Offline vagy online?

Készítem a gyülekezeti honlapot. Nem végeztem tanulmányokat hogyan kell jól csinálni, de tegnap találtam egy ingyenes online tanfolyamot, ami a gyülekezeti honlapok építéséről szól. Kíváncsiságból feliratkoztam. Az első levél azt boncolgatja, hogy mi keresnivalónk van nekünk keresztyéneknek az interneten. Csak egy néhány gondolat:

Az internet, a keresők és a közösségi oldalak újraértelmezik a világho z és az egymáshoz való hozzáállásunkat. Ezt nem tagadni kell, hanem kihasználni – nekünk, keresztényeknek is!

...bár az van a köztudatban, hogy manapság az emberek kevesebbet olvasnak – ez valójában mégsem igaz! Többet olvasunk, mint régen – csak éppen MÁSHOL és MÁSHOGY! Nem feltétlenül könyveket vagy magazinokat – sokkal inkább hírportálokat, blogokat vagy státuszüzeneteket. Nem papír-alapon, hanem elektronikusan. Nem belefeledkezve napokra, hetekre egy-egy könyvbe, hanem szemlézve, szörfölve, célirányosan. Azt olvassuk, amit keresünk, ami fontos, ami aktuális, ami naprakész, ami megoldásokat és válaszokat ad – mert felgyorsult a világunk, és az időnk a legdrágább értékünk. 

A kommunikáció mindenki tudománya és éltető elem. 

Mi keresztények már sokszor buktuk el a pozíciónkat, a lehetőségeinket, az eszköztárunkat, amellyel szolgálhattunk volna embertársaink felé, mert amikor mozdulni kellett volna, haladni a kortársainkkal, a környezetünkkel, akik felé a küldetésünk szól – nem voltunk képesek változni.

Amikor a televíziózást feltalálták, a keresztények rögtön valami sátáni dolgot láttak benne, és elhatárolódtak tőle. És mi lett az eredmény? A média ma önti ránk a szennyet. És jó, ha hetente 1-2 órás műsoridőnk lehet egy-egy közszolgálati tévében. Mire észbe kaptunk, nem maradt helyünk, csak az oldalvonal mentén.

Ma az interneten van ugyanez. Sok keresztény, gyülekezet, vezető ellenséget lát az internetben, vagy teljesen hidegen hagyja, mert az “világi dolog”. De hadd mondjam el: az internet csak egy eszköz, egy kommunikációs csatorna – és ha nem töltjük meg tartalommal, megtölti majd más! Ha nem használjuk jóra, akkor használja a Gonosz a maga céljaira! Sőt, voltaképpen oda jutottunk, hogy ha nem használjuk, ha nem használjuk jól, hozzáértő módon, felkészülten, akkor lassan nem tudunk kommunikálni a körülöttünk élőkkel sem! Az egyik legnagyobb kapcsolatépítő és kapcsolatfenntartó lehetőségünket és eszközünket tékozoljuk el!

Márpedig ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak!

Az internet olyan közeg...ahol rengeteg az ember, aki felé szolgálhatunk, ahol ezerféle módon beszélhetünk, írhatunk, elmondhatjuk a fontos üzeneteinket...

Mindez tudatosság, elhatározás és fontossági sorrend, értékrend kérdése!

Itt már nem lehetnek kifogások, hogy nincs időm, nem tudom, hol szolgáljak, nincs emberem, nincs kinek elmondani az evangéliumot, én ilyen-olyan vagyok…

hogy miből lesz több a neten, a szemétből vagy az értékből, az Istent gyalázó vagy az Istent dicsőítő hozzászólásokból, a közönyből vagy az aktivitásból, az elszigetelt keresztény szörfösökből, vagy az erős közösségeket építő missziós csoportokból és hálózatokból, rajtunk is múlik. Hogy mennyi helyet foglalunk Jézus Krisztus számára, hogy mennyi helyet foglal majd az online világból Isten országa – rajtunk múlik! Rajtad is múlik!

Egyet kell értenem... és ennek tükrében átgondolni a webes jelenlétemet.

Közösség 1.

Mostanában napirenden van a közösség témakör az életünkben. A közösségről szóló résznél járok a Céltudatos életben, de a saját közösségünk dolgai is intenzíven foglalkoztatnak és sokat gondolkodom, hogy helyesen viszonyulok-e hozzá, hogy építő tagja vagyok-e közösségünknek. És mit kéne azokkal kezdenem, akik nem. Vagy akik, azt hiszik/úgy csinálnak, mintha igen, de valójában nem. Mit kell kezdenem azzal, ha látom mit lehetne/kellene változtatni, mozdulnék is, de hat lóval akadályoznak, hogy tegyek valamit az előremozdulásért. Meddig terjed a felelősségem? Mekkora a mozgásterem? Tudva azt, hogy a közösség EGY tagja vagyok, és megvan a saját funkcióm, és annak összhangban kell lennie a test más tagjaival és azok funkcióival. Működnek nálam azok a funkciók, amiknek működnie kell? Vagy kézként, megpróbálom a láb dolgát végezni, és közben a kéz funkció nem működik... Nehéz dolog ez.
RW - miután megállapítja, hogy valódi közösség 10 főnél nagyobb csoportban nehezen tud létrejönni - összeszedi mitől lesz a közösség valódi közösség, mik a jellemzői:
- őszinteség. Az őszinteséghez szükség van bátorságra és alázatra.
- kölcsönösség. Az adni és elfogadni tudás művészete. Kétoldalú kapcsolatok, közös felelősségvállalás, kölcsönös segítségnyújtás. Számonkérés, biztatás, szolgálat és tisztelet.
- együttérzés. Építi a közösséget. "Éppen a legválságosabb időkben, a gyász, a kételkedés óráiban van a leginkább szükségünk egymásra. Amikor a körülmények annyira összetörnek bennünket, hogy még a hitünk is meginog, akkor van leginkább szükségünk erős hitű barátokra. Kell hogy ott álljon mellettünk egy maroknyi csoport, akik helyettünk is hinni tudnak Istenben és át tudnak segíteni a nehéz időszakon. Egy ilyen csoportban Krisztus Teste akkor is valóságos és kézzelfogható, amikor magát Istent távolinak érezzük."
- irgalom. Megbocsátás nélkül nincs közösség.

A közösség szintjei:
- beszélgetünk az életünkről, Isten Igéjét tanulmányozzuk együtt.
- együtt szolgálás.
- a "szenvedésben való részesedés". 

"Ha a gyülekezetet hajóként képzeljük el, ezek a kisebb csoportok (házi cs., bibliatanulmányozó csoport, stb.) lennének az oldalához csatolt mentőcsónakok." - Nagyon szemléletes ez a kép számomra.

Kereszthordozás

"„Azt hisszük, hogy Isten úgy osztja ki a kereszteket, mint ahogy a börtönőr a lapátokat az elítélteknek. Senki sem akar kapni. Mindenki kap egyet… [De] a kereszt ennél sokkal többet jelent. Ez Isten eszköze megváltásunkra… szeretetének bizonyítéka. Felvenni a keresztet… annyi, mint felvenni Krisztus terhét… az emberekért.” ... A kereszthordozás elhívása azt jelenti, hogy meghalsz az önérdekednek, és keresztre feszíted tested vágyait, hogy így láthatóvá legyen benned Krisztus élete." (BG)

Áldást örökölni?! - az ige "rejtett" titkai

"Figyeld meg a fejlődést Ábrahám, Izsák és Jákób életében! Ábrahám számára az áldások az Istennel való személyes kapcsolatból eredtek. Izsák örökölte apjától az áldásokat. De amíg a filiszteusok meg nem támadták, nem ment vissza, nem ásta ki újra apja kútjait, és nem épített oltárt az Úrnak. Végül Jákób, a harmadik generáció következett, aki fondorlattal és „egyszerűbb utakkal” akarta megszerezni Isten áldását. Csak akkor állította helyre életét az Ábrahám és Izsák által lefektetett alapokon, amikor egész életét megváltoztató találkozása volt Istennel Peniélnél. Őrizzük meg a hitet; adjuk át gyermekeinknek „az igazságot, a teljes igazságot, csakis az igazságot”!" (BG)

Számomra ez a legcsodálatosabb az Igében: a "rejtett" igazságok, amiket felfedezhetünk, ha elmélyülünk benne és meglátunk összefüggéseket... az áldások működéséről sehol nem ír az Ige így ebben a formában, mégis ha belegondolunk, nagy igazság van a fenti gondolatokban és egy kis megfigyeléssel azt is észrevehetjük, hogy ez MA IS ÍGY MŰKÖDIK. Örökölhetünk áldásokat, de az csak akkor lesz a mienk, ha személyes találkozásunk lesz Istennel!!! 

Uram, köszönöm, hogy örökölhettem áldásokat! Kérlek, add hogy magamévá tehessem őket a Veled való személyes kapcsolat által! Ámen

Mai bátorítás

Hát ez most jól jött Bobtól! :)

Kopogtatás

„Teljes örömnek tartsátok!” (Jakab 1:2)

Max Lucado írja: „Amikor a fazekas edényt készít, a szilárdságát úgy ellenőrzi, hogy kiveszi [a kemencéből] és megkopogtatja. Ha »megzendül«, akkor kész. Ha »tompán koppan«, akkor visszateszi. A jellemet is kopogtatással ellenőrzik… éjszakai telefonhívások… mogorva tanárok… odaégett ételek… durrdefektek… »ugye most csak viccelsz?!« határidők. A kopogtatások a legrosszabbat hozzák elő belőlünk… nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban krízisek legyenek, de ha bőven van belőlük, akkor vigyázz! Forgalmi dugók… hosszú sorok… üres postaládák… szennyes ruha a padlón… Kopp. Kopp. Kopp. Hogyan reagálsz? Felzendül a hangod, vagy tompán hangzik? Jézus azt mondta: »Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj« (Lukács 6:45), és semmi sem tudja jobban felfedni a szív igazi természetét, mint egy jó kopogtatás… nem a pillanatnyi hőstettek, hanem a kopogtatásokkal teli mindennapi élet. Ha hajlamos vagy inkább tompán szólni, mint zengeni, ne csüggedj! Van remény számunkra, »tompák« számára is. Kezdd el azzal, hogy hálát adsz Istennek… nem egy fél-szívű köszönömöt… de egy örvendező, örömében ugráló, szíved legmélyéből felhangzó köszönetet! Jakab azt mondja: »Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez«. Isten a saját érdekedben kopogtat… próbára vagy téve… és akár tanulhatsz is a kopogtatásból. Tekintsd lehetőségnek a türelmed és állhatatosságod fejlesztésére. Minden koppantás segít vagy árt neked, azon múlik, hogyan használod fel. Figyelj oda a »koppanás-áradatra«… mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor szokatlanul nagy mennyiségű kopogtatásra kell számítania. Nézz szembe velük… készülj fel több imádsággal… ne add fel… és ne feledd: egy koppanás sem jelent katasztrófát. Minden koppantás javadra van, ha szereted Istent, és engedelmeskedsz Neki.”

Mai magvas gondolatok

Az önuralmat gyakorlók megértik, hogy az ördög semmit sem tehet velük a saját együttműködésük nélkül, és ezt nem kötelesek megadni neki. Megértik, hogy nem az emberek, és nem a körülmények az ő problémáik – hanem az, hogyan kezelik őket. Ezért emlékeztetik magukat három dologra: 1) Én vagyok az, akit irányítanom kell! 2) Néha az embereket és a körülményeket az életemben Isten kezébe kell tennem, és engednem, hogy Ő birkózzon meg velük. 3) Minden nap merítenem kell a Szentlélek erejéből ahhoz, hogy irányítani tudjam a reakcióimat, és követni tudjam a Szentírás józanságra intő alapelveit, azért, hogy ne csússzon ki a kezemből az életem irányítása (ld. 2Timóteus 1:7). Ezért az ilyen emberek kerülik azt, hogy másokat hibáztassanak, nehogy saját maguknak okozzanak fájdalmat, és vigyáznak arra, hogy kapcsolataikat ne tegyék háborús övezetekké. Tudva, hogy „a Lélek gyümölcse… önuralom”, megértik, hogy a Szentlélek nem fog uralkodni rajtuk, és nem fog segíteni abban, hogy ők uralkodjanak másokon, vagy manipulálják a körülményeket, de erőt fog adni ahhoz, hogy uralkodni tudjanak magukon. A Lélek által megerősített emberek megszabadulnak attól, hogy részei legyenek a problémának, és az Istentől származó megoldás részévé válnak.  (B.Gass)

Jézus nem mondta, hogy aki hisz benne, az meg fogja tapasztalni Isten teljességének az áldását, hanem - "aki hisz bennem, abból kiárad másokra mindaz, amit tőlem kap". Urunk tanítása mindig ellentétben van az önérvényesítéssel. Az Ő célja nem az ember fejlődése, hanem az, hogy magához hasonlóvá tegye az embert; és Isten Fiára az jellemző, hogy ezért odaadta önmagát. Ha hiszünk Jézusban, nem az számít, hogy ezzel mit nyerünk, hanem amit Ő áraszt ki rajtunk keresztül. (O.Chambers)

Nem egyszerre, hanem fokozatosan jutunk a szent ismeret birtokába. A mi dolgunk a szívós, lépésről-lépésre való tanulás. Ha hálaadásunkat lassúnak találjuk, ne csüggedjünk el (!!!), mert egyszer majd megvilágosodnak a dolgok számunkra.  (Spurgeon)

Legyőzni az óriást

Nemrégiben elolvastam Max Lucado Harc az óriásokkal című könyvét. Újszerű megközelítése számomra Dávid történetének. Nagyon sokat tanultam belőle. Egy párszor még biztos hasznos lesz kézbe venni.

A tegnapi Mai Ige szintén az óriások legyőzésével foglalkozott. Néhány gondolat azt hiszem nagyon aktuális számomra. (kiemelés tőlem)

Hogyan győzd le az óriásodat?

„Az Úr kezében van a háború.” (1Sámuel 17:47)

Egyszer egy megfutamodással vádolt katonát vittek Nagy Sándor elé. Nagy Sándor azt kérdezte tőle: „Mi a neved?” A katona fejét meghajtva így felelt: „Sándor”. Nagy Sándor erre vállon ragadta, és azt mondta: „Katona, változtasd meg a viselkedésedet, vagy változtasd meg a neved!” Arra hívattál, hogy olyan életet élj, amely méltó Ahhoz, akinek a nevét viseled. Akár a függőség, a neheztelés, a félelem, a testi kívánság, a büszkeség, az irigység vagy a harag jelenti azt az óriást, amellyel szembenézel, valamit meg kell értened: 

1) Nem te vagy az egyetlen. A kísértés, mely most próbára tesz téged, nem különbözik attól, amit már mások is megtapasztaltak. „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok” (1Korinthus 10:13 Károli). Góliát nem volt mindig óriás; addig etették és táplálták, míg azzá vált. A mi óriásaink általában kis bűnök, amelyek fölött átsiklunk vagy elnézzük őket, mígnem saját életre kelnek és visszajárnak kísérteni minket. 

2) Egyedül nem vagy rá képes. Az óriásod mindig le fog győzni, amíg saját erődből próbálsz megküzdeni vele. Dávid azt mondta Góliátnak: „az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket” (1Sámuel 17:47). Isteni segítségre van szükséged ahhoz, hogy legyőzd a régi szokásokat, és új magatartást alakíts ki. Tehát jelentsd ki Pállal: „Krisztus… megerősít engem” (Filippi 4:13)! 

3) Szembe kell szállnod az óriásoddal. A Biblia azt mondja: „Amikor a filiszteus nekikészült, és egyre közeledett Dávidhoz, Dávid is kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé” (1Sámuel 17:48). Ne fuss el, ne próbálj egyezkedni, ne köss kompromisszumot, és ne mentegetőzz! Kényszerítsd napvilágra az óriásodat, és ne engedd vissza az életedbe! Állíts fel határokat, és vállald a felelősséget! Tartsd távol magad a rossz társaságtól! És mindenek felett: ne az óriásod fényében nézz Istenre, hanem Isten fényében nézd az óriásodat! 

Még ma is ezeket a gondolatokat forgatom magamban azt hiszem, és próbálom így nézni az óriásaimat. Konkrétan kettő okoz komoly problémákat...