A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísértés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kísértés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 4.

Legyőzni az óriást

Nemrégiben elolvastam Max Lucado Harc az óriásokkal című könyvét. Újszerű megközelítése számomra Dávid történetének. Nagyon sokat tanultam belőle. Egy párszor még biztos hasznos lesz kézbe venni.

A tegnapi Mai Ige szintén az óriások legyőzésével foglalkozott. Néhány gondolat azt hiszem nagyon aktuális számomra. (kiemelés tőlem)

Hogyan győzd le az óriásodat?

„Az Úr kezében van a háború.” (1Sámuel 17:47)
Egyszer egy megfutamodással vádolt katonát vittek Nagy Sándor elé. Nagy Sándor azt kérdezte tőle: „Mi a neved?” A katona fejét meghajtva így felelt: „Sándor”. Nagy Sándor erre vállon ragadta, és azt mondta: „Katona, változtasd meg a viselkedésedet, vagy változtasd meg a neved!” Arra hívattál, hogy olyan életet élj, amely méltó Ahhoz, akinek a nevét viseled. Akár a függőség, a neheztelés, a félelem, a testi kívánság, a büszkeség, az irigység vagy a harag jelenti azt az óriást, amellyel szembenézel, valamit meg kell értened: 
1) Nem te vagy az egyetlen. A kísértés, mely most próbára tesz téged, nem különbözik attól, amit már mások is megtapasztaltak. „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok” (1Korinthus 10:13 Károli). Góliát nem volt mindig óriás; addig etették és táplálták, míg azzá vált. A mi óriásaink általában kis bűnök, amelyek fölött átsiklunk vagy elnézzük őket, mígnem saját életre kelnek és visszajárnak kísérteni minket. 
2) Egyedül nem vagy rá képes. Az óriásod mindig le fog győzni, amíg saját erődből próbálsz megküzdeni vele. Dávid azt mondta Góliátnak: „az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket” (1Sámuel 17:47). Isteni segítségre van szükséged ahhoz, hogy legyőzd a régi szokásokat, és új magatartást alakíts ki. Tehát jelentsd ki Pállal: „Krisztus… megerősít engem” (Filippi 4:13)! 
3) Szembe kell szállnod az óriásoddal. A Biblia azt mondja: „Amikor a filiszteus nekikészült, és egyre közeledett Dávidhoz, Dávid is kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé” (1Sámuel 17:48). Ne fuss el, ne próbálj egyezkedni, ne köss kompromisszumot, és ne mentegetőzz! Kényszerítsd napvilágra az óriásodat, és ne engedd vissza az életedbe! Állíts fel határokat, és vállald a felelősséget! Tartsd távol magad a rossz társaságtól! És mindenek felett: ne az óriásod fényében nézz Istenre, hanem Isten fényében nézd az óriásodat! 
Még ma is ezeket a gondolatokat forgatom magamban azt hiszem, és próbálom így nézni az óriásaimat. Konkrétan kettő okoz komoly problémákat...

2010. május 11.

Hit, kísértés, bölcsesség és a többiek

kísértés, hit, állhatatosság, öröm - együtt járnak. (Róma 5:8 is.)
A hit próbája - az a kísértés, amelyet, ha kiálltunk, állhatatosságunkban fejlődünk - meglátásom szerint, nem annyira a hit meglétének, vagy mustármagnyiságának próbája, inkább a hit és cselekedetek összhangjának próbája. A mindennapokban is, de nagyobb kérdésekben is, pl. gyermekáldás kérdése.
a kísértések sokfélék lehetnek. (2v.) pl. tévtanítások, óemberem kívánságai, világ csábításai
Állhatatosság: "Folyamatos kitartás egy cél elérése érdekében. ... a kötelességtudat megnyilvánulása." (MÉSZ) vagyis "nyomás alatt is szilárdan állsz." (Bob Gass)
Az állhatatosság tökéletessé teszi a cselekedetet. (4v.) a kitartó gyakorlás tökéletessé csiszol. Minél többet csinálod, annál kevesebb hibát vétesz. Ez feltételezi azt, hogy újra és újra ugyanazon a pályán kell végigmenni. Vi. a kísértések lényegében nem változnak. Újra és újra előjönnek ugyanazok a kísértések.
A tökéletes cselekedetek tökéletessé és hibátlanná - teljessé - teszik a cselekvőt. (4v.) Jakab szerint elérhető a tökéletesség állapota... kemény munkával.
Ezt tekintve érthető miért is kell a kísértéseket örömnek tartanunk: ez az öröm "a hitben teljessé létel lehetőségének öröme". És keményen meg kell dolgozni érte.
Nagyon érdekes, hogy e négyes fogalom csoport tárgyalása után Jakab a bölcsességet hozza szóba. Hogyan kapcsolódik ezekhez a bölcsesség? 
Mi a bölcsesség?
"A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet." Péld. 9:10
Hit és bölcsesség elválaszthatatlanok. A hit próbáiban való megálláshoz is szükségünk van bölcsességre. Ezért biztat Jakab, hogy kérjünk. Méghozzá hittel! Körbeértünk. :)
És itt az ígéret is, hogy bizonyosan megkapjuk. Szemrehányás nélkül. Kétkedésnek helye nincs! (6-8.v) Van még hely a Bibliában, ahol a kétkedő ilyen súlyos megítélés alá esik? Mondjuk egy Jézusban kételkedő...