2012. június 26.

Aaauuu...

Sámson és Delila

„És lement Sámson Timnátba…” (Bírák 14:1 Károli)
Annak, hogy Sámson mindenét elvesztette, több oka is volt. Először: rossz kapcsolatok. Amikor Isten nemet mond egy kapcsolatra, nem büntetni akar, inkább megvédeni. „De olyan jól érzem magam vele” – mondod. Isten látja, hová vezet ez az út, te nem látod. Jobb, ha nem kapod meg, amit szeretnél, mintha megkapod, de nem tudod kezelni. Másodszor: szándékos engedetlenség. Háromszor olvashatjuk: „Sámson lement…”. A harmadik alkalom vezette Delilához! Mostani kapcsolatod felemel vagy lerombol? Egy költő ezt írta: „Régi társam, búcsúzom, nem megyek veled a pokolba”.
A Biblia azt mondja: „lement Sámson Timnátba”, és feleségül vett egy filiszteus nőt, megszegve ezzel Isten törvényét. Ez a nő elárulta őt, Sámson pedig „…lement Askelónba, és megölt ott harminc férfit” (Bírák 14:19). Talán azt gondolta, hogy Isten megbocsát neki, hiszen ő olyan különleges. Nem! „Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik.” (Példabeszédek 29:1) Bánd meg bűneidet, amíg még van rá időd! Harmadszor: nem helyénvaló bizalom. „Ezt mondta Delila: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, de azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! - mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr. De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték.” (Bírák 16:20-21) Amikor nincs többé Isten áldása azon, amit teszel, itt az ideje, hogy észrevedd, bűn van az életedben, és le kell számolnod vele! Az erőd titka Istenben rejlik, és nem benned.

2012. június 11.

Testvérharcok

A feltétlen szeretetről írt a napokban a Mai Ige.
Ézsau és Jákób nem kaptak feltétel nélküli szeretetet a szüleiktől. Ezért versengtek a szüleik szeretetéért, aminek következményeként végül meggyűlölték egymást. 
Isten rádöbbentett, hogy én is Ézsauhoz hasonlóan viselkedem. Versengek az Ő szeretetéért, és közben engedem - akaratlanul, hogy ez tönkretegye a testvéreimmel való kapcsolataimat. Gyermekként is meg kellett élnem ezt. Szóról szóra.
De továbbfejlesztettem, és továbbra is főzicskézem a magam vadjait, hogy Isten kedvére tegyek, és Ő jobban szeressen engem. Pedig erre semmi szükség, hiszen Ő szeret bármit teszek is, mert a gyermeke vagyok!!! Ő Izsákkal ellentétben feltétel nélkül szeret. Az Ő szeretete szempontjából nem számít az, hogy mennyit imádkozom vagy olvasom a Bibliát, mennyire vagyok vendégszerető, mennyit adakozom, de még az sem, hogy mennyire keresem az Ő akaratát, vagy mennyire teszem azt, amire már eljutottam (Fil.3:16), esetleg mennyire tud használni mások életében. Ezek fontos dolgok. Nagyon fontos dolgok. Meghatározzák a jellememet, és a Vele való kapcsolatom minőségét. De nem meghatározói az Ő szeretetének. És nem szabad, hogy a mi egymás felé gyakorolt szeretetünknek meghatározói legyenek. Nem szabad, hogy az egymásról alkotott képünk és véleményünk meghatározói legyenek.
Isten feltétel nélkül szeret. És nem fog jobban szeretni attól, ha buzgóbban igyekszem a kedvében járni. Ezt nehéz felfogni, elfogadni, mert mi nem így működünk, de Isten igen. Ez nem jelenti azt, hogy elrejthetjük az egy tálentumunkat, abban a biztos tudatban, hogy Ő szeret. Nem. Meg kell dupláznunk. Akárhány tálentumunk van. De nem a szeretetéért versengve. Hanem mert ezt kéri tőlünk, és mert ez van javunkra.
Ézsau végül megbékült Jákóbbal. Amikor már nem versengtek Izsák szeretetéért. Én is feladom a versengést, és megbékülök testvéreimmel.

2012. június 6.

Segítsetek!

Azon gondolkozom, hogy mi a különbség tolerancia és alázat között.
Ha valaki toleráns az feltétlenül alázatos is?
Az hogy ha valaki alázatos, már inkább feltételezi a toleranciát mint fordítva - nekem.
Szerinted???
Minden vélemény és gondolat nagyra becsült! :)

A Kol 1:11 és a Máté 11:29 a két igehely.

2012. május 21.

Isten legyen az első!

„…oda hozatom veletek felajánlásaitokat, az első termés áldozatát…” (Ezékiel 20:40)
 
Isten az első akar lenni életünkben! Ha nem az, akkor a dolgok nem fognak a számunkra jól alakulni. Ahelyett, hogy áldást kérnél a terveidre, kérj Istentől olyan terveket, amelyeket meg tud áldani! Jézus tudott igent mondani bizonyos dolgokra, és nemet másokra, mert ő napjait Isten napirendje szerint élte. Tudsz mutatni akár csak egy olyan pillanatot életében, amikor túlfeszített vagy összezavarodott volt? Nem, mert amikor konfliktus támadt, ő ezt mondta: „mindig azt teszem, ami neki [Istennek] kedves” (János 8:29). Azért tudta ezt mondani, mert időt fordított arra, hogy Atyjával tanácskozzon. Meddig hagyod még, hogy százegy felé rángassanak? Semmi sem fog megváltozni, amíg el nem határozod, hogy megadod Istennek, amit megkíván – az „első termés áldozatát”. A napodnak ne azt a részét add neki, amikor már nyúzott vagy, nem tudsz világosan gondolkodni, sőt alig tudod nyitva tartani a szemed; add neki a napod legjobb részét! Így fog kiderülni, mi az, ami igazán fontos számodra. Az öltözködéstől a napirended összeállításáig mindenben kérd őt, hogy segítsen olyan döntést hozni, ami őt dicsőíti. Ahogy egyre jobban és jobban tudatában leszel jelenlétének, nem fogod tudni beskatulyázni őt. A hétköznapi események megszentelődnek, mert ő is ott van bennük. Kérd hát arra, hogy irányítson döntéseidben, és adjon erőt azokhoz a feladatokhoz, melyeket el kell végezned. Tedd őt minden cselekedetedben első helyre, és ő megmutatja neked az ösvényt, ami a békességhez vezet. Kövesd a Szentlélek vezetését pillanatról-pillanatra, így örömmel telik meg minden napod. 

Melyik a napom legjobb része?

2012. május 17.

Leckék Illéstől

„…eső zúgása hallatszik.” (1Királyok 18:41)
Most éppen lelki szárazságot élsz át? Másokat kell bátorítanod, miközben úgy tűnik, a saját életed darabokra hullik? Nem vagy egyedül. Ugyanez történt Illéssel, a prófétával, aki csak nemrég hívott le tüzet az égből a Kármel hegyén, és győzött le látványos módon 850 hamis prófétát. Hirtelen egy hatalmas éhínség közepén találja magát, ahol minden emberi forrás kiapadt, és ő maga sarokba szorult. Vajon mit tett ekkor? „…a földre kuporodott, és arcát a térdei közé hajtotta” (1Királyok 18:42). Nagyon jó mozdulat! Illés úgy döntött, hogy kizárja a környezetét, Istenhez fordul segítségért, és addig imádkozik, amíg választ nem kap. Válaszként pedig „eső zúgása” hallatszott. Figyeld meg, amit Illés hallott lelkében, teljesen ellentmondott annak, amit látott és hallott maga körül. Lelke megérezte az esőt, mielőtt egy csepp is hullott volna. Fontos tanulság van ebben. Amikor Isten beszél hozzánk, a lelkünkhöz szól, nem a testi érzékeinkhez. Amit Ő mond, az sokkal valóságosabb lesz, mint bármi, ami épp történik velünk az adott helyzetben. De vigyázz, amit a lelkedben hallasz, lehet, hogy ellentmond annak, amit az értelmed diktál, vagy annak, amid a bankban van, vagy annak, ami a munkahelyeden folyik, vagy annak, ami az otthonodban történik, vagy akár fizikai, egészségi állapotodnak. Illésnek figyelmen kívül kellett hagynia az összes „nincs eső” hírt, amit folyamatosan hallott. Neked is ezt kell tenned. Ha tudod, hogy Isten egy bizonyos dolgot megígért neked, akkor minden negativitást le kell halkítanod magad körül, rá kell állnod Igéjére, és továbbra is hinned kell!
Menj föl, és tekints a tenger felé!” (1Királyok 18:43)
„Így szólt a szolgájához: Menj föl, és tekints a tenger felé! Az fölment, és arra tekintett, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Menj el, és mondd ezt Ahábnak: Fogj be, és menj le, míg föl nem tartóztat az eső!” (1Királyok 18:43-44). Figyelj meg négy dolgot ebben a történetben!
Először: Istenhez kell fordulnod válaszokért, nem emberekhez. „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik… olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét” (Jeremiás 17:7-8).
Másodszor: továbbra is hinned kell, amit Isten mondott. Illés újra meg újra ugyanazt a hírt kapta: „Nincs ott semmi”. De ő továbbra is hitt Istennek, amíg végül, hetedszer, szolgája ezt mondta: „Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből”. Isten megígérte, hogy ez el fog jönni, ezért Illés ráállt Isten Igéjére.
Harmadszor: Ne engedd, hogy befolyásoljanak azok, akik nem osztják látomásodat! Illés szolgája folyton ezt mondta: „Semmi sem történik”. De Illés jobban tudta. Nem engedheted, hogy azok irányítsanak, akik lelkileg nincsenek összhangban veled.
Végül: olyan helyzetben kell lenned, hogy fogadóképes légy. „…arcát a térdei közé hajtotta” (1Királyok 18:42). Ez szülési testhelyzet! Ha ma úgy érzed, hogy az, ami benned van, igaz és valóságos, de nem akarod megszülni, nem fog megtörténni. Ha hajlandó vagy megélni a vajúdást, Isten megáld téged a bővölködéssel.
„Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből.” (1Királyok 18:44)
Minden sikertörténet úgy kezdődik, hogy valaki megtesz egy kis lépést, vagy elvet egy kis magot, és általában ez minden, amije van abban a pillanatban. Egyszerűen fogalmazva: minden nagy dolog valami kis dologgal kezdődik. Ha nem vagy hajlandó kicsiben kezdeni, egyáltalán nem fogod tudni elkezdeni! A szolga, aki újra meg újra azt mondta Illésnek, hogy nem történik semmi, végül meglátott valamit. Csupán egy kicsike felhő volt, de nagy lehetőségek rejlettek benne. Isten szeret olyan dolgokat használni, amiről mi azt hisszük, hogy jelentéktelen. Felhasználta egy fiú uzsonnáját, hogy ezreket jóllakasson, felhasznált egy parittyát, hogy leterítsen egy óriást, egy maréknyi sarat, hogy visszaadja egy ember szeme világát. Egy jelentéktelen állást, egy kevés pénzt vagy egy kis ötletet is fel tud használni, hogy megáldjon téged. A kis felhők jelzik, hogy mi fog történni; ilyen csatornákat választott Isten. Amikor Isten megígér valamit, nincs szüksége valami nagy dologra ahhoz, hogy megtörténjen. Gyakran előfordul, hogy egy olyan változás, ami sokakra van hatással, egyetlen emberrel kezdődik. Legyen az Eszter vagy Pál, Teréz anya vagy Billy Graham, Istennek csupán egyetlen emberre van szüksége, aki hisz Benne, és mer lépni az Ő Igéjében bízva.
Amikor Isten kiárasztja rád áldását, három dolgot fogsz látni.
Először: hogy a te problémád csupán lehetőség számára, hogy „…megmutassa erejét, mely a te érdekedben munkálkodik…” (2Krónika 16:9 NKJV).
Másodszor, hogy ereje a te erőtlenséged által ér célhoz (ld. 2Korinthus 12:9).
Harmadszor, hogy eljuthatsz oda, ahol elkezdesz hálát adni Istennek ellenségeidért, mert Isten „asztalt terített” neked, és Ő igazolni fog téged éppen az ő szemük előtt (ld. Zsoltárok 23:5).
 
 

2012. május 9.

Figyelj arra, mit mondasz!

„Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz… felüdítették mind az én lelkemet.” (1Korinthus 16:17-18)
Sok embernek fogalma sincs arról, hogy mekkora hatással vannak szavaik más emberek érzéseire, önértékelésére és reményeire. Pál ezt mondta: „Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz… felüdítették mind az én lelkemet”. Ha még sohasem hallottál róluk, ez azért van, mert a másokat biztatók nem szeretnek a figyelem központjában állni. Akkor örülnek, ha mellékszerepet játszhatnak. Ám nélkülük nagyon keveset érnénk el. A biztatás ellentéte a csüggedés terjesztése, ezért mondja Pál: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják!” (Efezus 4:29). Jézus azt mondta: „…minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged” (Máté 12:36-37). Amit kimondtál, azt többé nem lehet visszaszívni, és ellened szóló bizonyíték lesz egy napon. Dr. Thomas Blackaby rámutat: „A szavak… életre szóló sebeket üthetnek, és sokan sohasem felejtenek el egyes dolgokat, amiket mondtak nekik, akár jó, akár rossz dolgokat, akár bátorító szavakat, akár kritikát vagy dorgálást…
Használd a lehető legjobban a szavakat, hogy áldást hozzanak másokra.” Nos, biztatóak a szavaid? Elmondható róluk, hogy „nincs bennük csalárdság vagy hamisság”? (Példabeszédek 8:8) Kérd Istent: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsoltárok 141:3), hogy bármit is mondasz, az Őt dicsőítse, és másokat felemeljen!

2012. április 30.

Vízen járás

„… erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.” (Máté 14:29) 
A tanítványok egyik éjszaka kint voltak halászni, amikor hatalmas vihar tört ki. Hajnali három óra körül szörnyen megrémültek attól, hogy egy alak közeledett feléjük a vízen járva. „De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!« Péter ekkor így szólt hozzá: »Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.« Mire ő így szólt: »Jöjj!« Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.” (Máté 14:27-29). Ez a történet először is azt tanítja nekünk, hogy amire nem az Úr hív minket, azt ne tegyük! Egy történet szerint egy ember állt a menny kapujában. Péter így szólt hozzá: „Nevezz meg egy jócselekedetet, amit tettél!” Az ember így válaszolt: „Nos, egy motoros banda megfenyegetett egy nőt, ezért behúztam nekik, kirúgtam alóluk a motorjukat, és kitéptem az orrukból a karikát.” Péter lelkesedve megkérdezte: „És mikor történt mindez?” „Úgy fél perccel ezelőtt” – felelte az ember. Ahhoz, hogy vízen járj, meg kell tanulnod különbséget tenni Isten hangja és a saját ötleteid között. Másodszor a következőt tanítja ez a történet: ahhoz, hogy megtapasztaljuk a csodát el kell hagynunk a komfortzónánkat. Képzeld magad Péter helyébe! Rettenetes vihar dúl, és ő fél. A csónak biztonságos és kényelmes. Nem maradnál te is inkább benne? De nem teheted. Isten többre szánt téged, mint a kudarcok elkerülése – ő arra hív, hogy hitben lépj, és így elérj dolgokat. Azt kérdezed: „Mi az én csónakom?” Bármi, amibe hited veted, amikor az élet viharosra fordul, lehet ez akár egy állás vagy egy kapcsolat. A csónakod lehet bármi, ami megakadályoz abban, hogy kilépj a megszokott kényelmes környezetedből. Ezt elhagyni a legrémisztőbb, de egyben legnagyobb jutalmat ígérő lépés, amit valaha is tettél!
Amikor Péter megbizonyosodott arról, hogy valóban Jézus az, aki hívja őt, elhagyta a csónak biztonságát, és rábízta magát Isten hatalmára. Eddig nagyon jó. „Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: »Uram, ments meg!«” (Máté 14:30). Az Úrra kell tehát koncentrálnod, nem a viharra! Mind ismerjük, milyen érzés a „hullámokra nézni”. Belefogsz valamilyen új vállalkozásba – egy új munkába, kapcsolatba, a lelki élet új területébe – tele reményekkel. Aztán viharokkal és akadályokkal találkozol. Jézus azt mondta: „Ezen a világon sok megpróbáltatásotok lesz…” (János 16:33 NLT). Számíts erre, ez része a hit útjának! Biztosan félelmet fogsz érezni, de mégis tedd meg! A növekedés azt jelenti, hogy felvállalod az új kihívásokat. Minden alkalommal, amikor ezt teszed, félni fogsz, mert a növekedés és a félelem kéz a kézben jár. Azonban minden alkalommal, amikor megkockáztatod, hogy elhagyd a csónakot, egyúttal az is valószínűbbé lesz, hogy legközelebb újra meg tudod tenni. Továbbá minden alkalommal, amikor kilépsz a vízre, és nem süllyedsz el, felismered, hogy a félelemnek nincs többé hatalma feletted. Másrészt viszont minden alkalommal, amikor ellenállsz Isten hívásának, és úgy döntesz, hogy inkább a csónakban maradsz, hangja egyre halkabb lesz, míg végül már egyáltalán nem is hallod. Nem érné meg bármekkora nagy kockázat, hogy ezt elkerüld? Sőt, a csónakban maradás nem garantálja a biztonságodat; csak annyit garantál, hogy végül valami másban fogsz meghalni. A félelemre egyetlen válasz létezik: lépj ki a csónakból, minden nap egy kicsit többet, amíg a félelem elveszti szorítását rajtad.

Péter felfedezte azt, amire mindannyian rájövünk, ha Istennel járunk: az, hogy süllyedsz, nem jelenti azt, hogy el is süllyedtél. Hogy miért? Először: a kudarc nem jelenti azt, hogy egy csődtömeg vagy, a feladás igen. A kudarc csupán a tanulási folyamat egy része. Sir Edmund Hillary többször is megkísérelte a Mount Everest meghódítását, mielőtt tényleg sikerrel járt. Azt beszélik, hogy egyik kísérlete után a hegy lábánál állva ökölbe szorította kezét, és dacosan így kiáltott: „Legyőzlek én még! Te akkora vagy, amekkora csak lehetsz, de én még növésben vagyok!” Ő minden egyes sikertelen kísérletből megtanult valamit, míg egy napon aztán sikerrel járt. Winston Churchill mondta: „Soha semmiben nem vallottam kudarcot életemben. Csak kaptam még egy lehetőséget arra, hogy jól csináljam.” Ilyen a győzelmes lélek!
Másodszor, az igazi kudarc azoké, akik a csónakban maradnak. Ők csendben és titokban vallanak kudarcot, ezt senki sem veszi észre, és senki sem bírálja. Bár Péter nyilvánosan bukott el, és vallott szégyent, de ő volt az is, aki megtapasztalta a vízen járás eufórikus örömét. Egyedül ő tudta, hogy milyen érzés az, amikor Isten képessé teszi valamire, amit magától soha nem tudott volna megtenni. Ha egyszer már jártál a vízen, többé már nem vagy ugyanaz az ember. Péter ennek a pillanatnak az emlékét megőrizte a sírig! Ő volt az is, aki átélhette annak örömét, hogy Jézus felemeli őt a kétségbeesés pillanatában. Péter tudta, amit a többiek nem, hogy ha süllyed, Jézus ott lesz, hogy megmentse. Kettejük közt ez a pillanat olyan kapcsolatot teremtett, olyan bizalmat, amit a többiek nem éltek át. Hogyan is érthették volna, hiszen soha nem léptek ki a csónakból! Nem a süllyedés a kudarc, hanem, ha hagyod, hogy félelmeid megállítsanak. 

Sok minden indokolja, hogy kilépj a csónakból, és kipróbálj valami újat, vagy valamit, amiben régebben esetleg kudarcot vallottál. Ez az egyetlen módja a hit fejlődésének, ez az a választási lehetőség, mely kiemel az átlagosból, és ez vezet ahhoz, hogy felfedezd elhívásodat. De van egy sokkal fontosabb indok is: „…elindult a vízen, és Jézus felé ment”. Jézus nem a csónakban van, hanem a vízen! Csak akkor fejlődik ki benned „mélytengeri” hit, ha hajlandó vagy elhagyni a biztonságot és kiszámíthatóságot, és elindulsz Jézussal. Lehet, hogy évekig dolgoztál azon, hogy irányítható és rendezett életet alakíts ki magadnak, fenntartva ezzel az „ura vagyok a helyzetnek” illúzióját. Most Isten felborít mindent, és azt kéri, hogy hitben lépj, megengedi, hogy olyan hullámokkal kelljen szembenézned, amik átcsapnak a fejed felett. Oka van annak, hogy ezt teszi: hogy erősítse a tőle való függőségedet. Lehet, hogy volt idő az életedben, amikor megkockáztattad, hogy beszélj másoknak a hitedről, még akkor is, ha tudtad, hogy valószínűleg elutasítanak; vagy adakoztál akkor is, ha ez áldozattal járt a részedről; vagy szolgáltál, még akkor is, ha teljesen alkalmatlannak érezted magad. Néha süllyedtél, néha jártál, de hit által tudtál élni a penge élén. Most nézd csak meg magad a kényelmes kis csónakodban – még csak tengeribeteg sem lettél! Sőt, már ott tartasz, hogy nem is érzed meg, ha vihar közeleg. Minden alkalommal, amikor elhagyod a csónak biztonságát, két dolog történik. Először: amikor kudarcot vallasz, mert ez biztosan megtörténik, nem leszel egyedül. Jézus csupán karnyújtásnyi távolságra lesz tőled. Másodszor: minden alkalom, amikor a vízen jársz, megerősít, és képessé tesz arra, hogy nagyobb dolgokat tudj véghezvinni.

2012. április 17.

Közel Istenhez

Dávid mindennél jobban vágyott arra, hogy Istent megismerje. Olyan szavakat használt, mint vágyódás, kívánkozás, szomjúság és éhség. „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben” (Zsoltárok 24:7). Másik helyen ezt mondta: „…szereteted az életnél is jobb…” (Zsoltárok 63:3). Jákób vágya olyan erős volt, hogy egész éjszaka küzdött az Úrral, és ezt mondta: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem” (1Mózes 32:27). Az a csodálatos, hogy Isten, aki mindenható, hagyta Jákóbot győzni. Miért? Mert a kézitusához személyes érintkezés kell; ez volt az, ami Jákóbot közelebb hozta Hozzá. Pál is olyan ember volt, aki szenvedélyesen vágyott az Istennel való barátságra. „… eltökélt célom… hogy még mélyebben és bensőségesebben megismerjem Őt…” (Filippi 3:10 AMP). Azt mondod: „Szeretnék közelebbi kapcsolatot Istennel, de annyira elfoglalt vagyok”. Az igazság az, hogy annyira vagy közel Istenhez, amennyire vágysz rá, és amennyire fegyelmezed magad arra, hogy vele légy! Az Istennel való barátságnak szenvedélyeddé kell válnia. Szándékosan keresned kell. Ez azt jelenti, hogy választ kell adnod bizonyos kérdésekre. Például: „Értékesebb ez számomra bármi másnál? Megéri más dolgokat feladni érte? Megéri, hogy ezért kifejlesszem magamban a szükséges szokásokat és készségeket? Hajlandó vagyok azt mondani: »Uram, szeretnélek megismerni téged, jobban szeretném ezt, mint bármi mást«?” Isten válasza az ilyen imákra mindig is ez volt: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jeremiás 29:13).

2012. április 16.

Tanúim lesztek!!!

"Ekkor erős hangot hallottam a Mennyben. Ezt mondta: „Most lett a győzelem a mi Istenünké, most mutatta meg az erejét, most lett a királyi uralom a mi Istenünké! Most jött el Krisztus hatalma, akit Istenünk tett királlyá! Mert most hajították le a Mennyből testvéreink Vádlóját, aki éjjelnappal vádolta őket Isten előtt. De testvéreink legyőzték a Vádlót. A Bárány vérével győzték le, és azzal, hogy beszédükkel tanúskodtak az igazságról. Legyőzték, mert nem ragaszkodtak a saját életükhöz, és nem féltek a haláltól sem." Jel.12:10-11 (Egyszerű fordítás)

Sok szó esik mostanában a gyülekezetünkben az evangélizálásról, és a bizonyságtételről is női körön. Nemrégiben "botlottam bele" a fenti Igékbe és gondolkoztam el azon, hogy bizonyságot tenni - akár ismerőseinknek, barátainknak, akár a gyülekezeti alkalmakon testvéreknek - nem csupán egy lehetőség, hanem egy fegyver a kezünkben, amit forgatnunk kell!!! 
Sokat beszélgettünk női körön arról, hogy mennyi és milyenféle kifogásaink vannak arra, miért nem teszünk bizonyságot. Félelem, keserűség, harag tart fogva bennünket, alkalmatlanságtudatunk, és felelősséghárítás. 
A Vádló vádol bennünket, hogy távol tartson a bizonyságtételtől. Jó oka van erre: ha beszélünk Isten hatalmas dolgairól az életünkben, legyőzzük őt. Persze, hogy nem akar legyőzött lenni. Inkább vádol. Legjobb védekezés a támadás, ugye? A fekete patás is ezt csinálja!!!

Sokkal többet kell gyakorolnom magam a Krisztusról való beszédben, hogy ne vádolhasson többé, - ördögi kör, figyeld! - és hogy egyre könnyebb legyen bizonyságot tenni, lépten-nyomon!
A közelmúltban is sikerült egy kínálkozó alkalmat nem kihasználnom, amikor bizonyságot tehettem volna. De nem hagyom, hogy ezzel vádoljon az ördög! Legközelebb nem szalasztom el az alkalmat, hogy legyőzhessem!

2012. április 15.

Őszinteség az Istennel való kapcsolatunkban

„…Titeket azonban barátaimnak mondalak…” (János 15:15)
Egy következő lépés az Istennel való barátság kialakításában az, ha eldöntöd, hogy őszinte leszel hozzá! Isten nem azt várja, hogy tökéletes légy, de azt elvárja, hogy légy őszinte. Ha a tökéletességet várná el, egyikünk sem felelne meg. A Bibliában Isten barátai őszintén elmondták az érzéseiket, néha még panaszkodtak, sőt vitatkoztak is Istennel – ám ez őt láthatóan nem zavarta. Sőt, bátorította is rá őket. Isten türelmesen meghallgatta Dávidot, amikor igazságtalansággal, árulással és cserbenhagyással vádolta. Nem csapott le Jeremiásra, amikor azt állította, hogy Isten rászedte őt. Jóbnak megengedte, hogy kiöntse keserűségét, sőt Isten megvédte őt őszinteségéért. Másrészt viszont megrótta Jób barátait azért, mert ők csak színlelték az őszinteséget: „… nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób… Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán…” (Jób 42:7-8 Károli). Ha Isten barátja akarsz lenni, a valódi érzéseidet kell megosztanod vele, nem azokat, melyekről úgy gondolod, hogy így kellene érezned, vagy ezt kellene mondanod. Amíg meg nem érted, hogy Isten mindent a javadra használ életedben, neheztelést fogsz őrizgetni szívedben iránta a kinézeted, a nemzetiséged, az anyagi háttered, a megválaszolatlan imádságaid, a múltbeli sérelmeid, és mindazon dolgok miatt, amiket megváltoztatnál, ha te lennél Isten. Igazából a lelki gyógyuláshoz vezető első lépés az, ha kinyilvánítod érzéseidet, és elengeded az iránta való neheztelésedet. Hát nem bátorító a tudat, hogy Isten legjobb barátai épp úgy éreztek, mint te, de ahelyett, hogy érzéseiket kegyes szólamok mögé rejtették volna, nyíltan kimondták őket? Miért? Mert a kinyilvánításuk vezet a gyógyuláshoz és az Istennel való mélyebb, bensőségesebb kapcsolathoz.