Tizenkettedik hét: Kolossé 1:23-24

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. 

24 Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.

Hadd tegyem ide a 22. verset is, hogy lássuk az összefüggést: 

22 most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. 

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.

Számomra eddig ez talán a legerősebb üzenete a Kolossé levélnek (is). Pál nagyon világosan megfogalmazza, mi Isten célja velünk, és hogy mik a célba érés feltételei.

Isten szentnek, feddhetetlennek és hibátlannak állít majd egykor maga elé. Ez Krisztus békéltető áldozata árán vált lehetségessé számunkra. De azért nekünk is tennünk kell valamit: megmaradni a hitben szilárdan és egyenesen, nem megtántorodni! 

Krisztus befogadása csak az első lépés, az út kezdete. Ha célba akarunk érni, kitartóan végig kell mennünk rajta! Sokan szeretnék ezt megspórolni, és csak az első lépésig jutnak el... de az kevés!
Ez összecseng Jakab levele 2. részével is. János 15:6-tal, Titusz 2:11-14-gyel és még számos más igehellyel.

Tizenegyedik hét: Kolossé 1:21-22

21 Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt,

22 most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.

Egykor: Istentől elidegenedett, ellenséges gondolkozású, gonoszt cselekvő voltam.

Most viszont: Jézus halála által megbékéltetett vagyok.

Mire színe elé állok: szent, hibátlan, feddhetetlen leszek.

Emberi ésszel felfoghatatlan folyamat... de erről szól az élet.

Tizedik hét: Kolossé 1:19-20

19 Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, 

20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.

"békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." - Isten és ember között. Hogy lehet, hogy mégis annyi hívő ember is hadilábon áll Istennel?! Ő békességet szerzett, és nekem élnem kell ezzel a békével, nem háborúzhatom Istennel... nem mehetek szembe az ő törvényeivel.

Remélem, nagyobb a kitartás a tanulásban, mint a tapasztalat megosztási kedv. :) Már csak egy rövid bejelentkezéssel, hogy még mindig itt vagyunk és kitartunk, bátorítani tudjuk egymást! Ha valaki lemaradt, az se adja fel! Én is csúsztattam már. ;) Nem mindig terv szerint mennek a dolgok... ez az élet velejárója, de nem ok arra, hogy feladjuk!

Megint

Ez a fajta először talán majd' két éve nehezedett rám borzasztó súllyal. Több, mint egy évembe került feldolgozni és helyretenni. Most ismét. Talán kisebb súllyal, és talán hamarabb helyre is kerül. De nehéz. 

Mert ilyenkor óhatatlanul felmerül bennem - és ez az, amiről számomra szól ez az egész -, hogy nekünk mennyi adatik még, együtt. És amennyit kapunk azzal hogyan élünk? Vajon egymás építésére használjuk-e ki ezeket a gyorsan repülő napokat? Vagy kicsinyes vitákra, önérdekeink érvényesítésére, saját élvezeteinkre...

Tudom, hogy az elmúlás csak a kezdet. Valami sokkal jobbnak a kezdete, mint amink most van. És őszintén szólva egyik felemmel alig várom. De azt is tudom, hogy nem véletlenül vagyunk még itt. Nem véletlenül együtt vagyunk még itt. Tudom, hogy Istennek terve van számunkra - itt és most. Elfogadom? Akarok, képes vagyok ezért élni? Képes vagyok úgy élni, hogy engem is békességgel engedjenek el, ha majd mennem kell? Élek-e úgy, hogy hiányozzam majd, ha már nem leszek, vagy inkább örömöt/megkönnyebbülést jelent majd a távozásom? De még sokkal inkább: tudok majd olyan méltósággal elmenni, ahogy most is példát állítottak elém? Ha el kell engednem valakit, tudom olyan elfogadással elengedni, ahogy ennek az embernek az elmúlását elfogadták? ...

Kérdések ezrei, amelyek ilyenkor választ keresnek és várnak bennem... újabb és újabb példák arra, hogy is kéne ezt... elszántság, hogy úgy éljem meg a mindennapokat akár 3 napom van, akár 30 évem, hogy azt Isten dicsőségére tegyem... tegyük együtt, egymás épülésére, egymásért...

Nyolcadik és kilencedik hét: Kolossé 1:15-18

A múlt héten nem írtam be ide a heti Kolossé verseket, de azért megtanultam. :) Ti hogy haladtok vele? Van még kitartás?

Nem könnyű, igaz? Néha kifejezetten nehéz. Maga az igevers is, de kellően fegyelmezettnek lenni is, hogy elővegyem, és gyakoroljam. De amikor végig tudom mondani az első verstől az épp aktuálisig, az valami fantasztikus érzés. :) Nektek is?

Két dolgot figyeltem meg: rendkívül hasznos az, ha felmondom valakinek - rendszerint a férjem, vagy a gyerekek "az áldozat", de lassan bevonok még mást is. Erős kontroll és emeli a sikerélmény értékét. Ezen felül építi azt is, akinek felmondom, nem csak engem

A másik, hogy a kudarctól való félelem megbénít. Sajnos nem minden nap veszem elő, csak heti 3-4 nap, és olyankor sem mindig futja az ismétlésre. Pedig attól ül be mélyen igazán. Így előfordul, hogy bele-beletévesztek és ez különösen felmondásnál jelentős stresszt okoz, amitől persze még többet hibázom. Tehát egyrészt próbálom magam abban gyakorolni, hogy nem baj, ha hibázom, még csak a tanulás fázisában vagyok, másrészt pedig fegyelmezettebben elővenni ismételni és tanulni. Heti 4 intenzív 10 perces ráfordítással komoly eredményeket tapasztalok.

Nektek hogy működik leginkább? Mennyi időt fordítotok rá? Miben hozott pozitív változásokat számotokra?

A múlt heti és heti versek:

15 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül. 

16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 

17 Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. 

18 Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

Ezek a versek egy kicsit nehezebb szakaszt vezetnek be. Úgy érzem nem is szabad versenként boncolgatni, mert a kontextus nélkül értelmüket és erejüket vesztik. "Egyszerű" dogmák, amiket meg kell tanulni, mert meghatározói egész hitünknek. 

Áldott hetet, jó tanulást és várom az élménybeszámolóitokat!

Előre nézel vagy hátra?

Ma nem jutunk el gyülekezetbe, ezért (is)  visszahallgattuk együtt a férjemmel a múlt vasárnapi rádiós istentiszteletet. Mivel csak 3 hétig hallgatható vissza, jegyzetet készítettem közben, mert szeretném, ha később is lenne, ami emlékeztet rá. Biztos vagyok benne, hogy egy párszor rám fér még ez az üzenet. (Apácska felfedezte, hogy a lap tetején lévő slide-on  "tekerhető".)

Felolvasott igeszakasz: 4.Móz.11:1-10,18-23

Kiemelt versek: 4-6.v.:  4 De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal? 5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. 6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül.

Isten megszabadította népét Egyiptomból és ígéretet tett, hogy vezetni és hordozni fogja őket.

A pusztában mégis meglankadtak, megfáradtak a terhek hordozása, a mindennapok gondjai alatt. Zúgolódni kezdenek: az ígéret földje messze van, hogyan jutunk oda, nem tudjuk.

Isten szabadítása nem arról szól, hogy egyik napról a másikra megváltoznak a dolgok.

A szabadulás után hosszú út következik. Jézus az út. Vele együtt érünk célt.

Zúgolódásuk következményeként felgyullad Isten tüze. A baj nem szűnik meg, amíg Mózes nem imádkozik. Miután elalszik a tűz, a zúgolódás kiteljesedik, konkrétan kimondják a panaszokat. A közöttük élő, kívülről érkezett gyülevész nép gerjeszti a zúgolódást. A kívülállók a kísértő szerepét töltik be, és elbizonytalanítják Isten népét. Mi jól ellennénk Istennel, de mégis inkább hallgatunk a külső befolyásra.

42.zsoltár: faggatják, hol van az istened?

Jób: felesége is Isten ellen lázítja.

Pál: a fogságban lebolondozzák a hitéért.

Jézus: a rokonai elzárnák a közösségtől, elrejtenék.

Hozza Isten az ígért áldásokat? Hol tartok? Mim van? Milyen állapotban van az életem?

A régmúlt emlékei megszépülnek: merengünk a múlton, visszavágyott dolgokon. Visszasírunk „jobb” időket. Isten népe fogságban volt, ők akartak szabadulni onnan. Eljöttek az ismert rosszból az ismeretlenért, a bizonytalanért. Jó a szabadítás, de most miben vagyunk, nem tudjuk. Kihozott az Úr egy rossz kapcsolatból. De az egyedüllét bizonytalan…

El kell engednem az akaratomat, úgy hogy közben nem sejtem az Ő akaratát.

Félelem és aggódás megoldódtak, de lettek más nehézségek, amik elbizonytalanítottak, hogy tényleg szükségünk volt-e a szabadításra?

A megszépült egyiptomi emlékek ott vannak a mi életünkben is. Ezért zúgolódunk, de ezzel magunkra haragítjuk Istent.

Péter: ott van a háborgó tengeren a csónakban. Kilép Jézushoz a vízre. Jó döntés, de a vízen minden olyan bizonytalan. „Ha legalább a széttört hajó darabjaiba kapaszkodhatnék, de most egyedül vagyok.” Ám Jézus ott van és kinyújtja a karját.

A manna sokat jelentett valamikor. A mindennapi gondviselés szimbóluma. Nekünk is vannak mannáink. Ígéretek, gondoskodás… ám egyszer csak ez kevésnek tűnik. Több kéne. Feltét a mannára. A régi jóból egy kicsi.

Versenyeztetjük Istent a múlt ízeivel. Azt akarjuk, hogy hadd tapasztaljuk meg gazdagon az ő ajándékait, bőséges áldásait, hogy irigykedjenek ránk.

Van, aki ébreszti bennünk a zúgolódást, elvárásokat: hozza helyre, tegye tökéletessé az életem. Azonban csak az újabb küzdelmek jönnek, amik nemesítenek, hogy eljussunk Isten országáig.

Kiegyensúlyozottabbak akarunk lenni Isten mellett. Meggyógyultak, boldogok, de ő csak naponként adja meg az erőt a napi küzdelmekhez. Nagy dolgok tapasztalására vágyunk, pedig a mindennapi manna is elég. Isten tudja mennyi az elég, mire van szükségünk. Jézus azt mondja Péternek: „legeltesd a bárányaimat”- add meg a mindennapi kenyerüket.

Húst akartok? Annyit kaptok, hogy meg is undorodtok tőle. Kierőszakolunk Istentől dolgokat: kapcsolatokat, gyermekeket, szolgálatokat, - mi akarjuk, Isten enged nekünk, azután belerokkanunk. Isten mindig jobban tudja, mire van szükségünk.

Nem az a baj, hogy elmondjuk mire vágyunk, hanem a hogyan: zúgolódva, hála nélkül.

Kevés az Úr ereje? Azt kell kérnünk, adja azt, amire Szerinte szükségünk van, nem azt, amire szerintünk. Zúgolódás nélkül kérjünk, hálás szívvel.

(Mátyásföldi református istentisztelet, Bíró Ferenc lelkész)

Választunk - a tetteinkkel, nem a szavainkkal

„…válasszatok még ma…!” (Józsué 24:15 NKJ)

Meghatározó pillanat volt, amikor Józsué ezt mondta Izráelnek: „…válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni… De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”.
Először is, az életünkben előforduló meghatározó pillanatok megmutatják, hogy kik is vagyunk valójában. A meghatározó pillanatok általában meglepetésként érnek, és valamilyen krízis idején érkeznek, mint például egy személyes kudarccal való szembesülés, kiállás egy népszerűtlen ügy mellett, panasz nélkül viselt szenvedés, vagy amikor a bocsánatodat kérik, vagy esetleg amikor nehéz döntés előtt állsz. A meghatározó pillanatokról néha észre sem vesszük, hogy valóban azok. Csak később, visszatekintve értjük meg fontosságukat. Bárhogy is van, megmutatják, hogy kik vagyunk.
Másodszor: a meghatározó pillanatok másoknak is megmutatják, hogy kik vagyunk. Legtöbbször álarcot viselünk, de a meghatározó pillanatokban erre nem vagyunk képesek. Az imázsunk nem ér semmit. Sem az elszántságunk, sem a jó összeköttetéseink. Ilyenkor nincs időnk sokat töprengeni a tetteinken. Bármi is van bennünk valójában, az mások számára is egyértelműen kiderül. Ha vezető vagy, az emberek a meghatározó pillanataidat látva tudják meg, ki vagy valóban, miért állsz ki, és miért éppen te vezetsz. Így tudnak dönteni arról, kövessenek-e. Ha jól kezeled, egy meghatározó pillanat életre szóló köteléket hozhat létre vezető és követő között. Ha rosszul kezeled, az véget vethet a vezetői képességednek.
Harmadszor: a meghatározó pillanatok döntik el, hogy mivé válunk. Egy meghatározó pillanat után többé már nem leszel ugyanaz a személy. Ez azért van, mert a meghatározó pillanatok nem megszokottak, és ilyenkor nem működik az, ami „normál” helyzetben működni szokott. A meghatározó pillanatok olyanok, mint az útkereszteződések az életünkben – lehetőséget adnak arra, hogy valamerre forduljunk, irányt változtassunk, új úti célt keressünk. Alternatívákat és lehetőségeket nyújtanak. Ezekben a pillanatokban választanunk kell. És ez a választás határozza majd meg, kik vagyunk! 

Hát lehet, hogy ma pont egy meghatározó pillanatot szúrtam el?! Még nem tudom, de borzalmas napom volt... és váratlanul jött.

A múlt határozza meg a jövőt, vagy Te?!

Ne hagyd, hogy mások visszatartsanak!

 „…megbotránkoztak benne…” (Máté 13:57)

Józsefre nehezteltek bátyjai az álmai miatt, ezért eladták rabszolgának. Dávidot családja nem tartotta alkalmasnak a királyságra. Azok az emberek, akik ismerték Jézust életének első harminc évében, ezt mondták: „…Honnan van ebben ez a bölcsesség és ez a csodatevő erő? Hát nem az ács fia ez?... És megbotránkoztak benne…” (Máté 13:54-57).
Be kell látnod, hogy néhány ember, aki „már akkor is ismert téged”, most nem ismer, mert annak idején beskatulyázott. Mit tehetnél? Tedd, amit Jézus tett – ő továbbment. Mi mást tehetett volna? Nem engedte, hogy mások visszatartsák, és emiatt ott ragadjon életének egy olyan pontján, ami a múlthoz tartozott, és már elmúlt – neked is hasonlóképpen kell tenned. Ha hagyod, hogy mások folyton leszorítsanak az útról az emlékek sávjába, akkor végül ott ragadsz, tovább maradva, mint ameddig kellene, és elszalasztod Istentől rendelt célodat. Csodálatos az, ha vannak olyan emberek az életedben, akik tudják, honnan jöttél, és ennek fényében látják azt, hogy hová tartasz. Ugyanakkor, ha választanod kell az akkor és a most között, áldozd fel a múltat, mert úgysem lehet újraírni, legfeljebb újra és újra lejátszani. Ne ismételgesd a kezdeteket, kezdd el írni a történet többi részét! A jövő a tiéd – ragadd meg, amíg még teheted!
Egyszer egy nagyon szerencsétlen játékos keveredett a golfpályára, aki szinte minden ütést elhibázott, és minden labdája egy hangyabolyban kötött ki. Végül egy hangya úgy döntött, hogy kezébe veszi az irányítást, és így szólt: „Gyertek utánam!”. Egy másik visszakiabált: „De hová megyünk?!” A hangya a felettük ülő labdára mutatott. „Oda! Ha nem mászunk fel rá, meg fogunk halni!”

A tegnapi református istentisztelet a Kossuth rádióban is a múlthoz való viszonyulásunkról szólt és számos nagyon mély és elgondolkodtató üzenete volt hozzám. 10.04-kor kezdődött. Erre az időpontra kell kattintani a meghallgatáshoz. Sajnos le nem tölthető,  nem tekerhető és mindössze három hétig elérhető. Hallgasd meg most! Érdemes!!!

Hajtás pajtás???

Tudom, milliószor megtapasztaltam, hogy Isten az IDŐ Istene, és az Ő időzítése MINDIG tökéletes. De újra és újra rá tudok csodálkozni mennyire. Ez most nagyon kell nekem, megerősít néhány dologban, ami pont a napokban futott át rajtam:

„…A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával… és megpihent…” (1Mózes 2:2)

Ha a munkánkra jobban odafigyelünk, mint saját magunkra, akkor jó esély van arra, hogy már nem leszünk itt, hogy befejezzük. Ahhoz, hogy a legjobb hatásfokkal tudjunk dolgozni, meg kell tanulnunk szünetet tartani. Miért buknak el a nagyok? Mert nem értik meg a pihenés fontosságát! A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „…Isten befejezte munkáját… és megpihent…” (1Mózes 2:2 NKJ). Isten pihent – akkor mi miért nem tesszük? Két oka van. Egyik, hogy olyan célokat tűztünk ki magunk elé, amiket nem Isten adott. Jézus azt mondta: „…az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Máté 11:30). Ha valami folyamatosan túl nagy és túl nehéz, meg kell kérdeznünk: „Valóban erre hívott el Isten?” Isten akarata egészen új távlatokra tágítja hitünket, és képességeinket új szintre emeli, de nem fogja lerombolni egészségünket, lelkünk nyugalmát vagy a családunkat. A másik ok, hogy elveszítjük a távlatot. Beszűkül a látóterünk, és nem tudjuk helyesen megítélni a dolgokat. Felborul az értékrendünk. Azt mondjuk: „a családomért teszem mindezt”. De vajon felmerült-e már benned, hogy a családod esetleg szívesebben venne többet belőled, és kevesebbet más dolgokból? Nem szoktuk megadni nekik ezt a választási lehetőséget, igaz? A személyes megerősödés azzal kezdődik, hogy felismerjük: amink van, az elég, és elkezdjük átvenni az irányítást az életünkben afölött, hogy mi történik, és mikor történik. Ha bűntudatunk van amiatt, hogy pihenünk, meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat! A zsoltáros ezt írja: „Füves legelőkön nyugtat engem… Lelkemet felüdíti…” (Zsoltárok 23:2-3 KJV).
A lelki, fizikai és érzelmi megújulás a pihenéssel kezdődik. Tehát tanuljunk meg szünetet tartani anélkül, hogy lustának, felelőtlennek vagy eredménytelennek éreznénk magunkat.

Ahogy Isten néz Rád

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Kor 4:7)

 

A Biblia azt mondja, hogy Isten cserépedények felhasználásával dolgozik, „…hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak…” (2Kor 4:7). Így, ha az emberek valami jót látnak bennünk, tudják, hogy az Istentől van. Jézus beszélt arról, hogy ha egy lámpást letakarnak, akkor bármennyire is fénylik, az emberek mégsem látják. De ha a lámpást letakaró edény töredezett, akkor a fény át fog sugározni a tökéletlenségek között – „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Máté 5:16). Istent semmi sem lepi meg veled kapcsolatban: „Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket… hogy egyetlen ember se dicsekedjék…” (1Kor 1:27-29). Ezt tudva képes vagy-e szeretni és elfogadni magad úgy, ahogyan Isten teszi? Ha magaddal szemben elítélő vagy, akkor ellentmondasz Isten Igéjének, és megnyitod magad a sátán támadásainak. Pál azt mondta: „Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett” (1Kor 4:3).
Pál megtanulta elengedni a múltat, és előre törekedni, de tudta, hogy még nem érkezett meg. „Nem mintha már elértem volna mindezt… ami… előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Fil 3:12-14). Tudatában volt annak, hogy mik azok a területek, melyeken még dolgoznia kell, de nem volt hajlandó folyton ostorozni magát miattuk. Sose felejtsd el, hogy Isten olyan nagyra tartott téged, hogy elküldte a Fiát, hogy megmentsen bukott állapotodból, és a rád váró ítélettől: „…aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Titusz 2:14). Ki tesz minket tökéletessé? Isten!
Te még a formáltatás folyamatában vagy, tehát lásd magad olyannak, amilyennek Isten lát téged!