korinthus 4:8-9). József hosszú úton jutott el a kormányzói székig. Ez az út elárultatáson, üldöztetésen és magányosságon át vezetett. Álma éveket késett, de még mindig élt, mert nem adta fel. Most, Egyiptom kormányzójaként, amikor végre valóra vált álma igazolást nyert még kritikusai szemében is, így emlékszik vissza a csodálatos útra, ahogyan Isten valóra váltotta azt: „Gyümölcsözővé tett engem Isten nyomorúságom földjén” (1Mózes 41:52 NAS). József nem volt hajlandó feladni álmát, ez tartotta őt életben. Az akadályokban a lehetőségeket kereste, és Isten gyümölcsözővé tette őt, nem úgy, hogy mentesítette a megpróbáltatásoktól, hanem úgy, hogy éppen ott léptette őt elő „nyomorúságai földjén”. A nehézségeid nem tudják megállítani Istent – ne hagyd, hogy téged megállítsanak!

Még egyszer a szögekről - kicsit másként

Ha már pár napja a szögek jutottak eszembe, és őket használtam képnek, itt egy másik kép a szögekről Bob Gass tollából, más szempontból:

Figyelj oda!
,,Ezen az úton járjatok!" (Ézsaiás 30:21)

James Michener mondta, hogy volt egy szomszédja, akinek az almafája egyik évben nem termett gyümölcsöt, ezért az illető egy csomó rozsdás szöget vert körbe a törzsébe. A következő évben a fa élete legnagyobb termését hozta. A szomszéd erre azt mondta: ,,A szögek beverése sokkolóan hatott a fára, és ez emlékeztette arra, hogy az a dolga, hogy gyümölcsöt teremjen." Lehet, hogy nem éppen tudományos módszer, de működött! Michener ezután elmagyarázza, hogy ilyen szögekké lett az életében egy szívműtét, egy csípőprotézis-beültetés és egy szédülési roham. Ez felhívta a figyelmét! Mikor felismerte, hogy nem fog örökké élni, rájött, hogy még mennyi dolga van, és öt év alatt megírt tizenegy könyvet, köztük több bestsellert is. 

,,Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza..." (Zsidók 12:11). Verdell Davis mondja: ,,Vannak dolgok, amikkel tudunk és kell is kezdenünk valamit. Például, ha elveszítjük azt a kényelmet, amit az anyagiak biztosítottak, ez arra indíthat minket, hogy egyszerűsítsük az életünket. A klinikai depresszió elvezethet arra, hogy segítséget, egészségesebb életmódot és kapcsolatokat keressünk. Ha elveszítjük munkánkat, melyet pedig jól végeztünk, ez lehetővé teheti, hogy felfedezzük olyan képességeinket és talentumainkat, amelyekről eddig nem is tudtunk. Ha testi képességeink egy részét elveszítjük, ez arra késztethet, hogy más jellegű teljesítményünket fejlesszük, amely majd gazdagíthat mindenkit, akivel utaink találkoznak." Harold Sala hozzáteszi: ,,Nézzünk szembe vele, amikor azokat a rozsdás szögeket belénk verték, valóban felfigyeltünk, és az életünk gyümölcsöző lett. Ösztönzésül kaptuk őket, hogy haladjunk az előttünk álló ügyekkel. Az Atya szeretete megengedi a kalapácsütéseket, hogy ezzel serkentsen akaratának teljes mértékben való betöltésére." Ha tehát ilyen ébresztő jelzést kapsz Istentől, ,,és füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok" (Ézsaiás 30:21 Károli), akkor figyelj oda!

  

A szög milyen kicsi valami, de mennyi mindenre használható és milyen fontos és hasznos. Jó lenne szögnek lenni - Isten kezében! (Hupsz! Úgy tűnik, nem biztos, hogy ez az utolsó szögtéma. :) )

Amikor fáj...

...hagyd, hogy Isten a fájdalmon keresztül gazdagítson! Ahogy József is tette:

 „…Elfeledtette velem Isten…” (1Mózes 41:51)

József harmincéves volt, amikor Egyiptom kormányzója lett. Tizenhét volt, amikor eladták rabszolgának. Tizenhárom évig, miközben össze volt zavarodva és fájdalmat hordozott, megtartotta jellemességét és Isten iránti elkötelezettségét, és engedte, hogy küzdelmei győzelmessé tegyék. Szóval nem teheted meg, hogy csak úgy bedobod a törölközőt, önsajnálat-partit rendezel, vagy csak üldögélsz, és nem csinálsz semmit. József nem csak úgy elfelejtette, ami történt. Bárki is mondja neked: „Felejtsd el!”, az nem él a való világban. Mindez megtörtént, de Isten fel tudja használni arra, hogy általa gazdagítsa az életedet. Isten két fiút adott Józsefnek, és ő így nevezte el őket: Manassé, ami azt jelenti: „elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet”; és Efraim, ami azt jelenti: „gyümölcsözővé tett engem Isten nyomorúságom földjén”. Isten új kapcsolatokat adott Józsefnek a régiek helyébe. Az egyik oka annak, hogy a régi kapcsolatok rombolóan hathatnak rád az, hogy nem pótoltad őket újakkal. Még mindig azzal foglalkozol, aki vagy ami a rosszra emlékeztet. Isten segített Józsefnek, hogy elfelejtse a történtek fájdalmát. Az emlékek megmaradtak, de ennek ellenére tudott boldogulni. Ha Istennel jársz, az előtted lévő ígéret mindig nagyszerűbb, mint amilyen nagy a mögötted lévő fájdalom. De íme néhány „józsefi alapelv”, melyeket alkalmaznod kell életedben: 1) Nézz szembe vele, és ne próbálj úgy tenni, mintha meg sem történt volna! Isten meg fogja adni a kegyelmét ahhoz, hogy megbirkózz vele, de nem ahhoz, hogy letagadd. 2) Hidd el, hogy Isten „visszapótolja” neked az időt, a kapcsolatokat és a lehetőségeket, amelyeket elvesztettél! „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska…” (Jóel 2:25). 3) Írd össze azokat az embereket, akik ártottak neked, bocsáss meg nekik, és bízd őket Istenre imádságban! „…és bocsássatok meg egymásnak…” (Kolossé 3:13). 4) Mondd meg Istennek, hogy készen állsz az újrakezdésre! És kezdd el ma! 

A fájdalom egy eszköz az Ördög kezében, hogy újra és újra "víz alá nyomjon". Nem elég egyszer megküzdeni vele. Valamivel újra és újra emlékeztetni fog, hogy mekkora fájdalom ért és ezzel próbálja elérni, hogy önsajnálat-partikra pazarold az életed. Ezért sem működik a "Felejtsd el és lépj tovább!". Még ha úgy teszel is mintha működne. Nem fog. A megbocsátás nem hozza magával automatikusan a fájdalom megszűnését, de sokszor még az enyhülését sem. A fába vert szögek képe jut eszembe. Ahány szöget vernek a fába, annyi lyuk lesz rajta. Kihúzhatod a szöget, de a helye, a seb megmarad, akkor is ha úgy döntesz, hogy nem veszed észre.

Egy dolog működik: Istenhez menni a fájdalommal, ahányszor elborít és hagyni, hogy begyógyítsa a sebeket. És ahányszor kell, megbocsátani. Ha kell újra és újra! Addig, amíg a fájdalom  nem enyhül annyira, hogy az Ördög már nem tudja használni ellened... A szögeket könnyű visszatenni  a lukakba. Ez az Ördög foglalkozása. Az enyém meg, hogy kihúzkodjam... Isten csak azt a sebet tudja begyógyítani, amelyikben már nincs benne a szög.

Józsefnek 13+7 és még nem tudjuk hány év kellett ehhez. Huszonvalahány. Én csak remélem, hogy nekem nem kell ennyi...

A manna

Csak néhány gondolat ami ma reggel megfogalmazódott bennem a 2.Mózes 16. rész alapján.

A 15. rész végén azt olvassuk, hogy Élimbe érkezik a nép. Élim egy oázis a pusztában: 12 forrás és 70 pálmafa. Luxusnak tűnik, de ha belegondolok, hogy hány százezer, millió emberre jutott 12 forrás és 70 pálmafa, rögtön nem tűnik akkora luxusnak. Akárhogy is, Éden. Egy kis jó, az addig elszenvedett sok rossz után. Ám a közvetlen előzmény a Mára... a nép zúgolódása.

Isten a zúgolódás ellenére ad egy kis enyhülést a népnek. Megízlelti velük az eljövendő Kánaánt. Ez az a hely ahol a nép kivételesen nem zúgolódik. Úgy is mondhatnám, hogy kis szünet két zúgolódás között.

Azonban a jó dolgoknak is vége szakad egyszer. És a népnek tovább kell indulnia a pusztába. Ahol nagyon hamar ismét zúgolódni kezd. Nem is csak kicsit, nem is csak néhányan. Mindenki, és egyenesen visszavágynak Egyiptomba. Ézsau annak idején egy tál lencséért eladta az elsőszülöttségi jogát. A nép egy húsosfazékért eladná magát, a szabadságát, és ha ezt megtenné, ha jól sejtem hátat fordítana Istenének is. Egy húsos fazékért...

Isten nem tesz szemrehányást, csak egyszerűen megígéri, hogy gondoskodik a napi betevőről. És küldi a mannát minden reggel hűségesen. 40 éven keresztül él mannán a nép. (35.v) Bizonyosan több említésre méltó eseményt is megélhettek a mannával kapcsolatban, azonban mi itt csak az első reakciókról olvashatunk. És azok annyira emberiek. Az éljünk beosztással elve (20.v.), az akkor is megpróbálom, ha nem lehet mentalitása (27.v.) De Isten következetes. És végül a nép elfogadja Isten szabályait. (Bár azt gyanítom nem maradéktalanul és ezek a kezdeti reakciók többször ismétlődhettek a 40 év alatt.)

Hogy mit üzen számomra a manna? Mi a manna? 

Mennyei táplálék. Az Úr gondoskodása. Ami segít túlélni a pusztát.

A szabályok a következők, ha tetszik ha nem:

- Mindig csak egy napra elég. Nem vihető át másnapra. Ma nem élhetek a tegnapiból. Amelyik nap reggel nem megyek ki szedni, éhezni fogok. (19-20.v.) 

- Ha nem érek ki időben, lemaradok. (21.v.) Nem azért mert nem elég, hanem mert a nap heve megsemmisíti. (Milyen gyönyörű és  pontos ábrázolások ezek!?)

- Csak annyit szabad szednem, amennyit megbírok enni. A többi felesleges teherré válik. (20-21.v.)

- A 6. nap dupla adag jár. Az az egyetlen alkalom, amikor átvihetjük másnapra. (23-26.v) Azért, hogy az Úrnak szentelhessük a 7.napot.

Ez az utolsó pont kicsit zavarosabb nekem, de az előzőek nagyon egyértelműen alkalmazhatók Isten Igéjére és gondoskodó kegyelmére is. Az utolsó pont azt gondolom azért olyan hangsúlyos, hogy megértsük: azzal, ha hetente egy napot odaszánunk Istennek, nem rövidülünk meg. Sőt! Ő a Neki szánt idő alatt is éppúgy gondoskodik rólunk, mint amikor azért magunk is keményen megdolgozunk... Nem szabad sajnálnom Tőle a 7. napot! És élnem kell a mannával!Az Ő szabályai szerint!

Krisztusivá lenni ezt is jelenti

Ütős! Máskor is szeretném megnézni még, és hogy ne kelljen keresgélnem, ideteszem:

Ez megint egy revelációs gondolat lesz, de kellenek az ilyenek. 

Soha nem volt kérdés számomra, hogy ha az utamba akadna egy árva gyermek, örökbefogadnám. A lelkem mélyén az egyik legtitkosabb vágyam, hogy egyszer legyen egy örökbe fogadott gyermekünk. Nem azért, mert nekünk ne lenne - a világ szemében már így is több van a kelleténél - hanem mert szeretném ilyenformán is megélni Krisztus parancsát: "aki egyet is befogad ... engem fogad be". 

A férjem ezzel nincs egészen így, még. Tehát a dolog csak álom szintjén él bennem. De megnyugtatott - mostanáig - a tudat, hogy ha szembe jönne velünk a helyzet, bizonyosan nem térnénk ki előle. Hiszem addigra a férjem is másként látná ezt a dolgot. 

A fenti videó megnézése óta viszont azt érzem és látom, hogy nem kell várnom arra, hogy szembe jöjjön egy helyzet. Kezdeményezőnek kell lenni, és elindulni az úton. Ha nem is konkrétan az örökbefogadásban, hiszen ahhoz mindenképpen két ember kell. (Mellesleg jegyzem meg: még azokat a gyermekeinket sem tudom úgy nevelni, akiket Isten kegyelemből egyenesen a mi családunkba küldött, ahogy elvárná tőlem, ahogy kellene.) De Krisztus parancsainak a gyakorlati megvalósításában mindenképpen. A gyakorlati szeretet, a gyakorlati könyörület, a gyakorlati jótettek. Miért csak akkor tegyek jót, ha már egyszerűen nem tudom kikerülni a "felhívást keringőre"? Miért csak akkor adok a hajléktalannak, amikor odalép hozzám koldulni? Miért nem megyek oda én és gyakorolok könyörületet? Miért csak akkor veszem észre egy szegény gyermek sorsát, amikor már plakátokról ordít felém, hogy vegyem már észre? Miért nem keresem én azokat az embereket, gyerekeket a hétköznapokban, akiknek segíthetnék? Ha csak aprósággal is. 

Inkább kikerülöm a hajléktalant, mert bizalmatlan vagyok. Inkább arra összpontosítok, hogy nekünk is van elég bajunk, minek vegyem magamra még más baját is... (és ezzel rossz példát mutatok a gyermekeinknek is)

... de az Ige nem ezt tanítja. Krisztus maga indult a bűnösök megmentésére, és nem várta meg, míg útjukba kerülnek...

Sőt, erre is igaz a Bölcs mondása: "Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül." Péld. 11:25

A 3:27 parancsa pedig egyértelmű: "Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!"

Egy bölcs tanács a gyerekneveléshez

Ez egy nagyon gyakorlati tanács, és első olvasatra nem is annyira nehéz megfogadni. Mindenesetre, ha észben tudnám tartani, biztos számos döntést másként hoznék meg...

Ne csak mondd, érvényesítsd is! 

„…mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti…” Zsidók 12:6

A Biblia megkérdezi: „Milyen apa az, aki nem igazítja helyre a fiát?” A válasz: „Nem valami jó apa!” Nem tudjuk, hogyan kezdte Éli főpap két fiának, Hofninak és Fineásnak nevelését. Egyszerűen csak ennyit olvasunk: „…fiai… átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket” (1Sámuel 3:13).
Lehet, hogy Éli hallott azokról a szörnyű dolgokról, amiket fiai tettek, és ezt mondta: „Ejnye fiúk, ezt azért nem kellett volna!” A fiúk pedig így válaszoltak: „Igen, apa”, és aztán folytatták tovább a templomi istentiszteletre érkezők megkárosítását, és az asszonyok elcsábítását. A gond nem az volt, hogy Éli nem mondta el a gyermekeinek, mi a helyes; hanem az, hogy nem tette számukra kötelezővé azt, amit mondott nekik.
Nyilván nem ismersz egyetlen olyan szülőt sem, aki azt mondja a gyermekének: „Menj, rabolj bankot, 10-20 év börtön jót fog tenni neked!”. Nem, ezek a szülők valószínűleg helyes dolgokat mondtak a gyermekeiknek. Sok börtönlakó szülője szintén jó dolgokat mondott. Az érvényesítés azonban hiányzott ezekből az annyira jó szándékú szülőkből. Éli nem érvényesítette az igazságot, csak állította. Nem mozdította ki fiait pozíciójukból, és nem fosztotta meg őket papi kiváltságaiktól. Hagyta, hogy tovább folytassák azt, amit addig tettek, miközben azt mondta, hogy nem kellene. Szülők, ne csak mondjatok valamit, hanem tegyetek is! Ha gyermeked rossz útra téved, és te hallgatsz, akkor magadat kíméled, őt pedig feláldozod.
Szülőként a legjobb módja a gondoskodásnak, ha szeretettel fegyelmezed a gyermeked. 

Több, mint 7 év szülői tapasztalattal azt látom, hogy az érvényesítés akadálya sokszor a saját bizonytalanságom. Amiben biztos vagyok, érvényesítem is. Amiben valami miatt bizonytalankodom, azt valóban csak mondom, és aztán nézem tehetetlenül, hogy hiába... A bizonytalanságot pedig egy dolog okozza: a hiányos igeismeret. Ez szomorú, nem? Ha kitartóbban kutatnám az Igét, ha meglátnám az összefüggéseket amelyek a nevelésre is alkalmazhatók, nem bizonytalankodnék, nem tántorítanának meg modern nevelési elméletek, és érvényesíthetném azt, amit szülőként kötelességem és felelősségem érvényesíteni! (Nem hinném, hogy Éli is ezzel küzdött volna és emiatt engedte volna fiait tovább a bűnben. Érdekes lenne tudni, hogy nála mi volt az akadálya az érvényesítésnek.)

Azért van még egy gondolat ami szerintem szintén nagyon meghatározó az érvényesítésben, ami számomra szintén folyamatos probléma és küzdelem. Elizabeth Prentiss így fogalmazta meg: "...amivé szeretném, hogy váljanak, magamnak is azzá kell válnom." - ti. a gyerekeim. Na, ezt nevezem én kihívásnak!!!

Végtelen hit

Van egy film, amit már nagyon régóta szerettem volna megnézni. Angolul tudtam volna 10 perces blokkokra bontva, nem túl jó minőségben. Így elég nehezen szántam rá magam. Tegnap a férjem véletlenül rátalált magyarul, ugyan még mindig 10 perces blokkokban, :), de jó minőségben. (Egy nagyon jó kis oldalon, keresztül, ahol sok más keresztyén film is megnézhető magyarul, többek közt a Tűzbiztos is. Szintén csak feliratosan láttam eddig.)

Meg is néztük. Építő esti programnak bizonyult. A film magyarul a Végtelen hit címet kapta. Angolul Facing the giants vi. Harc az Óriásokkal. (Amerikai fociról szól a film - amiből én semmit nem értek, - és az utolsó csapat, akik ellen játszaniuk kell az Óriások névre hallgat. De átvitt értelemben is pontos a cím - Max Lucado hasonló című könyve üzenetének megjelenítését is felfedezni vélem.)

A központi üzenete a filmnek, hogy Istennek MINDEN lehetséges! Ha Te beleteszed a maximumot, akkor ő azt emberi erőt meghaladóan meg fogja áldani. 

Ezen felül két dolog ragadott meg a filmből: az egyik, hogy amikor az óriások (kifizetetlen számlák, megingó munkahely, elmaradó gyermekáldás, stb.) jönnek, és úgy érzed minden a te hibád, mégis tehetetlen vagy velük szemben, rájössz, hogy nagyon is sokat tehetsz ellenük. Odafordulhatsz Isten felé, és könyöröghetsz esőért, azután elmehetsz és előkészítheted a földedet az esőre! ... Nem kell tehetetlenül állnod és várni, hogy vagy legyőznek, vagy meggondolják magukat és eloldalognak...

A másik, hogy az esőre tevékenyen váró ember tudja dicsérni az Urat minden körülmények között: amikor  nyer, dicséri az Urat, amikor meccset veszít, dicséri az Urat, amikor ismét egy negatív teszteredményt kap, dicséri  az Urat - "akkor is!"... Dicséri az Urat minden helyzetben ... az Úr pedig elkezd esőt küldeni... és minden csepp esőt hálaadás követ!

Nagyon fontos szerepe van a filmben az egyik mellékszereplőnek is. Mr.Bridges, aki az iskola folyosóján sétálgatva naponta imádkozik az iskoláért, a diákokért - az Ő imájának nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy a diákok megtérnek és az edző mellé felsorakozva együtt készítik a földet az esőre (egyébként ő fogalmazza meg a földjét esőre előkészítő gazda képét...) Szükségünk lenne több ilyen imádkozó emberre!!! Nélkülük késhet/késni fog az eső...

Mennyi tanulság... egy filmből. Bár nem "életszerű" a film, az üzenete nagyon is az!!! Örülök, hogy végre megnéztem.

Tanítok - ha akarok, ha nem...

Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását,  mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon! Péld. 1:8-9

Anyaként elgondolkoztam, hogy mit is tanítok a gyermekeinknek... tényleg érdemes ahhoz ragaszkodniuk? Igei értékeket tanítok nekik? Viselhetik büszkén a fejükön, nyakukon?

Tekintve, hogy nem a szavaimmal, de sokkal inkább a példámmal tanítok...

Offline vagy online?

Készítem a gyülekezeti honlapot. Nem végeztem tanulmányokat hogyan kell jól csinálni, de tegnap találtam egy ingyenes online tanfolyamot, ami a gyülekezeti honlapok építéséről szól. Kíváncsiságból feliratkoztam. Az első levél azt boncolgatja, hogy mi keresnivalónk van nekünk keresztyéneknek az interneten. Csak egy néhány gondolat:

Az internet, a keresők és a közösségi oldalak újraértelmezik a világho z és az egymáshoz való hozzáállásunkat. Ezt nem tagadni kell, hanem kihasználni – nekünk, keresztényeknek is!

...bár az van a köztudatban, hogy manapság az emberek kevesebbet olvasnak – ez valójában mégsem igaz! Többet olvasunk, mint régen – csak éppen MÁSHOL és MÁSHOGY! Nem feltétlenül könyveket vagy magazinokat – sokkal inkább hírportálokat, blogokat vagy státuszüzeneteket. Nem papír-alapon, hanem elektronikusan. Nem belefeledkezve napokra, hetekre egy-egy könyvbe, hanem szemlézve, szörfölve, célirányosan. Azt olvassuk, amit keresünk, ami fontos, ami aktuális, ami naprakész, ami megoldásokat és válaszokat ad – mert felgyorsult a világunk, és az időnk a legdrágább értékünk. 

A kommunikáció mindenki tudománya és éltető elem. 

Mi keresztények már sokszor buktuk el a pozíciónkat, a lehetőségeinket, az eszköztárunkat, amellyel szolgálhattunk volna embertársaink felé, mert amikor mozdulni kellett volna, haladni a kortársainkkal, a környezetünkkel, akik felé a küldetésünk szól – nem voltunk képesek változni.

Amikor a televíziózást feltalálták, a keresztények rögtön valami sátáni dolgot láttak benne, és elhatárolódtak tőle. És mi lett az eredmény? A média ma önti ránk a szennyet. És jó, ha hetente 1-2 órás műsoridőnk lehet egy-egy közszolgálati tévében. Mire észbe kaptunk, nem maradt helyünk, csak az oldalvonal mentén.

Ma az interneten van ugyanez. Sok keresztény, gyülekezet, vezető ellenséget lát az internetben, vagy teljesen hidegen hagyja, mert az “világi dolog”. De hadd mondjam el: az internet csak egy eszköz, egy kommunikációs csatorna – és ha nem töltjük meg tartalommal, megtölti majd más! Ha nem használjuk jóra, akkor használja a Gonosz a maga céljaira! Sőt, voltaképpen oda jutottunk, hogy ha nem használjuk, ha nem használjuk jól, hozzáértő módon, felkészülten, akkor lassan nem tudunk kommunikálni a körülöttünk élőkkel sem! Az egyik legnagyobb kapcsolatépítő és kapcsolatfenntartó lehetőségünket és eszközünket tékozoljuk el!

Márpedig ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak!

Az internet olyan közeg...ahol rengeteg az ember, aki felé szolgálhatunk, ahol ezerféle módon beszélhetünk, írhatunk, elmondhatjuk a fontos üzeneteinket...

Mindez tudatosság, elhatározás és fontossági sorrend, értékrend kérdése!

Itt már nem lehetnek kifogások, hogy nincs időm, nem tudom, hol szolgáljak, nincs emberem, nincs kinek elmondani az evangéliumot, én ilyen-olyan vagyok…

hogy miből lesz több a neten, a szemétből vagy az értékből, az Istent gyalázó vagy az Istent dicsőítő hozzászólásokból, a közönyből vagy az aktivitásból, az elszigetelt keresztény szörfösökből, vagy az erős közösségeket építő missziós csoportokból és hálózatokból, rajtunk is múlik. Hogy mennyi helyet foglalunk Jézus Krisztus számára, hogy mennyi helyet foglal majd az online világból Isten országa – rajtunk múlik! Rajtad is múlik!

Egyet kell értenem... és ennek tükrében átgondolni a webes jelenlétemet.